Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Hatalmas kiütést kapott a Cegléd az Arénában

2017. december 13. 19:50
Húsz perc kellett, hogy összeálljon a Telekom játéka, utána azonban csak egy csapat volt a pályán: a Veszprém huszonhat gólos sikert aratott a ceglédiek fölött.

Három nappal a tatabányai győzelme után ismét bajnoki mérkőzésen volt jelenése a Telekom Veszprém csapatának. A Cegléd elleni hazai találkozón William Accambray-ra Achilles-ín-szakadása miatt nem számíthatott Ljubomir Vranjes vezetőedző, Lékai Máténak, Dejan Manaszkovnak és Dragan Gajicnak pedig pihenőt adott. A veszprémi fiúk „Jobbulást Willy!” felirattal üzentek operáción átesett társuknak.

Villámrajtot vettek a hazaiak, Nagy felállt fal ellen, Sulic és Ugalde lerohanásból volt eredményes. Perisic szerezte meg csapata első gólját büntetőből, majd a hazaiak hibáját kihasználva akcióból is eredményes volt (3-2). Érezhetően felpörgette támadásai ritmusát a vendéglátó, ebből kifolyólag apróbb pontatlanságok is kiütköztek a játékában, amit a folytatásban is remekül használtak ki a ceglédiek (12. perc: 6-6).

Alilovic és a hazai védelem tette a dolgát: Marguc duplázhatott belőle szemvillanás alatt (15. perc: 8-6), időt is kért a vendégek trénere, Nagy Károly. Ancsin, Blagotinsek és Jamali egyszerre szálltak harcba, utóbbi talált be Pallag kapujába, a másik oldalon pedig Radnic járt túl Alilovic eszén. Ligetvári tüzelt ellenállhatatlanul, Radovic pedig emberelőnyből lophatta a távot. Ancsin bombája után Ljubomir Vranjes hívta tanácskozásra fiait (22. perc: 11-8).

Fotó: Baumann BélaFotó: Baumann Béla

Hatottak az intelmek, összekapta magát a bakonyi együttes, amely 5-1-re nyerte az utolsó nyolc percet: Jamali és Ugalde duplázott, Győri pedig egyszer vette be Pallag kapuját (16-9).

Fordulást követően Tönnesen szállt be góllal a meccsbe, hátul pedig Terzic érkezett a védelembe. A mieink hatos falas „elhárító egysége” a folytatásban is megoldhatatlan feladat elé állította a sárga mezes vendégeket. Marguc büntetőből, Tönnesen pedig közbelövéssel növelte tizenegy gólosra az övéi előnyét. Megelégelte csapata gólképtelenségét, s második idejét is kikérte a Cegléd mestere (36. perc: 20-9).

Nilsson is beköszönt, majd Borsos tudta megtörni alakulata tizenegy perces gólcsendjét. Marguc a szélről, az elöl is lehetőséghez jutó Terzic pedig középről bombázott a kapuba a veszprémi közönség legnagyobb örömére (39. perc: 23-10). Radnic kozmetikázta az eredményt, de a mieink továbbra is más sebességi fokozatban kézilabdáztak, emberhátrányban is tovább növelve a különbséget (44. perc: 26-11).

A Ceglédnek semmi, a Vranjes-legényeknek minden összejött: Nilsson, Jamali, Marguc is betalált majd Blagotinsek duplázott, a közönség pedig már húszig számolhatott a kapura teljesen immunis vendégekre (50. perc: 31-11). Ezúttal tizenkét percig tartott a ceglédi gólínség: Csapi meglepő húzásáról épp, hogy lemaradt Alilovic (55. perc: 35-13).

Az utolsó öt percben a zavaró védekezést is gyakorolhatta a Telekom, amely a 6-2-re nyerte a hajrát beállítva ezzel a kiütéssel felérő 41-15-ös végeredményt.

A lefújást követően a szurkolók dedikáltathatták az együttes jövő évi naptárát, s egyéb relikviáikat.

Férfi kézilabda NB I, a 10. fordulóból későbbre halasztott mérkőzés:
Telekom Veszprém–Ceglédi KKSE 41-15 (16-9)
Veszprém Aréna, 2800 néző. Vezette: Fekete, Tóth.
Veszprém: Alilovic – Marguc 10 (2), Sulic 1, Nagy 1, Ligetvári 2, Ilic, Ugalde 6. Csere: Győri 4, Nilsson 2, Jamali 6, Ancsin 2, Blagotinsek 4, Tönnensen 2, Terzic 1, Schuch. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Cegléd: Pallag – Radovic 3, Perisic 5, Juhász, Szabó, Borsos 2, Lászlai. Csere: Mojsilov (kapus), Hódi, Radnic, 3, Müller, Imregi 1, Tóth, Megyeri, Dávid, Csapi 1. Vezetőedző: Nagy Károly.
Kiállítások: 4, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/2.

Így látták a főszereplők

Ljubomir Vranjes: – Minden játékosommal maximálisan elégedett vagyok. Mindenki száz százalékot nyújtott, azt kaptam, amit vártam. Mindenki kitette szívét a pályára, ezért nemcsak a megszerzett két ponttal vagyok elégedett, hanem azzal is, ahogamy elértük azt. Ezt várom a többi meccsen is a fiúktól.

Mirsad Terzic: – Minden játékos kihasználta azt a játékmennyiséget, amit kapott. Mindenki elégedetten mehet haza a mai meccs után, mert sikerült teljesítenünk azokat a célokat, amiket kitűztünk.

Nagy Károly: – Más célokkal érkeztünk a mai meccsre. Az első húsz percben azzal a hét-nyolc játékossal szerettük volna tartani a lépést, akik a számunkra fontosabb, Fradi elleni találkozón is szerepet kapnak. Ezt követően azok kaptak lehetőséget, akik még az NB I/B-ben sem meghatározó játékosok. Felvállaltam, hogy ennek nagy vereség lehet a vége, de nem akartam, hogy úgy járjunk, mint a Tatabánya ellen, amikor három játékosomat is elvesztettük. Ma kiderült, hogy egy első sorunk sincs, nem, hogy kettő.

Imregi Ferenc: – Nehéz feladatom volt. Bizonyítani szerettem volna a mesternek és a társaknak, hogy alkalmas vagyok az NB I-es játékra. Hatalmas élmény volt ilyen ellenfél ellen pályára lépni.

Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.