Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Vranjes: a februári rajtig minden eldől

2017. december 15. 1:55
A szakember értékelte a Telekom Veszprém őszi idényét, beszélt a játékoskeretben várható változásokról, megosztotta várakozásait a januári Eb-vel kapcsolatban, s azt is elmondta, hogyan ünnepli családjával idén a karácsonyt.

Ljubomir Vranjes érkezésével idén nyáron új fejezet nyílt a veszprémi kézilabdázás históriás könyvében. A Telekom Veszprém évek óta a legszűkebb világelithez tartozik, így vette át a stafétát spanyol elődjétől, Javier Sabatétól a svéd tréner, akit kimondva-kimondatlanul azért szerződtetek az együttes élére, hogy vezetésével végre Veszprémbe kerüljön a Bajnokok Ligája serlege.

Hullámzó teljesítmény, kiváló munkamorál

A karmesteri pálca fél esztendeje került Vranjes kezébe, hamarosan pedig téli álomra hajtja fejét a férfi klubkézilabdázás világa, de mielőtt megkezdődne a válogatott program, arra kértük a svéd mestert, hogy értékelje együttese őszi teljesítményét.

– Úgy gondolom, hogy remekül haladunk a csapatépítéssel. Kezdem kiismerni a játékosaimat, s azt hiszem, már ők is sejtik, mire számíthatnak tőlem. Napról napra többet látok viszont a pályán azokból az elemekből, amelyeket korábban elképzeltem. Nem mindig ment simán a tanulási folyamat, olykor hullámzó volt a játékosaim teljesítménye, de ez természetes ilyenkor. Az viszont nagyon üdvözítő, hogy a fiúk munkamoráljára egy szavam se lehetett eddig – összegezett Vranjes. A Telekom ez idő alatt imponáló magabiztossággal bizonyított a hazai porondon, a BL-ben pedig hat győzelem mellett, egy döntetlent és három vereséget mutat a mérleg.

– Kétség sem fér hozzá, hogy Aalborgban mutattuk a legrosszabb formánkat. Nem is elsősorban a kézilabdával voltam elégedetlen, hanem a játékosaim hozzáállásával. Azt hiszem, a pályán kívüli dolgok zavarhatták meg a fejeket – utalt arra a tréner, hogy az idény végén több játékosának is lejár szerződése, s az ilyenkor esedékes tárgyalások nem könnyítették meg munkáját.

A februári rajtig minden személyi kérdés eldől

Mint megtudtuk, Cristian Ugalde, Dejan Manaszkov, Mirsad Terzic, Schuch Timuzsin, Renato Sulic és Dragan Gajic kontraktusa is az idény végégi szól, s mint az ismeretes, Mirko Aliloviccsal nem hosszabbított a klub. Helyére az egykori kedvenc Sterbik Árpád érkezik jövő nyáron a BL-címvédő Vardar Szkopjétól. A szerb Petar Nenadic pedig már januártól a csapat segítségére érkezik. – Nem tarthatunk meg mindenkit, nem fogok mindenkit megtartani, ez az időszak pedig sosem egyszerű. Hatalmas nyomás nehezedik némely játékosomra, akiknek minden pillanatban ott van a fejükben ez a kérdés, s akiknek a családjukra is gondolniuk kell – tette hozzá a szakember, aki mielőbb szeretne pontot tenni ezen kérdések végére. A februári rajtig minden kérdés végére pont kerül – ígérte.

A mester hozzátette, aggodalomra semmi ok, a gárda visszatért a helyes útra, ahhoz a kifogástalan teljesítményhez, melyet a novemberi válogatott szünetig kapott vissza tanítványaitól.

Kellett még egy minőségi játékos

„Ljubo” a Telekom téli erősítésével kapcsolatos véleményét is megosztotta. – Úgy éreztem, hogy szükségünk van még egy minőségi játékosra a keretünkben. Ezért döntöttünk úgy, hogy elhozzuk Nenadicot, aki támadásban a világ legjobbjai közé tartozik. Két-három éve figyelem a játékát, nekünk most pont egy olyan játékosra van szükségünk, aki az egyéni képességeivel előrébb tolhatja a csapat szekerét. Remekül cselez, de átlövésből is veszélyes, s a beállókkal is remek a kapcsolata – húzta alá Vranjes, aki így több pihenőidőt tud majd biztosítani Lékai Máténak és Momir Ilicnek is.

Az eddig kevesebb játéklehetőséget kapó játékosokról is szót ejtett. Mint mondta, edzőként folyamatosan mérlegelnie kell, hogy mennyi játéklehetőséget biztosít azon játékosainak egyéni fejlődésük érdekében, akik még nem teljesítenek az elvárt szinten.

William Accambray két évig szinte nem is játszott. Nem egyszerű behozni a lemaradását. Jamali Iman játékával sem vagyok elégedett, folyamatosan apróbb sérülésekkel küzdött az ősz folyamán, aki pedig nem edz, az nem játszhat. Igyekszem lehetőséget adni nekik is, de amíg több hibát vétenek, mint jó megoldást alkalmaznak, addig nem rakhatom be őket BL-mérkőzésen, különben kikapunk. Türelmesnek kell lennünk velünk, ahogy a fiatalokkal is. Győri Mátyás nagyon idegesen kezdett nálunk, most már sokkal jobb munkát végez, s Ligetvári Patrik munkájával is sokkal elégedettebb vagyok. Esetükben nem szabad siettetni a fejlődést, mert az könnyen visszaüthet.

„Igazi harcosként az utolsó másodpercig küzdjenek a pályán” – Eb előtt

A játékosként világ- és Európa-bajnok edző nemzeti válogatottunk élén is elkötelezte magát. Novemberben egy hetet készülhetett a válogatott kerettel. Január elején Svédországban két felkészülési meccsen lépnek pályára Lékaiék. Vranjes ekkor ülhet le először a válogatott kispadjára, innen pedig egyenesen a horvátországi Európa-bajnokságra vezet majd az útja szövetségi kapitányként.

– A magyarok az utóbbi időben nem szerepeltek túl fényesen a kontinenstornákon, a legjobb eredményük egy nyolcadik helyezés a közelmúltból. Az a célom, hogy ezen javítsunk, de azt mindenkinek látnia kell, hogy borzasztó nehéz helyzetben vagyunk, hiszen két csoportellenfelünk, a dánok és a spanyolok is a világ négy legjobb csapata közé tartoznak. Azt sem szabad elfelejtenie a közvéleménynek, hogy válogatott egyéni kvalitásai nem érik el a Veszprém vagy a Szeged szintjét. Nem mi leszünk az esélyesek ezeken a mérkőzéseken, de ez nem jelenti azt, hogy nincs keresnivalónk. Türelmesnek kell lennünk, azt várom a válogatott tagjaitól, hogy igazi harcosként az utolsó másodpercig küzdjenek a pályán, s higgyenek abban, hogy együtt sikeresek lehetünk. Van még néhány napom eldönteni, hogy milyen végleges csapattal vágunk neki a tornának, de nagyjából már összeállt az utazókeret a fejemben.

A Vranjes-család karácsonya

Végül a közelgő ünnepekről mesélt nekünk „Ljubo”, akinek tizenhét év után adatik meg, hogy svédországi otthonában tölthesse a karácsonyt. – Karácsony reggelén egy közös reggeli után a gyerekekkel közösen nekiállunk a vacsora elkészítésének. Délután három órakor pedig leülünk a minden évben kötelező televízióprogram elé. Ilyenkor mesefilmeket adnak, de szinte minden évben ugyanazt, így minden mondatot, dallamot tökéletesen ismerünk kívülről. Ezt követi a közös vacsora, majd a gyerekek kibonthatják ajándékaikat.

Zatkalik Dániel
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.