Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C

Spartan Race, avagy az akarat harca

2018. április 9. 7:00
Egy verseny, amelynek élményével a hátad mögött a valódi problémák nem temetnek maguk alá. Melynek élményével biztos nem válsz siránkozó öregemberré azon bánkódva, hogy mennyi mindent nem próbáltál ki. Pedig megtehetted volna!

Magyarországot 2014-ben hódította meg a világ egyik legnépszerűbb extrém tömegsport versenye, melynek lényege, hogy egy akadálypályán épített, katonai jellegű akadályokkal, extrém körülmények között kell végigmenni a versenyzőknek. Terepfutás nyakig érő sárban, sziklákon, köveken, bozótban. Cipekedés, gerelyvetés, különböző kúszó-mászó feladatok. Egy verseny, mely nagy jelentőséggel bír mind a profi versenyzőknek, mind az élményt kereső sportolóknak egyaránt. Ha vonzanak a kihívások és nem ijedsz meg a sártól, akkor ez neked is tetszeni fog.

Muladi-Piros Gabriella

Láttam már fiatalokat, időseket, testi fogyatékkal élőket is jelen lenni Spartan Race versenyen. Az egész család számára élményekben gazdag kikapcsolódást jelenthet, hiszen négyéves kortól már gyerekfutamok is indulnak. Nevezéskor több kategória közül van lehetőséged választani. Akkor is elindulhatsz, ha csak keveset edzel, ebben az esetben a nyílt kategóriába nevezhetsz. Ha azonban van lehetőséged többet edzeni, készülni és minél gyorsabban szeretnéd teljesíteni a távot, a lehető legkevesebb hibázással az akadályoknál, az elit futamban a helyed.

Itt a pálya még viszonylag „egyben” van, tehát nem annyira sáros, és mivel nincs előtted senki, gyorsabban tudsz haladni. Ha egy igazán hatalmas buli részese szeretnél lenni, akkor érdemes nagy csapatban indulnod. A csapatokban szinte kézzel fogható az összefogás ereje, fantasztikus, ahogy a csapattagok segítik egymást átlendülni az akadályokon, holtpontokon. Lelket öntenek egymásba, együtt küzdenek, hogy legyőzzék a legnagyobb akadályt, saját magukat. Egyfelől ez adja a Spartan Race lényegét. Ez a lelke, ebben rejlik hatalmas ereje, hogy több ezer emberrel ugyanazért a célért harcoltok. Másfelől pedig, ha egyénileg indulsz, maga a viadal a legnagyobb akadály, nem az ellenfeleid. Sőt! Lehet, hogy pont ők lesznek a társaid a hideg vízzel, sárral, akadályokkal való küzdelmedben.

Sokan kérdezik tőlem olyanok, akik még nem próbálták, hogy "Ti mit szerettek ebben?".

Nehéz megfogalmazni. Át kell élned és megkapod a választ! Ahogy a szlogen is mondja: You'll know at the finish line, vagyis a célvonalon tudni fogod. Ezt is, és sok minden mást is, hiszen az indulók nem sejthetik előre, hogy pontosan mi is vár rájuk. Szögesdrót alatt kúszni a derékig érő sárban nem egy leányálom, viszont én minden egyes alkalommal úgy érzem, felszabadulok. Maximálisan kimozdít a komfortzónámból. Egy Spartan Race során keresztül mész bizonyos szakaszokon. Az ott szerzett tapasztalataidat felhasználva leszel képes majd a későbbiekben fejlődni, előrelépni. Szinte biztos, hogy a verseny során eljutsz majd egy olyan holtpontra, amikor félelmet érzel. Ilyenkor jön általában az első saját magadhoz intézett kérdésed, hogy mi a sz@rt (elnézést mindenkitől) keresek én itt. Egyébként azt gondolom, ezért is olyan népszerűek manapság az ultra versenyek, mert az ott induló embereket is valahol vonzza ez az állapot. Pontosabban az, hogy túljussanak rajta.

Fotó: Facebook - Spartan Race HungaryFotó: Facebook - Spartan Race Hungary

Amikor pedig átugrod a tüzet, és befutsz a célba, ahol a nyakadba akasztják az érmet látod, hogy nem volt lehetetlen. Először lehet a „soha többet” a reakciód. Majd kis idő múlva különleges érzés kerít hatalmába, megnézed a versenynaptárt, mikor lesz a következő verseny és innentől nem tudsz élni nélküle. Megszállott vagyok? Biztos. Nem is tagadom. Szenvedéllyel élem az életem, mint a Spartan csapat minden tagja. Ez egy hatalmas család, és ha egyszer bennünk él a szenvedély, akkor kutya kötelességünk ezt másokkal megosztani.

Két, számomra igazán fontos és motiváló személyt kérdeztem arról, hogy nekik mit jelent a Spartan Race, merő kíváncsiságból. Az egyik ember, Sisak Zsófia barátnőm, a Spartan Race Hungary versenyigazgatója, a másik Muladi Szabolcs a Spartan Race Training Group Veszprém csapatkapitánya, vezetőedzője, és nem mellesleg a férjem.

„Számomra a Spartan több, mint sportrendezvény. Egy olyan közösség, akik számára fontos a rendszeres mozgás (az átlagosnál kicsivel extrémebb formában), a kemény kihívások, az egészség, a természetközeliség és egymás segítése céljaink elérésében. Ezen dolgozunk. És hogy mit tapasztalhatsz meg, ha kipróbálod? Fizikai és lelki határaid feszegetését, bajtársiasságot, és sok »őrült« társat, akik ugyanazért jöttek, amiért te!” – Sisak Zsófia.

Fotó: Facebook - Spartan Race HungaryFotó: Facebook - Spartan Race Hungary

„Mit jelent számomra a Spartan Race? Egész életemben szinte kizárólag terepen, erdőben futottam. Ez már nem különleges kihívás számomra, de sáros gödörből kötélre mászni, húszkilós homokzsákot cipelni hegyre fel vagy le, esetleg dárdával célba dobni terepfutás közben, már nehezen kivitelezhető a hétköznapokban. Ez a verseny maximálisan kirángatja az embert a komfortzónájából! Koncentrációt, erőt, állóképességet és küzdeni akarást igényel és ami a legjobb, hogy sosem tudod mi vár rád a versenyen! Nem csak elindulni nagyon jó dolog, de felkészíteni és végigkísérni 'versenyzőket' is hatalmas élmény számomra!” – Muladi Szabolcs.

A Spartan Race nem „csak” egy hagyományos futás. A mentálisan és fizikailag egyaránt megterhelő akadályok mellett egy óriási buli, ami kiragad a szürke hétköznapjaidból! Ne hagyd ki, hiszen: „Minden akadály mögött ott a lehetőség, ami jobbá teheti a helyzetünket” – ismeretlen szerző.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.