Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fittyet hánynak a papírformára

2014. április 12. 13:17
Gólvágója és a bravúrkapusa nélkül fogadja az 1. Futsal Club Veszprém április 14-én (hétfőn) a Berettyóújfalut a bajnoki elődöntő második összecsapásán.

Rossz kezdés, feltámadás, elmaradt bravúr – így lehetne röviden összefoglalni a döntőbe jutásért rendezett párharc első meccsét, amelyen a veszprémiek 6-4-re kikaptak a jóval esélyesebb Berettyóújfalutól.

– Sok helyen hallottuk, hogy nincs esélyünk a párharc megnyerésére, de mi ezt másképp gondoltuk, s győzelmi reményekkel utaztunk Berettyóújfalura – kezdte a visszatekintést Madarász János. – Remek mérkőzést játszottunk. Bár rosszul kezdtünk, s meglépett három góllal a vendéglátó, a játékosaim kiválóan reagáltak erre a helyzetre és sikerült egyenlíteniük. 4-4-nél nálunk volt a lélektani előny, de sajnos nem tudtunk élni vele, mert egy óriási egyéni hiba végén mi kaptunk újabb gólt, s már nem tudtunk felállni – tette hozzá a 1. FCV vezetőedzője, aki a vereség ellenére nagyon büszke játékosai teljesítményére. Hiszen – mint mondta – egy jobb, illetve rutinosabb csapattól kaptak ki. A tapasztalat pedig az ilyen ki-ki meccseken rengeteg ér.

A visszavágót hétfőn (18:30) rendezik a Március 15. utcai sportcsarnokban. A párharc két nyert meccsig tart, így, ha ismét a rivális nyer, bejut a fináléba, a mieink pedig a bronzért küzdhetnek. Egy bravúros veszprémi siker pedig azt jelentené, hogy a harmadik csata – ismét idegenben – dönt arról, hogy melyik gárda döntőzhet. A másik ágon a Győr hazai pályán legyőzte az Aramist. A második, fővárosi találkozót a bakonyival egy időben rendezik meg.

– Szeretnénk megmutatni oroszlánkörmeinket, s megnehezíteni ellenfelünk dolgát. A papírforma mellettük szól, de mi erre fittyet hányunk. Mindig azt vallottam, hogy a nagyobb tudást akarattal és szívvel lehet kompenzálni. Hazai közönségünk bíztatása mellett meg akarjuk mutatni, hogy fel tudunk nőni a feladathoz. Hogy sikerül-e, azt nem tudom, de minden energiánkat mozgósítani fogjuk a bravúrhoz – fogalmazott a szakember, majd elmondta, hogy ehhez mindenképpen csökkenteni kell az egyéni hibák számát. Az „odavágón” ugyanis három olyan találatot kaptak, melyet megelőzően a saját térfelükön eladták a játékszert.

Két húzóember nélkül

A bakonyiak dolgát nehezíti, hogy a múlt héten piros lapot szerző Tatai Józsefet egy találkozóra eltiltották, így a góllövő listán harmincegy góllal második helyén álló játékos kihagyja az összecsapást. Akárcsak Reveland Zoltán. Az egész idényben parádésan tejesítő kapust ugyanis „kés alá” küldte edzője, pontosabban fogalmazva az a döntés született, hogy már most megműttetik a volt válogatott hálóőr régóta problémás térdét. A tréner ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy bízik a kapusaiban, Revelandot pedig inkább most nélkülözi annak érdekében, hogy a következő kiírást már egészségesen kezdhesse. Mudra Ákosra, Vas Ferencre és Hazuga Somára szintén sérülés miatt nem számíthat a stáb.


Futsal NB I, elődöntő, 2. mérkőzés:
Április 14. (hétfő) 18:30
1. Futsal Club Veszprém–MVFC-Berettyóújfalu
Március 15. utcai sportcsarnok

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.