Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ők voltak megyénk legjobbjai 2017-ben

2017. december 8. 22:14
Kéri Bianka és Lékai Máté a megye legjobb sportolója, a Telekom Veszprém az év csapata – péntek délután a Megyeházán díjazták megyénk legjobbjait.

Péntek délután a Megyeházán tartotta meg hagyományos sport díjátadó gáláját a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Sportszövetség.

Polgárdy Imre, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta, a rendezvény célja, hogy méltóképpen megköszönjék azt a temérdek erőfeszítést, amit megyénk sportolói, sportvezetői, s a szakma további képviselői tesznek meg hétről hétre. – A célunk, hogy a sport fontos szerepet töltsön be a fiatalok neveltetésében, hiszen övék a jövő, s a jövőbe mindig érdemes befektetni – húzta alá mondandójában az elnök, aki emlékeztetett: a díjazott sportemberek a legfontosabb elismerést, a sportszerető veszprémi társadalom megbecsülését már kivívták.

Polgárdy Imre – További képekért kattintson!

Elsőként a 2017. évi Tüskés Endre-díjat adták át. A több évtizedes kiemelkedő sportszolgálat elismeréseként járó elismerést Tüskés Péter, a névadó fia adta át a tájfutó Ládi Jánosnak, a természetjáró és túravezető Mag Évának, valamint Németh Ferencnek, aki a fogyatékkal élő diákok versenyeztetésével, s a Diáksport Szövetség vezetésében betöltött szerepével szolgált rá a díjra.

A „Veszprém Megye Legjobb Sportolója” díjakat Polgárdy Imre adta át elsőként gyermek kategóriában: Gaál Zsóka, a Tapolcai Városi SE sakkozója, valamint Szabó Márk, a VEDAC atlétája kapott elismerést.

A serdülők korcsoportjában Erdélyi Virág, az ajkai Sun-Dome SE karatékája és Zsetnyai Ákos, a VEDAC középtávfutója emelkedett ki a mezőnyből az idei teljesíténye alapján.

Az ifjúságiaknál Bartos Bonita Kíra, a Veszprémi Shotokan Karate Klub tehetsége és Andó Adrián, a Balatonfüredi KSE kézilabdakapusa lett a legjobb.

A junior hölgyek között 2017-ben a Renkó Evelin a VEDAC atlétája, az erősebbik nemnél pedig Rasosvszky Kristóf (Balaton Úszó Klub) lett „Veszprém Megye Legjobb Sportolója”.

Kéri BiankaKéri Bianka

A felnőttek mezőnyében Kéri Bianka, a VEDAC futója „megvédte címét”, Lékai Mátét, a Telekom Veszprém irányítóját pedig első ízben választották a legkiválóbbnak.

Lékai MátéLékai Máté

A szeniorok között is címvédés történt. Gosztolai Mária, a VEDAC dobóatlétája ismételt, majd Molnár Attila, a Veszprémi Honvéd egyesület tájfutója fogadhatta a közönség elismerő tapsát.

A legjobb csapat ezúttal is a Telekom Veszprém lett, amely magyar bajnok, kupagyőztes és BL-bronzérmes lett idén.

Vizl Tamés, Polgárdy Imre, Nagy László és Ljubomir VranjesVizl Tamés, Polgárdy Imre, Nagy László és Ljubomir Vranjes

A speciális sportok versenyzőit is díjazták, a serlegeket dr. Kovács Zoltán államtitkár adta át. Barad Edina, a várpalotai Bartos Sándor Általános Iskola tanulója asztaliteniszben elért eredményeiért, iskolatársa, Bíró Nóra pedig mezei futóversenyen nyújtott teljesítménye után kapott díjat. Bogdán Gergő, a csabrendeki általános iskola tanulója kislabdahajításban remekelt, Gyurkó Alexandra (Trappancs Sportegyesület) úszásban nyújtott kiemelkedőt. Orsós Richárd, a tapolcai Szász Márton általános iskola tanulója magasugrásban, Pente Anita, a pápai Balla Róbert téri iskola növendéke futásban elért eredményei után részesült díjazásban. Takács Szimonetta, a veszprémi Bárczi Gusztáv általános iskola tanulója pedig kislabdahajításban produkált elismerésre szolgáló eredményt.

A 2017-es év díjazottjaiA 2017-es év díjazottjai

Végezetül a szövetségi elismeréseket osztották ki Tímár Tibor (asztalitenisz), Vajai István (autósport), Erős Gyula, Hidasi Ferenc, Marosné Bedőcs Katalin, Németh Csaba, Rózsa László (mindannyian kézilabda), Czoborné Kilián Anikó (speciális sport), Sebők Lajos (sportlövészet), Németh Zsoltné (tájfutó), Lengyel Álmos (tenisz), Jákói Bernadett (természetjáró), Burján Jenő (testnevelő tanár) részére.

Galéria
Megyei Sportdíj Átadó 2017
Zatkalik Dániel
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.