Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Rasovszky: Idén már a dobogó a célom az Eb-n

2018. március 16. 7:30
Szombaton Dohában kezdetét veszi Rasovszky Kristóf számára a 2018-as úszó idény, amelyben a parádésra sikerült óévet is túlszárnyalná a Balaton Úszó Klub sztárúszója.

Európa-kupa győzelem, és világbajnoki ötödik helyezés nyíltvízen – ez csak a 2017-es esztendő eredménysorának csúcsa Rasovszky Kristóf karrierjéből. A veszprémi sportolót bulgáriai edzőtáborozása közben telefonon értük el, s kértük arra, hogy ossza meg várakozásait a hétvégén kezdődő 2018-as úszóidénnyel kapcsolatban.

A Balaton Úszó Klub versenyzője december közepén vonult el jól megérdemelt háromhetes pihenőjére. Ezt követte a thaiföldi edzőtábor, ahova a válogatott keret tagjaként utazhatott edzőjével, Szokolai Lászlóval. – Úgy érzem, hogy jót tett a szokásosnál hangyányival hosszabb pihenő. Sikerült feltöltődnöm, és a munka is könnyebben megy azóta. Jól esik az úszás – összegezte az alapozás tapasztalatait Rasovszky, akire igen sűrű versenynaptár vár idén.

Rasovszky KristófRasovszky Kristóf

Szombaton Dohában kezdi meg világkupa-szereplését nyíltvízen, egy héttel később – a sorozat címvédőjeként – már Európa-kupa futamon ugrik vízbe, majd ezt követi a medencés országos bajnokság.

– Mint mindig, ezúttal is az a célom, hogy mindhárom sorozatban előbbre lépjek – tekintett előre „Rasó”, aki a rá jellemző szerénységgel gyorsan helyesbített, hiszen címvédőként nehéz lenne tovább javítania az Európa-kupában. – Idén a világkupára egy kicsit nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni, ezúttal minden állomáson szeretnék ott lenni és az élmezőnyben végezni – árulta el Rasovszky Kristóf, aki edzőjével úgy határozott, ha a szükség úgy kívánja, ennek érdekében visszaléphetnek egy-egy Európa-kupa futamtól.

A versenynaptár jelenlegi állása szerint kilencfordulós világkupa idén nyáron Balatonfüredet is érinti, a BÚK versenyzőjének pedig komoly tervei vannak „hazai pályán”. – Füreden még nem nyertem, itt lenne az ideje ezt is pótolni – jelentette ki.

A szezon fő versenyszáma az augusztus eleji glasgow-i Európa-bajnokság, mellyel kapcsolatban igen merész célokat szövöget Szokolai László tanítványa. – Az éremszerzés a minimális elvárás magammal szemben – fogalmazta meg lényegre törően.

A medencés versenyeket idén sem hagyja ki Rasovszky, itt azonban nem támaszt önmagával szemben különösebb elvárásokat.

Rajt szombaton Dohában, a 30 ezer dollár összdíjazású világkupa futamon.

Zatkalik Dániel
további cikkek
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban úszás Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Betlehem Dávid ötödikként ért célba a nyíltvízi úszók idei Világkupa-sorozatának nyitóversenyén, amelyet 10 kilométeren az egyiptomi Soma Baynél rendeztek meg szombaton. Klubtársa, a világbajnoki címvédő és szintén párizsi olimpiai kvótás Rasovszky Kristóf betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt. 2024. március 23. 17:52 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert A pénteki 10 000 méter után a vasárnapi 1500 méteres versenyt is Betlehem Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte meg a Veszprémben rendezett medencés hosszútávúszó országos bajnokságon. 2024. március 10. 18:20 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Betlehem Dávid címét megvédve diadalmaskodott 10 ezer méteren az úszók hosszútávú medencés országos bajnokságán. Klubtársa, Barabás Imre harmadik lett. 2024. március 9. 16:56 Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra Rasovszky Kristóf Rasovszky is jelölt az év legjobbja díjra A vízilabdázóknál Zalánki Gergő, a nyíltvízi úszóknál pedig Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina is jelölt a 2023-as év legjobbja díjra az európai szövetségnél (LEN). A sportolókra a szurkolók is szavazhatnak.     2024. február 24. 16:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.