Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C

Kínos BL-búcsú – a Veszprém nyert, de a Skjern ment tovább

2018. március 31. 19:18
Nem tudta ledolgozni hétgólos hátrányát, így búcsúzott a Bajnokok Ligája idei küzdelmeitől az előző négy idényben rendre négyes döntőig jutó veszprémi kézilabdacsapat.

Roppant nehéz, de korántsem megoldhatatlan feladat várt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Telekom Veszprémre, amely szombat koraeste azért futott ki a Veszprém Aréna parkettjére a dán Skjern ellen, hogy ledolgozza múlt héten összeszedett hétgólos hátrányát. „Veletek vagyunk, győzni akarunk” – ordította az O-szektor már negyven perccel a kezdést megelőzően, a szurkolók tehát megmutatták, hogy a közelmúlt nem várt fiaskói ellenére is kitartanak kedvenceik mellett.

Ljubomir Vranjes vezetőedző kevert egyet a paklin, vagyis két helyen is cserélt a tizenhatos meccskeretben az „odavágóhoz” képest: Cristian Ugalde és Ligetvári Patrik helyére Jamali Imant és Schuch Timuzsint nevezte.

Elképesztő elánnal kezdett a magyar bajnok, Marguc után Ilic is eredményes volt az első percben. A dán támadásokat olyan hangzavar kísérte, amilyet utoljára talán a Március 15. utcai csarnokban lehetett hallani. A vendégek – kapusukat lehozva – hét a hat ellen támadtak, Olsson talált így először rést a bakonyi falon. Manaszkov is beköszönt, amire Eggert hetesből, a másik veterán dán, Söndergaard pedig átlövésből válaszolt. A jó kezdés ellenére tehát hamar elillant a hazai előny (5. perc: 3-3).

Marguc értékesítette az első veszprémi hetest, s Lékai is feliratkozott a gólszerzők közé. A zöld-fehéreknél ismét Söndergaard villant. Tönnesen löketét kiütötte Nielsen, de a kipattanót Blagotinsek bevágta (10. perc: 6-4). Eggert a második hetest is bevágta, majd az exveszprémi kedvenc, Myrhol egyenlített.

Ilic és Olsson „pengeváltása” után utóbbit kiállították két percre, amit 3-0-s szériával büntetett a Telekom (17. perc: 10-7). Ole Nörgaard időt kért, Söndergaard harmadszor is jól célzott, Tönnesen duplájával aztán először nőtt négyre a különbség. Megtörni viszont nem sikerült az északiakat, akik Nielsen védéseivel és Jesper Konradsson átlövéseivel visszakapaszkodtak 13-11-re.

Mikler helyére Alilovic érkezett, aki rögtön egy védéssel mutatkozott be. Hasonlóan nagy tapsot kapott Marguc gyönyörű kínaija is. A Skjern egy pillanatra sem adta fel: Eggert hetesből, Christensen a szélről volt eredményes. Az egálért is támadhattak a vendégek, de Alilovic útját állta a lövésnek. A pihenő előtt Nenadic kétszer is megzörgette a hálót, együttese így háromgólos előnnyel fordulhatott (16-13).

Alilovic ott kezdte, ahol a szünet előtt abbahagyta, ezúttal Olsson átlövését tolta ki. A jobbszélsők pillanatai következtek: Gajic és Rasmussen villant meg. Gajic és Manaszkov újabb szemet gyönyörködtető kínait hozott össze, a várt különbség felét ledolgozta a Vranjes-csapat (18-14). Lélektani szempontból (is) rosszkor jött Terzic kisbüntetése, hiszen Eggert és Söndergaard révén feljött kettőre a rivális.

Vranjes második időkérése sem hozta meg a várt áttörést, továbbra is két-három gól között ingadozott a különbség. Nenadic beállása ugyanakkor remek húzásnak bizonyult, a szerb játékmester már négy gólnál járt (39. perc: 22-19). Ám sajnos így sem sikerült leszakítani a vendégeket, akik a találkozó kétharmadánál felzárkóztak egyre. Ébresztőt fújt a publikum, ami aztán egy pillanat alatt átcsapott az addig mutatott fergeteges szurkolásba.

Manaszkov játékát sem érhette kritika, a macedón balszélső vezetésével újra ellépett hárommal a Telekom. Ekkor időt kért Nörgaard mester, csapata pedig a játékrész derekához érve ledolgozta hátrányát (45. perc: 24-24). A dánok cserekapusa, Ivanisevic is jól szállt be, ám Alilovic is remekelt, így nem vette át a vezetést a dán ezüstérmes.

Nenadic vezetésével újabb rohamot indított. Noha Ivanisevic továbbra is hozta a bravúrokat, tízzel a vége előtt négyre nőtt a differencia (29-25). Mikkelsen gólja azt jelentette, hogy a Veszprémnek már nyolccal kellett volna nyernie. Manaszkov még halvány reménysugarat nyújtott, de Eggert hetedik hétméterese és Ivanisevic gólja mindet eldöntött. „Hol csapatunk?” – kérdezte az O-szektor, melynek egy része már öt perccel a lefújás előtt hazaindult (30-28). A vége gólzáport hozott, de a Veszprémnek már nem volt esélye a továbbjutásra. A 34-29-es végeredményt Sulic állította be, a Telekommal 2012 után fordult elő ismét, hogy nem jutott nyolc közé a sorozatban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
Telekom Veszprém–Skjern Handbold 34-29 (16-13)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Pichon, Reveret (franciák).
Veszprém: Mikler – Marguc 4 (2), TÖNNESEN 5, Blagotinsek 2, Lékai 1, Ilic 3, MANASZKOV 6. Csere: ALILOVIC (kapus), Sulic 1, Schuch, Jamali, Nilsson 1, Terzic, Gajic 2, NENADIC 9 (2). Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Skjern: Nielsen – Rasmussen 3, J. KONRADSSON 5, Myrhol 3, Stenbacken 1, Olsson 1, Christensen 2. Csere: IVANISEVIC (kapus) 1, SÖNDERGAARD 5, Mikkkelsen 1, EGGERT 7 (7), T. Konradsson. Vezetőedző: Ole Nörgaard.
Kiállítások: 18, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 7/7.
Továbbjutott: a Skjern 61-59-es összesítéssel.

Így látták a főszereplők

Ljubomir Vranjes: – Nagyon szomorú, dühös és csalódott vagyok. Ma jó meccset játszottunk, a probléma az első találkozón volt. Nagy volt rajtunk a nyomás, rizikót is vállaltunk. Mindent megpróbáltunk, de nem sikerült. Vállalom a felelősséget a kudarcért. Nem adom fel, a következő meccsen is küzdeni fogunk. A BL véget ért, ami nem méltó a Veszprémhez. Az összecsapás közben többször is azt éreztem, hogy meglehet a továbbjutás, de ilyenkor mindig jöttek a hibáink. Megértem a szurkolók csalódottságát, ők is dühösek, akárcsak én. Új csapatot építünk. Hittem benne, hogy már idén meglehet a BL, de Skjernben ezt elrontottuk.

Schuch Timuzsin: – Nagyon csalódott vagyok. Az első meccsen ment el a továbbjutás. Ma mindent megpróbáltunk, négy öt góllal el is léptünk, de a Skjern azonnal megbüntette a hibáinkat. Most padlón vagyunk, de az a legszebb a sportban, hogy fel lehet állni, s meg lehet mutatni, hogy többre vagyunk képesek.

Ole Nörgaard: – Két fantasztikus meccsen vagyunk túl. Dániában harcoltuk ki a továbbjutást, ahol egyénileg és csapatként is minden idők legjobbját nyújtottuk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de megcsináltuk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra.

Markus Olsson: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, s, hogy minimálisra kell csökkenteni a hibáink számát. Nagyszerűen teljesítettünk, s a kapusaink is sokat segítettek. Nagyon boldog vagyok, még mindig az egekben jár az adrenalinszintem.


A BL-búcsút követő sajtótájékoztató - vágatlanul

Ljubomir Vranjes, Schuch Timuzsin, Ola Norgaard és Markus Olsson értékelte a Telekom Veszprém-Skjern Bajnokok Ligája nyolcaddöntő második mérkőzését.

Galéria
Telekom Veszprém – Skjern Handbold 34-29
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.