Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagy lépést tehet a második hely felé a Veszprém

2018. február 23. 13:04 // Forrás: MTI
Nagy lépést tenne a második hely felé csoportjában a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, amennyiben vasárnap délután győzne a német Flensburg otthonában.

Az előző idényben BL-bronzérmes veszprémieknek 12 forduló után ugyanúgy 15 pontjuk van, ahogyan a Flensburgnak és a szintén német THW Kielnek. Utóbbi szombaton a lengyel Kielcét fogadja, az utolsó fordulóban pedig a csoportelső Paris Saint-Germain vendége lesz. A magyar együttes az utolsó körben a szlovén Celjét fogadja, a Flensburg pedig a dán Aalborg otthonába látogat.

A papírforma alapján a Veszprém számára még a döntetlen is elég lehet a második helyhez - mert hazai pályán egy góllal legyőzte a Flensburgot -, de csak győzelem esetén mehetne biztosra.

Momir Ilic (archív fotó)Momir Ilic (archív fotó)

A meccs további pikantériája, hogy a veszprémiek svéd vezetőedzője, Ljubormir Vranjes 2006 és 2009 között a Flensburg játékosa volt, edzőként pedig 2010-től tavaly tavaszig tevékenykedett a csapatnál. Irányítóként Bajnokok Ligája-ezüstérmet, trénerként a többi között BL-aranyat és KEK-et nyert az együttessel, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség a világ legjobb edzőjévé választotta.

A csapatok eddigi kilenc egymás elleni BL-találkozójából egy döntetlen mellett ötöt a Veszprém, hármat a Flensburg nyert meg. Vranjes a közelmúltban kijelentette, hogy más szellemiségű, sokkal gyorsabb csapatot szeretne látni a pályán, mert belefáradt, hogy bár jó a védekezésük, ezt nem tudják kihasználni.

Az új taktikát sikerrel alkalmazták a fehérorosz Meskov Breszt ellen az előző fordulóban, hiszen 12 gólos sikert arattak. A sérült William Accambray és Győri Mátyás továbbra sem léphet pályára.

"Hasonló hozzáállással kell pályára lépnünk vasárnap, mint tettük azt múlt héten, ha le akarjuk győzni a Flensburgot. Természetesen ez nehéz lesz, de már játszottunk jól ellenük, szóval van tapasztalatunk, hogy mi várhat ránk a hétvégén" - idézte pénteken a klub honlapja a balátlövő Momir Ilicet.

"Egy olyan helyre megyünk, ahol nagyon nehéz játszani - szögezte le a vezetőedző. - Nem lesz könnyű feladatunk, de azt gondolom, hogy most lehetőségünk lesz megmutatni, hogy jobban is tudunk teljesíteni, mint ahogyan azt a Kiel ellen tettük. Meg fogjuk mutatni, hogy egy csapat vagyunk, és együtt fogunk harcolni a mérkőzésen" - ígérte Vranjes.

A MOL-Pick Szeged a közelmúltban nagy meglepetésre két góllal nyert a német bajnok Rhein-Neckar Löwen otthonában, majd alaposan megnehezítette a BL-címvédő Vardar Szkopje dolgát. A magyar együttes matematikailag továbbra is versenyben van csoportja negyedik helyéért, bár kevés esélye van ennek elérésére, mert ehhez az is kellene, hogy a Löwen már ne szerezzen pontot a csoportkörben.

Ezúttal - szombat délután - a továbbjutásért küzdő horvát PPD Zagreb csapatát fogadják a szegediek, amely Zlatko Saracevic vezetőedző kinevezése óta egyre jobb formában van, az előző fordulóban meglepetésre legyőzte a francia HBC Nantes-ot.

A PPD Zagreb és a Szeged eddig 11 alkalommal találkozott egymással a BL-ben: két döntetlen mellett öt magyar és négy horvát siker született.

A női BL középdöntőjéből még három forduló van hátra, de a címvédő Győri Audi ETO KC már most nagy lépést tehet az első hely megszerzése felé, ugyanis hétfő este a román CSM Bucuresti együttesét fogadja, amely eddig egy ponttal többet gyűjtött nála.

Rendkívül érzelmes rangadóra van kilátás, hiszen ez lesz a győriek első mérkőzése azt követően, hogy sikeredzőjük, a spanyol Ambros Martín bejelentette: az idény végén távozik a klubtól.

Január végén a győriek hat góllal kikaptak a román fővárosban.

A Ferencváros számára még elérhető a második hely a csoportjában, ehhez azonban fontos lenne győznie a Buducnost Podgorica otthonában. Ez tavaly sikerült, a FTC nyolcgólos sikerrel távozott a montenegrói csapat otthonából, és ugyanennyi volt a különbség január végén Dabason is.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló:

szombat:
A csoport: MOL-Pick Szeged - PPD Zagreb (horvát) 17.30
Az állás: 1. Vardar Szkopje 20 pont, 2. HBC Nantes (francia) 17, 3. Barcelona (spanyol) 16, 4. Rhein-Neckar Löwen (német) 14, 5. MOL-Pick Szeged 11, 6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 6 (322-345), 7. PPD Zagreb (horvát) 6 (297-339), 8. IFK Kristianstad (svéd) 6 (307-365)

vasárnap:
B csoport: Flensburg-Handewitt (német) - Telekom Veszprém 17.00
Az állás: 1. (és már negyeddöntős) Paris Saint-Germain (francia) 22 pont, 2. Telekom Veszprém 15 (347-325), 3. Flensburg-Handewitt (német) 15 (348-336), 4. THW Kiel (német) 15 (308-302), 5. Vive Kielce (lengyel) 11, 6. Meskov Breszt 8, 7. Aalborg HB (dán) 5 (312-342), 8. Celje PL (szlovén) 5 (344-377)

A csoportok első helyezettjei a negyeddöntőbe jutnak. A második helyezettek az alsó ágról, a 3-6. helyezettek pedig a felső ág másik csoportjából kapnak ellenfelet a nyolcaddöntőben.

Női Bajnokok Ligája, középdöntő, 4. forduló:

szombat:
2. csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói) - FTC-Rail Cargo Hungaria 19.30
Az állás: 1. Vardar Szkopje (macedón) 14 pont, 2. Metz HB (francia) 10, 3. FTC-Rail Cargo Hungaria 8, 4. Buducnost Podgorica 6, 5. Thüringer HC (német) 2 (170-201), 6. SG BBM Bietigheim (német 2 (172-207)

hétfő:
1. csoport: Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti (román) 19.00
Az állás: 1. CSM Bucuresti 11 pont, 2. Győri Audi ETO KC 10, 3. Rosztov-Don (orosz) 9, 4. Nyköbing FH (dán) 5, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 4, 6. Midtjylland (dán) 3

A csoportok 1-4. helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.


A Breszt elleni játékra építenének

Sorsdöntő találkozót vív Flensburgban vasárnap délután (17.00) a Telekom Veszprém. A Breszt elleni kiütéses győzelem két sikerkovácsa, Mikler Roland és Nagy László osztotta meg várakozásait portálunkkal.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: ma 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.