Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Serényi emlékverseny másodszor

2018. május 30. 17:21 // Forrás: VEDAC
Közel háromszáz nevezés érkezett a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futó és ugrónapjára, a Serényi István emlékversenyre, amelyet május 30-án rendez meg az egyesület.

A viadal, amelynek az egyetemi stadion ad otthont, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) serdülő, ifjúsági és junior Szuper Liga sorozatának is része. Eszerint a serdülő számokban a 2003-2004-es, az Ifjúsági Ligában a 2001-02-es, a junioroknál az 1999-2000-es korosztály indulhat, de lesznek felnőtt Szuper Ligás, valamint gyermek (U11, U13) versenyszámok is.

Az erőpróba délután 15 órakor kezdődik az U11-es korosztály fiú 600 méteres futamaival. Az utolsó szám a férfi 5000 méteres Szuper Liga verseny lesz, amelynek mezőnye 20 órakor rajtol el.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

Második alkalommal rendezik meg az emlékversenyt a neves veszprémi atlétára emlékezve. Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint az előnevezések alapján közel háromszáz sportoló vesz részt a megmérettetésen.

Serényi Istvánról

A verseny névadójáról, Serényi Istvánról tudni kell, hogy 1917-ben született, Trencsénteplicén, de legnagyobb sportsikereit veszprémi színekben érte el.

Veszprémben végezte középiskoláját, a mai Kossuth iskolában, az egykori Felső-Kereskedelmibe járt. Itt kezdett el sportolni, ifjúsági versenyzőként kerületi és országos bajnok futó.

Felnőttként északnyugat-magyarországi válogatott, mezei futó bajnoki bronzérmes, megyei csúcstartó 5000 méteren és 3000 akadályon. Legjobb eredménye a veszprémi MOVE színeiben a magyar bajnoki cím 1943-ban 3000 méter akadályon.

A Veszprémi Hírlapnál újságíróként dolgozott, haditudósításai miatt öt év börtönre ítélik, 1949-ben Ausztriába, 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált.

Az USA-ban az 1956-os forradalomra emlékezve „Freedom for Hungary” feliratú pólóban futott el New Yorktól Washingtonig. A 360 kilométert nyolc nap alatt tette meg, naponta teljesítve legalább a klasszikus maratoni távot.

Később, 1962-ben keresztül gyalogolta az államokat, San Fransiscótól New Yorkig. Az 5400 méteres távot 77 nap alatt tudta le, ezzel új világrekordot állított fel.

A köztársasági elnök 95 éves korában a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntette ki. Serényi István 98 éves korában Bécsben hunyt el, hamvai viszont szeretett városában, Veszprémben, az alsóvárosi temetőben nyugszanak.

vehirsport.hu
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. ma 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.