Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új év, új kezdet a VTC-nél

2018. március 26. 10:00
Nem indult simán a 2018-as év a Veszprémi Torna Club (VTC) számára. Marosvölgyi Tamás elnök foglalta össze az egyesület körüli történéseket.

– 2017 decemberében a szövetség kérésére változtattunk a szakmai munka keretein. A távozó két edző és néhány szülő kavart némi vihart, de az egyesület tagjainak többsége támogatott minket abban, hogy új alapokra helyezve tovább folyhasson a munka. Közösen kidolgoztunk egy új szervezeti felépítést, ennek megfelelően készül éppen az alapszabály módosítása. Az eddig két szakágunkhoz (gumiasztal és versenytorna) beemeltük a mindenki tornája szakágat is, hogy még több gyermek sportolhasson nálunk. Felállt egy régi-új edző gárda a versenytornában és új edzési módszereket vezettünk be Lukács József volt szövetségi kapitány segítségével – kezdte a helyzetértékelést Marosvölgyi Tamás.

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

– Szeretnénk minél több tornászunknak versenyzési lehetőséget biztosítani. Az idén átalakult a versenyrendszer, párhuzamosan fut a „B” és az „A” kategória korcsoportonként, és a tehetséges gyerekek számára végig adott a lehetőség, hogy az „elit” A kategóriába felkerülhessenek. Most azon dolgozunk, hogy az erőnléti és technikai alapokban lévő hiányosságokat bepótoljuk, és a gyerekeink nyugodtan – a lehetőségekhez képest felkészülten – versenyezhessenek. Az első versenyek hamarosan jönnek gumiasztal és torna szakágban is, szeretnénk, ha a gyerekek sikerrel érkeznének haza – tette hozzá az egyesület elnöke.

Marosvölgyi Tamás (archív fotó - Domján Attila)Marosvölgyi Tamás (archív fotó - Domján Attila)

Adódik a kérdés, okozott-e veszteséget ez a belviszály az egyesület számára. – Igen, a gyerekeink érdekében néhány dolgot el kellett engednünk, de túléljük. Szerencsére élvezzük sokak bizalmát. Akik tudják, honnan indultunk 2012-ben, és hogy az elvégzett munkával mi mindent értünk már el közösen, azokat nem lehet pletykákkal meggyőzni arról, hogy ne érdemelnénk meg a bizalmat a jövőben. A város és a szövetség támogatása töretlen, és a 200 feletti taglétszámunk sem csökkent. Ami a legrosszabb, hogy ilyen okok miatt ismét elveszítettünk pár tehetséges gyereket. Szerintem ez az igazi veszteség mindenki számára.

De vajon a gyerekek hogyan élték meg ezt a helyzetet, a konfliktusokat? – Nekik volt a legnehezebb. Ők szeretik az edzőiket és szüleiket, bíznak bennük. Rossz volt látni, hogy érzelmileg megviseli őket a felnőttek civakodása. Remélem, hogy a nyugodt, folyamatos és kiszámítható munka majd elfelejteti velük ezt az időszakot, és marad a lényeg: a sport szeretete és az edzések öröme.

Mozgalmas év vár a VTC-re, amely közel áll ahhoz, hogy végre méltó körülmények között tevékenykedhessen. – Eddig sem unatkoztunk, idén sem fogunk. A következő közgyűlésre készülünk, ahol az új alapszabály és a tavalyi év beszámolója lesz a téma. Közben megváltoztattunk egy csomó dolgot a kommunikációnkban is, ez is sok feladat. Az új edzői csapat felállítása és a szakmai munka átszervezése még folyik, ez még eltart egy darabig. Pályázatokat írunk, szerencsére nyertünk is egyet. Készülnek az új tornacsarnok engedélyezési tervei, az előkészítő munka nagyon sok egyeztetéssel járt. A tervezőnk nagyon alapos, minden igényünket meghallgatta és beépítette a tervbe, amit a tervtanács engedélyezésre is javasolt. Szép, korszerű és funkcionálisan tökéletes csarnokban fogunk majd dolgozni, ha elkészül.

Veszprémben járt a szövetség utánpótlás szakmai igazgatója

Március 22-én a bakonyi megyeszékhelyen zárt Jordanov Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) utánpótlás szakmai igazgatója. A korábbi svájci szövetségi kapitány megtekintette a Veszprémben folyó szakmai munkát, feltérképezte a tehetségeket. Tekintse meg a látogatásról készített képgalériánkat!

Galéria
A Magyar Torna Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója járt a VTC-nél
vehirsport.hu
Zatkalik Dániel

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.