Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Ráijesztett a Tatabánya a Veszprémre

2017. december 10. 21:22
Az első játékrészt elvesztette, a szünet után azonban – Ilic vezetésével – állva hagyta ellenfelét a Telekom Veszprém, amely végül három góllal megnyerte a férfi kézilabda NB I vasárnapi rangadóját.

Rangadóval folytatódott a férfi kézilabda élvonal: a százszázalékos Veszprém vasárnap este a negyedik helyen álló Tatabányánál vendégszerepelt. Ljubomir Vranjes egy-egy szélsőt nevezett a találkozóra, így Cristian Ugalde és Gasper Marguc sem került be a meccskeretbe, ahogyan Renato Sulic és Kent Robin Tönnesen is kimaradt.

Természetesen telt ház, s kiváló hangulat várta az előző kiírás arany- és bronzérmesének csatáját. Kifejezetten jó iramban kezdett a Telekom: Nagy rögtön az első lehetőséget gólra váltotta, majd Mikler hárítása után Gajic villant meg. Harsányi jól helyezett hetesére Accambray és Manaszkov válaszolt (4. perc: 1-4). Az exszegedi Vladimir Vranjes és Harsányi révén zárkózott a „bányász”, amelynek labdája volt, hogy egy gólra zárkózzon. A lehetőség azonban kimaradt, ehelyett a Veszprém lépett el néggyel, noha Gajic hetesét megfogta Székely (10. perc: 3-7).

Hét a hat ellen próbálkoztak a hazaiak, ami eredményre is vezetett: Bozovic egy szép kínai figura végén zörgette meg a hálót. Accambray játékának azonban továbbra sem találta ellenszerét a Tatabánya, a francia légiós negyedszer is a hálóba bombázott. Vranjes és Manaszkov pengeváltása után 5-10-es állásnál érkezték a játékrész derekához felek.

Fotó: handballveszprem.huFotó: handballveszprem.hu

A vendégek védekezése korántsem tűnt acélosnak. Nilsson is feliratkozott a gólszerzők közé, Manaszkov kisbünetetését aztán két góllal büntették a kék mezesek. Nagy találatára Vujovic akcióból, Harsányi pedig büntetőből válaszolt (24. perc: 10-12). Blagotinseket és Nagyot is kiszórták két percre a sípmesterek, kettős emberelőnyben feljött egyetlen gólra a Matic-csapat. Győri is mattolta a több bravúrt is bemutató Székelyt, ám a hazaiak hatalmasat küzdve, Szöllősi és Ilyés révén egalizáltak (28. perc: 14-14). Jamali gyorsan visszavette a vezetést, de a hajrában a hazaiak koncentráltak jobban, akik így – Pásztor és Vujovic jóvoltából – előnnyel vonulhattak a pihenőre (16-15).

A második felvonást ellentmondást nem tűrve kezdte a rekordbajnok, melynek soraiba Schuch és Ilic érkezett. Mikler parádésan védett, Nilsson, Ilic és Gajic főszereplésével nyolc perc alatt négyet vágott, s közben egyet sem kapott a Vranjes-csapat (38. perc: 16-19). Vujovic törte meg együttese hosszú gólcsendjét, amire kettővel felelt a Telekom. Mikler és Székely is a labda útját állta, Vujovic és Szöllősi jó lövésivel a találkozó kétharmadánál is csak kettő volt közte (19-21).

Ilic ellenállhatatlanul szállt be a játékba, zsinórban hármat vágott, a 47. percben 20-25-ös állásnál időt is kért Vladan Matic. A házigazda továbbra is mindent beleadott, Vujovic hetesből, Vrankovic átlövésből faragott a különbségből. Mihelyst azonban szorossá válhatott volna az ütközet, Mikler védett, Ilic pedig elől vitézkedett (51. perc: 22-27).

A hajrában Vrankovic is megtalálta a lövő formáját, többször is átlőtte a veszprémi hatos falat, ám háromnál közelebb nem tudta hozni alakulatát (57. perc: 26-29). A találkozót egy sajnálatos esemény zárta: Accambray ugyanis súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, akit a játékosok ölben vittek le a pályáról. A vége 28-31 lett, a Veszprém nemzetközi szintű és iramú mérkőzésen gyűjtötte be a bajnoki pontokat.

Férfi kézilabda NB I, 13. forduló:
Grundfos Tatabánya KC–Telekom Veszprém 28-31 (16-15)
Tatabánya, 1200 néző. Vezette: Hargitai, Markó.
Tatabánya: Székely – Harsányi 4 (4), Vrankovic 5, Dénes, Ilyés 2, Vranjes 2, Bozovic 1. Csere: Iancu (kapus), Juhász 2, Vujovic 6 (2), Bozovic, Szöllősi Sz. 2, Grigoras 1, Pásztor Á. 3, Sipos. Vezetőedző: Vladan Matic.
Veszprém: Mikler – Gajic 4, Nagy L. 4, Nilsson 4, Lékai 2, Accambray 4, Manaszkov 5 (1). Csere: Alilovic (hetes), Ligetvári, Győri 1, Jamali 1, Blagotinsek, Ancsin, Schuch, Ilic 6. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 9/6, ill. 2/1.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Golovin szerint több fontos területen is nagyot fejlődött a női kéziválogatott női kézilabda-válogatott Golovin szerint több fontos területen is nagyot fejlődött a női kéziválogatott Golovin Vlagyimir szerint kommunikációban, felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években. ma 17:12 Férfi kézilabda Európa-kupa: az FTC döntetlent játszott az elődöntő első meccsén kézilabda Férfi kézilabda Európa-kupa: az FTC döntetlent játszott az elődöntő első meccsén A Ferencváros házigazdaként 28-28-as döntetlent játszott a görög Olimpiakosz csapatával a férfi kézilabda Európa-kupa elődöntőjének első mérkőzésén, szombaton. ma 17:05 Szerződést hosszabbított kapusával a szegedi kézilabdaklub kézilabda Szerződést hosszabbított kapusával a szegedi kézilabdaklub Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub szombaton meghosszabbította Nagy Martin egyszeres válogatott kapus szerződését. ma 16:57 Ligetvári szerint az olimpián sincs félnivalója a férfi kéziválogatottnak férfi kézilabda-válogatott Ligetvári szerint az olimpián sincs félnivalója a férfi kéziválogatottnak Ligetvári Patrik szerint a párizsi olimpián sem lesz félnivalója a januárban Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatottnak. ma 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.