Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balaton-átúszás: hasznos tippek Mányoki Attilától

2018. június 7. 17:50
A Balaton-átúszás évről-évre egyre népszerűbb, idén közel 10.000-en is rajthoz állhatnak. Amire mindenkinek figyelnie kell, az a felkészülés: az 5200 méteres távot ugyanis csak úgy lehet biztonsággal teljesíteni, ha a versenyző jó formában van, alaposan „bemelegített”.

A versenyt szervező Budapest Sportiroda (BSI) honlapján, illetve a közösségi médiában Mányoki Attila hosszútávúszó már márciustól segít hasznos tanácsaival, tippjeivel a felkészülésben, de azt ő is hangsúlyozza, hogy a célok, tervek megvalósítása csak kitartó munkával érhető el. A jelenleg Írországban edzőtáborozó sportoló júniusi üzenetében elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyíltvízi úszás sokkal többről szól, mint a medencés. – Mivel szabadban történik, ezért több mindenhez kell tudnunk alkalmazkodni az adott napon. Szél, hullámok és a tó hőmérséklete is megtudja nehezíteni az átúszást. Én mindig a legrosszabbal számolok, hogy a nagy úszás alkalmával bármi is kedvezőbben alakul, azt egy pozitívumnak tekintsem. Ennek érdekében a felkészülés alatt kell többet tenni picit az ideálishoz képest. Mennyivel jobb őszinte mosollyal kijönni a vízből, mint esetleg sápadtan.

Az Északi-csatorna átúszására készülő bajnok tapasztalata szerint a felkészülésben sokat segíthet még, ha az úszást megelőző hetekben több alkalommal is tavakban történik az edzés. – Az idő is sokkal jobban telik, amennyiben nem egyedül úsztok, hanem társasággal és a biztonság szempontjából is sokkal jobb. Magam sem szeretek egyedül kint lenni a nyílt vízen, függetlenül attól, hogy nem jövök zavarba a különböző dolgoktól.

Sokakat foglalkoztat, hogy vajon az utolsó hónapban szükséges-e változtatni az edzés mennyiségén? Attilának erre is megvan a válasza: – Javasolnám, hogy a június hónap első felében próbáljatok úszni egyszer 3.5-4 km-t egyben. Ez a mennyiség egy jó támpont tud lenni, hogy kb. mennyi idővel számolhattok az átúszás alatt!

Amire még figyelni kell: a megfelelő tájékozódás, levegővételre. – Ilyenkor nem kell kapkodni, csak a tapasztalat szerzése a fontos, minden másra a medence tökéletes. Az utolsó héthez érkezve a felkészülésre hagyott időt és mennyiséget napról napra lehet csökkenteni. 60 perc – 50 perc – 40 perc – 30 perc – 20 perc. A versenyek előtti napon én is csak 15-20 percet szoktam kényelmesen, lassan úszni. A meleg miatt nagyon figyeljetek a folyadék és vitamin pótlásra! Ezeknek is óriási szerepük van abban, hogy a hétköznapokon is jól tudjunk teljesíteni! – üzeni Mányoki Attila a 36. Lidl Balaton-átúszásra készülőknek, és természetesen mindenkinek sok sikert kíván, akárcsak a szervezők.

vehirsport.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.