Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Vetési-diadal a strandkézi diákolimpián

2018. június 7. 19:23
Négy veszprémi iskola is érdekelt volt a strandkézilabda diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjében, melyet végül a Vetési Albert Gimnázium csapata nyert meg.

A strandkézilabda diákolimpia országos döntőjének küzdelmei június 3-6. között a zánkai Erzsébet Tábor strandon zajlottak, ahol a IV., valamint az V-VI. korcsoportban nyolc fős lány- és fiúcsapatok versengtek.

A sportág már negyedik éve a diákolimpia versenysorozatnak is része. Idén összesen 62 csapat nevezett a három korcsoport országos bajnokságába, így a zánkai fináléban közel 500 versenyző mérhette össze tudását és felkészültségét.

Harmadik helyen zárt a Táncsics együtteseHarmadik helyen zárt a Táncsics együttese

A IV. korcsoportban a fiúknál a Táncsics iskola képviselte Veszprémet. Bereczki Katalin együttese – Ihász Dávid Viktor, Milkovics Milán, Preszter Ákos, Szabó Boldizsár, Szatmári Bence, Szatmári Sándor és Vincze Péter Bálint – a győri Apor Vilmos és az alsóörsi Endrődi Sándor iskola mögött a harmadik helyet szerezte meg.

Leány V-VI. korcsoportban két veszprémi intézmény is érdekelt volt. A Noszlopy gimnázium alakulata – Rapatyi Tamás vezetésével – tizedik lett. A Benke Péter által dirigált Padányi gárdája pedig az előkelő negyedik helyet csípte el. Egyéni elismerés is jutott utóbbi csapatnak, a gólkirályi címet ugyanis Gál Dominika nyerte el.

Aranyérmes lett a VetésiAranyérmes lett a Vetési

Az V-VI. korcsoportos fiúk húsz csapatos mezőnyében négy (!) veszprémi alakulat küzdött. Városunk dominanciáját mutatja, hogy a Padányi (edző: Gyetkóné Rajki Beáta) és a Noszlopy (edző: Gulyás István) is megnyerte csoportját, a Táncsics (edző: Bereczki Katalin) és a Vetési (edző: Varga Balázs) pedig második lett. Az aranyérmet végül a vetésisek – Szmetán Péter, Hungler Félix Rudolf, Kisgyörgy Ádám, Csontó Zoltán, Éles Benedek, Hári Levente, Papp Krisztián, Bendicsek Ákos – nyakába akasztották.

A Táncsics a negyedik, a Noszlopy az ötödik, a Padányi a hetedik lett.

A legtechnikásabb játékosnak Melnicsuk Viktort (Táncsics), a legjobb kapusnak Csontó Zoltánt, a legjobb felkészítőnek pedig Varga Balázst választották.

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.