Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Küzdeni tudásból jeles

2018. március 3. 9:56 // Forrás: veszpremkosar.hu
Értékes győzelmet aratott az NB I/B Piros csoportban a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, amely nagy küzdelemben múlta felül a vendég TF Budapest gárdáját pénteken.

Az elmúlt hetek betegség- és sérüléshulláma után valamennyi kerettagjára számíthatott a hazai szakmai stáb, helyesebben Simon Lászlóra még nem, de mint megtudtuk: a régóta a maródiak listáján szereplő, de a tréningeken immár teljes intenzitással dolgozó karmester a napokban pályára léphet. Mindkét csapat pokoli sok munkát fektetett a védekezésébe – a harmadik percben csak egy–nullára mentek a bakonyiak –, még dobóhelyzetet is nehéz volt kialakítani, ha bajosan sikerült is, a labdák kiperdültek a gyűrű tövéről. Később megélénkült a játék, a helyi kedvencek találtak fogást a vetélytárson (7-2), ám a közönség kedvében járva hiába rázták meg magukat, a harmadik helyezett hamarosan egyenlített. A vendégek szívósan tartották magukat, erőszakosan kosárlabdáztak, ezért Hegedűs Gergelyék távoli dobásokkal próbálták (szét)bombázni az állásaikat. Aztán a kinti kísérletektől elkapták a fonalat, viszont – továbbra is – főként a hátsó alakzatok szilárdságát lehetett dicsérni (15-11). A lüktető negyed vége a hatalmas szívvel harcolt veszprémieké volt, de mint utóbb kiderült: a küzdőszellemüknek betudhatóan csak időlegesen erőltették rá az akaratukat a másik oldalra (19-12).

Nagy küzdelemben nyert a Hoya (archív fotó)Nagy küzdelemben nyert a Hoya (archív fotó)

Bár Kovács Soma triplájával tíz pont lett a feleket elválasztó különbség, az egész pályán letámadott Beák Gáborék idővel élesebbek lettek: vagyis, aki azt hitte, hogy egy pillanatra is meg szabad nyugodni, az tévedett (22-19). Mérész-mester magához hívta az övéit, csakhogy a parketten a folytatásban is óriási küzdelem zajlott – minden apróságért gürizni kellett. Mivel a szigorú védekezés mindkét műhely esetében sok energiát emésztett fel, sok dobás maradt ki, ritmustalanná vált az együttesek produkciója (24-23). Mindenki brusztolt becsülettel, az akarati tényezők sokat nyomtak a latba, s ekkortájt inkább a fővárosiak szándéka érvényesült (25-28). Ezt követően a végül harminchármas értékindexszel zárt Pavlovic pompás alakításai következtek, a belelendült bosnyák légiós közelről és távolról is „bemutatkozott”, igaz, a menet közbeni „megdicsőüléshez” a társakkal közös, csapatszintű védekezésére is szükség volt (35-28).

A fordulás után a TF egy hármassal faragott a hátrányán, más kérdés, hogy Lógár Bence gyorsan visszaállította a hétpontos differenciát. A királynék városába zsinórban hat győzelemmel érkezett „kanárisárgák” kiváltképp az erőszakosságukkal szándékoztak közelebb jönni, de a veszprémieknél mindig akadt valaki, aki lendített kicsit a társaság szekerén (43-36). Nem ez volt a hazaiak legjobb estéje, időnként visszaesett a teljesítményük, ugyanakkor ebben a szakaszban – a bosszantó hibáik dacára – állandósult az öt-hat pontos eltérés. Hiába regisztrált ötven–negyvennégyet az eredményjelző-tábla, a festéken belül igazán agilis Filipovic Stefanék gördülékenyebb támadásokkal jelentkeztek, ráadásul a mieink apró szabálytalanságai miatt futószalagon dobhatták a „plusz egyes” büntetőket. Miután alaposan megnehezítették a dolgunkat, újfent egalizáltak (50-50).

Kétpontos HOYA-vezetésről indult a záró felvonás, azonban a megpróbáltatásoknak még nem volt vége (54-55). Pavlovic a sokadik nehéz periódusnál érezte, hogy ennél több kell, riadót fújt, mondván, nehogy a saját híveik előtt érje őket kellemetlen meglepetés. A mérkőzés továbbra sem volt folyamatos, temérdek fault tördelte szét a játékot, a nyugodtság hiányában nem csoda, hogy ziccerek maradtak ki. Szerencsére veszprémi részről a pontatlan támadójáték nem bosszulta meg magát, lévén, a lepattanó-csatában való dominanciának köszönhetően újra próbálkozhattak (62-55). Ám az izgalmas hajrában a diadal nem hullt csak úgy – a kilenc gólpasszt jegyzett – Helmeczi András és társai ölébe, mert az ellen rendre tempóra lelt, kellettek hát a hazai triplák, hogy a feltámadásaik vissza legyenek verve (65-62). Az utolsó percekben is jó néhány helyzet lett elpuskázva, amellett, hogy a bírók sem fújtak éppenséggel hazai pályát, az ítéleteikkel elsősorban a budapestieknek kedveztek. A nyugodtabb veszprémiek a lefújás előtt már az idővel is játszottak, és a jobb büntetőarányukkal (…negyvenhárom–huszonnyolc) megérdemelten tették rá a kezüket a két pontra.

Kosárlabda NB I/B Piros csoport, 20. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Tehetséges Fiatalok Basketball Players 71-64 (19-12, 16-16, 17-22, 19-14)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Söjtöry, Surányi, Kéri.
Veszprém: Helmeczi 4/3, Lógár 4, Pavlovic 28/6, Hegedűs 12/6, Körtélyesi 15/3. Csere: Pável 3, Kovács 5/3, Balázs. Vezetőedző: Mérész Csaba.
TF: Szobi 6, Buzás 10/3, Kerkai 8/3, Beák 13/9, Debreceni 7. Csere: Filipovic 20, Csabák. Vezetőedző: Mehmedo-vic Merim.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – A derbin minden úgy történt, ahogy arra előzetesen számítottunk. Nem játszottunk szépen, de hajtottunk becsülettel, így rendkívül fontos győzelmet arattunk.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
holnap 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.