Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem úszta meg húszon belül Skaliczki csapata

2018. február 10. 19:35
A Telekom huszonegy gólos sikerrel vigasztalódott a bajnokságban kieli BL-veresége után, Ugalde tizenegyszer villant.

Közel két hónapot kellett várnia a bakonyi kézilabdabarátoknak, hogy újra hazai pályán láthassák kedvenceiket. Ljubomir Vranjes együttese a hétközi, Kiel elleni Bajnokok Ligája fiaskóval „hangolt” NB I-es fellépésére, a kiesés elől menekülő váciak pedig az Eger elleni győzelmükkel a hátuk mögött érkeztek a királynék városába.

A mieink svéd mestere sérülés miatt továbbra sem számíthatott William Accambray és Győri Mátyás játékára, míg Gasper Marguc, Dejan Manaszkov, Momir Ilic és Nagy László ezúttal pihenőt kapott. A mieink téli szerzeménye, Petar Nenadic azonban ott volt a nevezettek listáján, csakúgy mint, Uros Borzas, aki négy góllal vette ki részét a Telekom U20-as legénységének kora délelőtti sikeréből.

A kezdő sípszót előtt egy perces néma csenddel tisztelgett a közönség a veszprémi klub kilenc évvel ezelőtt elhunyt beállója, Marian Cozma emléke előtt. Sulic szerezte a találkozó első gólját, Törteli válaszolt átlövésből, majd Tönnesen duplázott, amire Davidovicnak volt válasza (4. perc: 3-2). Sok hibával folytatta a meccset a Telekom, s a két hálóőr, Alilovic és a veszprémi nevelésű Rózsavölgyi is kitett magáért: hét perc alatt mindössze egy veszprémi találat született, mialatt a váciak hármat termeltek (12. perc: 4-5).

Fotó: Baumann BélaFotó: Baumann Béla

Ugalde tört be a két védő között, majd Gajic roboghatott, de erre is volt vendég replika: Kecskeméti vágta be a jobbszélről. Zsinórban hármat vágott a Veszprém, időt is kért a Vác trénere, Skaliczki László. Friss erők érkeztek a Telekomba: Ancsin, Jamali és Nilsson is egyszerre került a játéktérre. Az időkérés sem segített a Vácon, tovább robogott a Veszprém: Ugalde négyszer, Jamali egyszer talált be az újabb vendég eszmecsere előtt (22. perc: 14-6).

Kilencperces gólcsend után talált magára a váci támadószakasz, de ez sem volt elég: a piros mezesek 6-4-re nyerték a játékrész hajráját is (20-11).

Nenadic szórta meg magát fordulást követően, Nilsson emberhátrányból talált be. Davidovic vette vállára övéit, Ugalde lerohanás góljára azonban zsinórban három góllal válaszolt a Skaliczki-csapat (40. perc: 24-16). Nenadic több szemfüles megoldással is észrevetette magát, Ugalde és Gajic is forintos labdát kapott a szerb válogatott játékmestertől, aki a gólgyártásban sem maradt el a társaktól (47. perc: 30-17).

Az utolsó tíz percre Uros Borzas is beszállt, Jamali élt a fiatal átlövő remek passzával (34-19). Gajic gyújtotta be rakétáit, kettőt tett közé szemvillanás alatt (53. perc: 36-19). Ménfői kozmetikázta az eredményt, de a találkozó vége felé haladva csak az lehetett kérdés, megússza-e húszon belül Skaliczki László együttese.

Borzas tette közé a huszadikat (57. perc: 40-20), Alilovic eszén pedig hétméteresből sem lehetett túljárni. A vége huszonegy gólos hazai siker, a Telekom könnyedén ütötte ki a Vácot a hazai pontvadászatban.

Férfi kézilabda NB I, 17. forduló:
Telekom Veszprém–Váci KSE 42-21 (20-11)
Veszprém Aréna, 2200 néző. Vezette: Réti, Szedmák.
Veszprém: Alilovic – Gajic 7, Tönnesen 2, Lékai 2, Sulic 2, Ligetvári 1, Ugalde 11 (1). Csere: Schuch, Nilsson 2, Ancsin 2, Terzic, Blagotinsek 1, Nenadic 5, Jamali 5, Borzas 2 (1). Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Vác: Rózsavölgyi – Kecskeméti 2, Törteli 1, Sakic 1, Koller 1, Holpert 2, Davidovic 3. Csere: Ulicsinyi (kapus) – Török 1, Ménfői 1, Tyiskov 1, Rózsavölgyi, Grbavac 4, Maros, Czene, Tárkányi 3, Bognár 1. Vezetőedző: Skaliczki László.
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/0.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Vranjes: Mostantól rohanni fogunk!

Ljubomir Vranjes: – Néhány feladattal készültünk a mai meccsre, melyeket úgy érzem, hatvan percen keresztül sikerült véghezvinnünk. Különböző variációkat gyakoroltunk, különösen védekezésben. Nenadicnak szerettem volna több játéklehetőséget adni ma. Lékaival és Tönnessennel is össze kell szoknia, hogy megfelelőek legyenek az időzítések. Kielben görcsösnek éreztem néhány játékosomat, főleg támadásban, szerettem volna, ha a mai meccsel ez elszáll. Összességében elégedett vagyok a mai játékunkkal. A jövő mellettem ül, örülök, hogy lehetőséget tudtam adni Uros Borzasnak. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is ebben a szezonban, akkor a következőtől ő is részese lesz a sikereinknek. Mostantól egy más szellemiségű Veszprémet szeretnék látni a pályán, a mai mérkőzésünk ennek a folyamatnak az első lépése. Mostantól rohanni fogunk. Belefáradtam, hogy bár jó a védekezésünk, nem tudjuk kihasználni azt. Mostantól azok kapnak nagyobb szerepet, akik képesek azon a sebességgen kézilabdázni, amit elvárok.

Uros Borzas: – Sok lerohanásgólt kaptunk a Váctól. Az első negyedórában nem úgy ment a támadójátékunk, ahogy szerettük volna. Összességében elégedett vagyok a mai játékommal. Köszönöm a lehetőséget a mesternek, amit igyekszek minden alkalommal maximálisan meghálálni.

Skaliczki László: – Egy nagyon jó sebességű Veszprém ellen játszottunk ma. A jól szervezett védekezéséből első és második hullámban is végig tudtak rohanni rajtunk ma. Erre a játékra csak tíz percig volt válaszunk, utána szétesetünk. A szünetben igyekeztünk néhány dolgot kijavítani, de a végére fizikálisan is elfáradtunk, felőrölt minket a Veszprém.

Tárkányi Bence: – Azért jöttünk, hogy a saját játékunkat játsszuk és élvezzük a kézilabdát. Mindig nagy élmény a Veszprém ellen kézilabdázni. Az elején jól tartottuk magunkat, aztán ahogy fáradtunk jöttek a hibák.

Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.