Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Nehéz helyzetben is helytállt a VEDAC

2018. május 18. 11:34 // Forrás: VEDAC
Három hét alatt hét városi, illetve megyei atlétikai diákolimpiai viadalt bonyolított le a kis és nagy iskoláknak a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC). Óriási kihívás volt ez az egyesületnek, de a klub remekül vizsgázott, és a nehéz helyzetben is kitett magáért, becsülettel helyt állt.

– Pontosan két héttel az első diákolimpia előtt kaptuk a megkeresést a Megyei Diáksport Egyesülettől, hogy vállaljuk el a versenyek rendezését, mert a korábbi lebonyolító és a versenybíróság elnöke mondvacsinált indokkal lemondta az összes versenyt. Egy nap gondolkodási időt kértünk, és végül úgy döntöttünk, hogy felelősségünk és kötelességünk elvállalni a diákolimpiák lebonyolítását a gyerekek és a veszprémi atlétika érdekében – összegzett Németh Attila, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club ügyvezetője.

A klubvezető elmondta, át kellett szervezni a napi munkát, ugyanis a mindennapos munka leterheltsége mellett előttük állt az utcai futóverseny, a köztéri dobópárbaj lebonyolítása is, el kellett halasztani a klub közgyűlését is, ám szerencsére az elnökség partner volt ebben. Az egyesület edzői és sportolói a plusz feladatokat elvállalva összefogtak a közös cél érdekében, valamint két iskola azonnal a VEDAC segítségére sietett: a Simonyi iskola az eszközök biztosításában, a Báthory pedig a versenyek lebonyolításában.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

– Mindkét iskolának nagyon köszönjük a segítséget, a Báthory annak ellenére mellénk állt, és vállalta a feladatok elvégzését, hogy éppen az alapításának negyven éves évfordulójára készült – mondta Németh Attila.

Az ügyvezető kiemelte: Stiglic Editnek külön elismerés jár, aki oroszlánrészt vállalt a szervezésből, a versenybírókat összefogta, a munkájukat megszervezte. – Nélküle ezeket a versenyeket nem tudtuk volna megvalósítani – fogalmazott Németh Attila.

A VEDAC több intézménytől kapott pozitív visszajelzést. A pedagógusok szerint sokkal szervezettebb volt valamennyi megméretés, mint korábban. Örömmel konstatálták, hogy alig-alig fordultak elő csúszások, és nem voltak megkérdőjelezhető eredmények sem.

– Arra kértük a testnevelőket, hogy értékeljék a versenyeket, építő jellegű kritikákat vártunk. A jövőre nézve sok hasznos tippet, tanácsot, észrevételt kaptunk, és várunk a jövőben is, a következő évtől ezeket igyekszünk megfogadni és megvalósítani. Például rugalmas változtatásokat tervezünk a versenykiírásban, elsősorban az időrendeket kell átgondolni a gördülékeny lebonyolítás érdekében – derült ki.

A városi stadionban megrendezett események után a megyei döntőkből a legjobbak az országos finálékra jutottak, amelyeket május végén rendeznek meg.

vehirsport.hu
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. tegnap 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. 2024. április 18. 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.