Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Három rendezvény másfél hét alatt

2018. április 4. 17:09 // Forrás: VEDAC
Három nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényt is tartott az elmúlt időszakban a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC).

A Báthory iskolában megrendezett terematlétika verseny, a futófolyosón megtartott gyermekatlétikai viadal, valamint a Tavaszköszöntő futóverseny az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Hiszek Benned Sportprogram keretein belül, Veszprém Megyei Jogú Város megbízásából valósult meg.

Fotók: VEDACFotók: VEDAC

Az elsőként említett két gyermekatlétikai erőpróbán a Báthory, a Deák, a Cholnoky, a Dózsa, a Gyulaffy, valamint a Botev iskolák vettek részt nyolc fős vegyes csapatokkal, amelyeket négy fiú és négy lány alkotott. Játékos futó, ugró, illetve dobószámokban mérhették össze a diákok erejüket, tudásukat, felkészültségüket.

A pályázati és a városi támogatásnak köszönhetően érmeket, kisebb ajándékokat kaptak a gyerekek és étkezést is tudtak biztosítani a résztvevőknek. Ráadásul a szervezők a futófolyosóra szervezett programnál még abban is segítséget tudta nyújtani az intézményeknek, hogy busszal szedték össze a gyerkőcöket és kísérőiket, majd vissza is szállították őket. Mindkét viadal lebonyolítását a VEDAC edzői, versenybírói, sportolói segítették.

A Tavaszköszöntő futófesztivál szó szerint a tavasz első napsütéses napjára esett, ahová rengeteg veszprémi és környékbeli család érkezett, babakocsival, kutyával is. Néhány iskola szervezetten készült az eseményre és több tucat tanulóját rajthoz állította.

A leghosszabb távon, ahol 5,2 kilométer várt az indulókra a szervezők igyekeztek rangot, színvonalat adni, így az egyesület legjobbjai is rajthoz álltak. Többek között a londoni olimpikon Kovács Tamás, a sokszoros magyar bajnok, Koszár Zsolt, valamint a korosztályos bajnoki címekkel büszkélkedő Bertalan Renátó is.

A rendezvény bizonyította, hogy a városban igény van egy kora tavaszi futóversenyre, és a különböző távok lehetővé tették, hogy a más-más felkészültségű mozogni vágyók mindegyike találjon magának megfelelő kihívást. Igaz, meglehetősen rövid idő állt a VEDAC rendelkezésére a Tavaszköszöntő lebonyolítására, ám így is közel félezren próbálták ki magukat.

A VEDAC májusban további színes, érdekes rendezvényekkel készül. Egy különleges és az országban egyedülálló dobóviadal megszervezése már javában zajlik, s a hagyományos utcai futófesztivált is programra tűzték.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.