Csányi Sándor: át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását

  • ország-világ
  • 2018.03.06
  • 17:15
  • MTI
Csányi Sándor szerint át kell alakítani a magyar futball utánpótlásképzésének támogatását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, akit múlt héten megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé, a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, a támogatást döntően arra építve kell átalakítani, hogy mely klubok nevelnek ki olyan játékosokat, akik első- másodosztályú, vagy külföldi bajnokságokban, illetve a válogatottban szerepelnek. "Azoknak az utánpótlásműhelyeknek, amelyek nem képesek kinevelni ilyen játékosokat, fölösleges támogatást adni, minderről már a hetekben tárgyal az MLSZ" - fogalmazott az elnök.

archív fotó MTI

A társaságiadó-kedvezmény rendszeréről (TAO) elmondta: "Minden felhasználást szigorúan, benchmarkok alapján ellenőrzünk, egy fűnyíróra vagy gereblyére sem lehet akármennyit elkölteni. Összességében 2010 óta több mint 1100 új pálya épült, hozzávetőleg 1500 sporttelepet újítottak fel. A játékosok száma megduplázódott, ma már közel 270 ezer; és másfélszer annyi, mintegy 12 ezer csapat van."

Csányi Sándor beszélt az új Puskás Ferenc Stadionról is, amelynek 2019 nyárutójára, kora őszére kell elkészülnie. "A napokban egyeztettem Fürjes Balázs kormánybiztossal, a tájékoztatása szerint ezt a határidőt tudjuk tartani, sőt talán nyerhetünk is egy kis időt, mert a tervezettnél valamivel előrébb tartanak a kivitelezési munkálatok" - tette hozzá.

A 2020-as Európa-bajnokságot több európai nagyvárosban rendezik majd meg, az egyik házigazda Budapest lesz, azonban ez nem jelent automatikus kvalifikációt a válogatottnak. Csányi Sándor szerint elsősorban az Eb-selejtezőre kell majd koncentrálnia a magyar csapatnak, a Nemzetek Ligájára "utolsó szalmaszálként" tekint. A selejtezőkből 20 csapat jut az Eb-re, a Nemzetek Ligájából pedig mindössze négy.

Tabella
Férfi labdarúgás, NB III Nyugati csoport, 2017/18
1. Kaposvári Rákóczi FC 70
2. FC Ajka 64
3. Érdi VSE 57
4. Puskás Akadémia FC II. 53
5. III. Ker. TVE 50
6. Tarr Andráshida SC 48
7. Pápai Perutz FC 46
8. BKV Előre 45
9. Csepel FC 42
10. Videoton FC II. 39
11. Dunaharaszti MTK 33
12. Pénzügyőr SE 29
13. THSE-Szabadkikötő 27
14. Csornai SE 26
15. Gyirmót FC Győr II. 23
16. VLS Veszprém 22
utolsó módosítás 2018. június 03. 22:53
tovább »