Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C

Csapatjátékra törekednek

2018. február 8. 20:41 // Forrás: veszpremkosar.hu
Biztosan meg kell majd dolgozni a sikerért a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémnek február 9-én (péntek, 17 óra), de nincs mese: idehaza kötelező nyomást helyezni a Nagykőrösi Sólymokra.

A mieinknek az influenzajárvány miatt hétvégén elmaradt a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó elleni mérkőzése az NB I/B Piros-csoportban, ezért az elmúlt napok leginkább arra voltak jók, hogy a betegségek és sérülések okán „rendezzék a soraikat”. Ahogy Nebojsa Pavlovicék általában a többi találkozót, a soron következőt sem rázzák ki a kisujjukból, a Nagykőrösi Sólymok SE ellen sem lesz könnyű dolguk – az érdekeltek majd’ olyan nehéz összecsapásra számítanak, mint a felek őszi, alföldi csatája volt. Akkor a bakonyiak az elején, a kapkodásaik közepette lassan nyugodtak meg. A csapatok sok energiát tettek a párharcba (…később is nagyon igyekeztek), de a lüktető iram sok kapkodást, figyelmetlenséget és pontatlanságot idézett elő. Idővel feljavult Körtélyesi Gergelyék formája, mind több hibára és rossz döntésre kényszerítették a riválist. Aztán a vendégek a nagyszünet előtt erődemonstrációt tartottak, ám a másik oldal a fordulást követően bizonyította, hogy az otthonában „rágós falat”. A derbi azon szakaszában odalett az egyetemisták magabiztossága – lazítottak a gyeplőn –, a záró felvonásban már fej-fej mellett haladtak a gárdák: a parketten parázs csata zajlott. Szerencsére az együttesünk a hajrában igazolta, hogy helyén van a szíve (75-84).

Amíg a veszprémiek jelenleg – tizenkettő–négyes mérleggel – másodikak, addig az ellen – hét–kilences mutatóval – kilencedik. Kiváltképp hazai környezetben veszélyesek: ott hat–hárommal állnak, viszont idegenben csak egy győzelmük van, hat vereség mellett. Csakhogy nem szabad ezen adatokból kiindulni, hiszen idén valamennyi fellépésüket sikerrel abszolválták (…szám szerint négyet; egyet idegenben, hármat pedig saját környezetben), tehát nincsenek rossz formában. Legutóbb a Knipl Kft. Bonyhádi KSE felett diadalmaskodtak (83-71). A keretükben Tóth Viktor, Lakosa Ákos és Dobos László (…a liga védő-, összes lepattanó és blokklistáján dobogós) a kulcsember.

A HOYA-mezesek tudják, hogy mit kell tenniük, miközben azzal is tisztában vannak, hogy a Pest-megyeiek minden bizonnyal nehéz feladat elé állítják őket. Ahogy az lenni szokott, ezúttal is a védekezés lesz a kulcs. – A sportolóink szemében azt látom, hogy nyerni akarnak, s ez a jó hozzáállás – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Legalább ilyen fontos, hogy a kisebb-nagyobb betegségekből és sérülésekből mindenki felépült, remélhetőleg az összes játékosomra számíthatok. Harcosnak és koncentráltnak kell maradnunk, s lényeges, hogy a lendületünk nem fogyhat el a hajráig. Ha más nem, a nagy szívünknek köszönhessük a diadalt. Jó dobóformával szolgálnánk, és közben minimalizálnánk a hibáink számát. Nem szabad, hogy sok kihagyás jellemezze a produkciónkat, vagyis fegyelmezett játékot, érett kosárlabdát adnánk elő. Ezen túlmenően a támadásaink nem nélkülözhetik a tudatosságot.

A veszprémiek nem az egyéni képességeikre alapoznak, inkább csapatjátékra törekednek. Igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni magukból, és a harcosságukkal kizökkenteni az ellenfelet.

vehirsport.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.