Alapszakasz-győzelemmel hangoltak a kupadöntőre

  • Telekom Veszprém
  • 2018.04.10
  • 19:48
Nagy László három góllal tért vissza a Telekom Veszprémbe, amely tíz góllal legyőzte a Budakalászt a férfi kézilabda NB I keddi meccsén.

Először lépett pályára a dán Skjern elleni keserű BL-búcsút követően a Telekom Veszprém, amely az élvonal keddi játéknapján az ötödik helyen álló Budakalászt látta vendégül. Jó hír a bakonyi szimpatizánsok számára a hétvégi Magyar Kupa négyes döntő előtt, hogy Nagy László játékra jelentkezett. A csapatkapitány pontosan egy hónappal ezelőtt, a Mol-Pick Szeged ellen elvesztett hazai bajnokin szenvedett kéztörést.

Az elmúlt héten a magyar válogatottat – amely Siófokon Ausztriát és Brazíliát is legyőzte – dirigáló Ljubomir Vranjes vezetőedző ezúttal Andreas Nilssonnak, Dejan Manaszkovnak, Gasper Margucnak és Ancsin Gábornak adott pihenőt.

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Alilovic védéseinek, valamint Ugalde és Sulic góljainak köszönhetően 4-0-s rohammal kezdett a Veszprém. Nagy Bence az 5. percben hetesből jegyezte az első vendég gólt, majd akcióból is eredményes volt. A Budakalász kapusa, Boros sem maradt adós a védésekkel, aki a kezdőként pályára lépő Nagy László két átlövését is megfogta. Sulic egy percen belül kétszer is megvillant, majd a cseh Reznicek tett ugyanígy a túloldalon (11. perc: 6-4).

Sulicot továbbra sem tudták tartani a vendégek, akiket Nagy Bence vette vállára. Harmadjára aztán már névrokona, a Telekom csapatkapitánya sem rontott. Reznicek újabb bombájára hárommal felelt a címvédő, Ugalde révén először nőtt ötre a különbség (18. perc: 11-6).

A félidő derekánál Tönnesen váltotta a több blokkot is bemutató Nagyot, beállóban Blagotinsek jutott szóhoz, Ilic helyére pedig Jamali érkezett. A Veszprém hátsó alakzata így némileg szellősebbé vált, héttel a szünet előtt – a cserekapus Tamás hárításával és a válogatottban bemutatkozó Bohács góljával – feljött mínusz négyre a rivális (13-9). Jamali és Nenadic vezetésével aztán megnyomta a hajrát a Telekom, amely így hatgólos fórral mehetett pihenni (17-11).

Terzic, Lékai és Mikler érkezett a második felvonás elején, utóbbi azonnal védéssel mutatkozott be. Bohács góljára a visszatérő Nagy László válaszolt, majd bő ötperces gólcsend következett, amit számos technikai hiba szült. Nagy László kiskiállítása után Mazák iratkozott fel a gólszerzők közé. Sulic és a svéd Berggren „pengeváltása” után aztán 5-0-s szériát produkált (43. perc: 24-14).

A folytatásban állandósult a tízgólos differencia, tízzel a vége előtt 28-18 állt az eredményjelzőn. A végjátékban pedig már-már gálajelleget öltött a meccs, hiszen rendre gólra gól volt a válasz. Berggren bombáival nyolcra csökkentette hátrányát a Forgács-csapat, ám végül mégis kétszámjegyű lett a különbség (35-25).

A Veszprém győzelmével matematikailag is bebiztosította alapszakasz-győzelmét, így biztosan hazai pályán játszhatja majd a bajnoki döntő második felvonását. Ez azonban még a jövő zenéje, előbb a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében vár feladat a bakonyiakra, akik a szombati elődöntőben a Balatonfüreddel csapnak össze.

Férfi kézilabda NB I, 24. forduló:
Telekom Veszprém–CYEB Budakalász 35-25 (17-11)
Veszprém Aréna, 1000 néző. Vezette: Altmár, Horváth M.
Veszprém: Alilovic – Gajic 5, Nagy L. 3, Sulic 6, Nenadic 6 (2), Ilic 1, Ugalde 6. Csere: Mikler (kapus), Schuch, Jamali 3, Blagotinsek 1, Tönnesen 1, Terzic, Lékai 3. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Budakalász: Boros – Tóth Á., Reznicek 5, Mazák 1, Czina, Nagy B. 5 (2), Bohács 2. Csere: Tamási, Váczi (kapusok), Sutka 1, Nemes 1, Berggren 7, Leimeter, Sinkovits 3. Vezetőedző: Forgács Gyula.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2.

Így látták a főszereplők

Ljubomir Vranjes: – Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyre néhány játékosomnak különösen nagy szüksége volt. Örülök, hogy egy ilyen találkozón gyakorolhattak azok, akik nem játszottak a válogatott héten, vagy éppen sérülésből tértek vissza, mint Nagy László. A mai célunkat sikerült elérni, megvan a két pont, s kaptam néhány választ is a hétvégi Magyar Kupa négyes döntő előtt. Folytatjuk a munkát, mostantól csak a hétvégére koncentrálunk.

Petar Nenadic: – Ahogy a mester is mondta, az ilyen meccsek mindig jól jönnek a hétvégi megmérettetés előtt. Sokan a válogatottból tértek vissza, és Nagy László is velünk van, mostantól csak a kupagyőzelemre fókuszálunk.

Forgács Gyula: – Gratulálok a Veszprémnek. Az volt a célunk, hogy játsszunk egy jó mérkőzést a saját szintünkön. Azt gondolom, hogy a tízgólos vereség egész jó eredménynek tekinthető. A huszonöt lőtt gólunknak pedig különösen örülök. Voltak periódusok, amikor egész jól kézilabdáztunk, máskor a visszarendeződésünk nem volt megfelelő színvonalú.

Nagy Bence: – Nagyot küzdöttünk, mindkét csapat elérte a célját. A Veszprém esélyt sem adott nekünk, mi viszont tisztes távon belül tudtunk maradni.

Tabellák
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Barcelona 8
2. Vardar Szkopje 8
3. Rhein-Neckar Löven 6
4. Kielce 6
5. Telekom Veszprém 6
6. Meskov Breszt 4
7. Montpellier 0
8. IFK Kristianstad 0
utolsó módosítás 2018. október 13. 19:30
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 14
2. Csurgói KK 10
3. Grundfos Tatabánya KC 9
4. Telekom Veszprém 8
5. Balatonfüredi KSE 8
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 7
7. Dabasi KC VSE 6
8. Sport36-Komló 6
9. FTC 4
10. Ceglédi KKSE 4
11. CYEB Budakalász 4
12. Mezőkövesdi KC 3
13. DVTK-Eger 3
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás 2018. október 14. 15:38
tovább »