Ami a jéghegy csúcsa alatt van

  • Telekom Veszprém
  • 2018.04.10
  • 14:44
Rendhagyó kerekasztal-beszélgetés zajlott hétfőn a Telekom Veszprém vezetősége, edzői, valamint a meghívott újságírók között, ahol számos fontos kérdés tisztázódott a BL-ből kieső, a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőre készülő kézilabdacsapattal kapcsolatban.

Kommunikációs stratégiaváltásba kezd a Telekom Veszprém, aminek szellemében a kézilabdaklub vezetősége hétfő délután – hagyományteremtő szándékkal – kerekasztal-beszélgetésre invitálta a sajtó munkatársait. Mint az képletesen elhangzott, a kötetlen eszmecsere célja, hogy az újságírók – s általuk természetesen a szurkolók – ne csak a jéghegy csúcsát lássák, hanem azt is, ami a felszín alatt található.

A meghívott újságírók bármiről kérdezhették Szabó János elnököt, Fazekas Zsolt főtitkárt, Sevinger Zsolt vezérigazgatót, szakmai oldalról pedig Ljubomir Vranjes vezetőedzőt és szintén svéd segítőjét, Björn Sätherströmöt.

A gazdálkodás stabil, a csapat nem költözik

A beszélgetés első felében a klub háttere, működése, pénzügyi kérdések kerültek terítékre. A klubvezetők emlékeztettek: 2012-ben az elkerülhetetlen gazdasági konszolidáció mellett szakmailag is fejleszteni kellett az egyesületet, így a vezetőknek tulajdonképpen „kettesével kellett szedniük a lépcsőfokokat”, annak érdekében, hogy az együttes tartani tudja lépést a kontinens élmezőnyével. Mindez a rengeteg nehézség ellenére is sikerült, hiszen a csapat idehaza mindent megnyert, s az elmúlt négy évben rendre eljutott a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe, ahol két ezüst- és egy bronzérmet is szerzett.

Szabó János elmondta, 2017 környékén dönteniük kellett, hogy visszalépnek az európai középmezőny szintjére vagy továbbra is a legszűkebb elitben tartják a gárdát. Utóbbit választották, ami – új tulajdonos és szponzorok segítségével – további tőke bevonását igényelte. A konszolidáció mára lezajlott, a klub jelenleg rendben, kiszámíthatóan működik, a gazdálkodás stabil.

A jelenlévők határozottan cáfolták azokat az újra és újra felröppenő (rém)híreket, melyek szerint a csapatot „elköltöztetnék” Veszprémből. Sevinger Zsolt felhívta a figyelmet, hogy a közelmúltban éppen azért módosították a csapatot működtető zrt. alapszabályát, hogy egyértelművé tegyék, a gárda kizárólag akkor játszhatja a bakonyi megyeszékhelyen kívül a hazai mérkőzéseit, ha az otthonául szolgáló Veszprém Arénában – kiváltképp annak bővítése miatt – arra nincs lehetősége.

Szükséges volt a szankció

A Skjernben hét góllal elveszített BL-nyolcaddöntő után kiszabott pénzbüntetéssel kapcsolatban Fazekas Zsolt megjegyezte: Dániából hazatérve rövid idő alatt kellett lépniük. Tisztában voltak vele, hogy pedagógiai szempontból nem ez a legjobb döntés, azonban egyértelműen ki akarták fejezni, hogy nem voltak elégedettek az alakulat hozzáállásával a nyolcaddöntő első felvonásán.

Ezzel kapcsolatosan megtudtuk, hogy a játékosok és az edzők a következő hónapokban a 180 ezer forintos alapbérüket kapják meg biztosan, a negyedéves prémiumok folyósítását a magyar bajnokság befejezéséig felfüggesztette a klub. A megvonás tehát nem végleges, a bajnoki és a Magyar Kupa szereplés függvénye lesz a további kifizetés.

„Tövises út vezet a csillagokig”

A sportszakmai kérdéseket Ljubomir Vranjes válaszolta meg. Felelevenítette, hogy ideérkezésekor tüzetesen felmérte csapata gyengeségeit és erősségeit. Mint fogalmazott, hamar kirajzolódott benne a kép, hogy miben kell változtatnia ahhoz, hogy együttese BL-t nyerjen. Hozzátette azonban, hogy a hőn áhított cél elérése – a Flensburg, a Kielce és a Vardar példáját figyelembe véve – három-ötéves feladat. Erre rímel az edzőterem falára kitűzött idézet szövege is, mely így szól: „Tövises út vezet a csillagokig.” Ezzel együtt szentül hisz benne, hogy BL-t fog nyerni az „Építőkkel”, s pontosan tudja, mit kell tennie ehhez.

Vranjes: Tudom, mi kell a BL-győzelemhez (archív fotó)

Számos kérdés „zúdult” Vranjesre a gárda összeállítását, taktikáját illetően. Ezzel kapcsolatosan a svéd szakember megjegyezte: az általa preferált gyors kézilabda nem egy opció, hanem az egyetlen lehetséges út. Mint mondta, a játék folyamatosan gyorsul. Az, ami három-négy éve még működött, ma már nem elegendő. Hozzátette: első évében – a keret átlagéletkorára és egyéb tényezőkre való tekintettel – még visszafogott volt a változtatásokat illetően, az igazán jelentős taktikai újításokat csak a következő idénytől láthatjuk.

A BL-búcsú miatti kritikákkal kapcsolatban megjegyezte: rá bármit lehet mondani, ő mindent elbír, de a játékosait minden körülmények között meg fogja védeni. – Mindenki nyerni akart a Szeged vagy Skjern ellen, ám mindenkinek lehet rossz napja. Arról azonban csak én tudok, hogy valaki betegség vagy sérülés miatt egész héten nem edzett, vagy éjjel nem aludt a síró gyermeke miatt, ne adj’ Isten elhunyt egy családtagja.

Remeklő jobbszélsők, fejlődő újoncok

A szakember külön-külön is beszélt játékosairól. Emlékeztetett, hogy Kent Robin Tönnesen Veszprémbe igazolása előtt még sosem játszott európai topcsapatban, így neki még időre van szüksége, hogy felvegye a tempót. Momir Iliccsel kapcsolatban megjegyezte, hogy a balátlövő már nem bírja hatvan percen keresztül a BL-tempót, de amikor pályára lép, mindent megtesz a siker érdekében. Dejan Manaszkov esetében kiemelte, hogy a macedón balszélső annak dacára is kiválóan teljesít, hogy előző klubjában, a Löwenben alig kapott lehetőséget. Blaz Blagotinsek Veszprémben jutott kevés szóhoz korábban, most azonban sokat játszik, s rengeteget fejlődik. Andreas Nilsson korábban csak elvétve játszott belső védőt, Vranjes viszont a hátsó alakzat tengelyében szán védekező feladatokat a svéd beállósnak. Ha a csapatrészeket nézzük, a tréner leginkább a jobbszélsőinkkel elégedett. Gasper Marguc és Dragan Gajic is remekelt a svéd szerint.

A Telekom vezetőedzője ígéretet tett, hogy a következő évadban még több feladatot fog adni Ligetvári Patriknak és Győri Mátyásnak, s más fiatalok is szerepet kaphatnak az NB I-ben.

A hétvégi Magyar Kupa négyes döntővel kapcsolatban Vranjes nyomatékosította, csapata azért utazik Debrecenbe, hogy elhozza a serleget. „A kisujjamat levágnám azért a sikerért” – fogalmazott.

Tabellák
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2018/19
1. Vardar Szkopje 2
2. Meskov Breszt 2
3. Telekom Veszprém 2
4. Rhein-Neckar Löven 2
5. Barcelona 0
6. IFK Kristianstad 0
7. Kielce 0
8. Montpellier 0
utolsó módosítás 2018. szeptember 15. 21:28
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2018/19
1. Mol-Pick Szeged 8
2. Telekom Veszprém 6
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 5
4. Grundfos Tatabánya KC 5
5. Csurgói KK 4
6. Ceglédi KKSE 4
7. Sport36-Komló 4
8. Dabasi KC VSE 3
9. FTC 2
10. CYEB Budakalász 1
11. Mezőkövesdi KC 1
12. DVTK-Eger 1
13. Balatonfüredi KSE 0
14. Vecsési SE 0
utolsó módosítás 2018. szeptember 18. 20:35
tovább »