Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Németh Zsanett Eb-ötödik lett!

2014. április 4. 21:57 // Forrás: MTI
A 75 kilós kategóriában induló veszprémi birkózó pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a felnőttek között, egyben a magyar női csapat egyetlen pontszerzője lett a finnországi Eb-n.

A 19 éves versenyző a 2011-ben világbajnoki második Jekatyerina Bukinával csapott össze a harmadik helyért rendezett mérkőzésen. Előzőleg Wöller Ákos, a női válogatott kapitánya elmondta: az a terv, hogy az orosz ne tudjon a meccs elején akciót csinálni, még akár annak árán is, hogy versenyzőjét egyszer megintik az első három percben, a második szakaszban pedig meg kell próbálnia Némethnek felőrölnie riválisát.    

A találkozón aztán majdnem sikerült megvalósítani a tervezett taktikát. Németh kiválóan védekezett sokáig, s bár másfél perc után intették, úgy tűnt, csak 1-0-s előnnyel mehet a szünetre az orosz, ám 2:50 percnél Bukina gyönyörűen kikapta a magyar lábát, mögé került, majd megpörgette, így 1-0 helyett 5-0 volt Németh hátránya a meccs felénél.    

A folytatásban a fiatal magyar igyekezett akciót csinálni, ám ismét az orosz került mögé, és 7-0 után sem jött össze a pont.

"Sajnos ez nem volt most jó. Simán le lehetett volna jönni a szünetre 0-1-gyel, de a kart sem igazán jól rakta Zsanett az egész meccsen, kár érte" - mondta Wöller Ákos a meccs után.    

A szótlan és láthatóan csalódott Németh Zsanett a veresége ellenére is pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a felnőttek között, egyben a magyar női csapat egyetlen pontszerzője lett a finnországi Eb-n.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.