Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A magyar szövetség 33 fős csapatot jelölt

2017. november 11. 18:08 // Forrás: MTI
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségének döntése értelmében 33 fős válogatott vesz részt a decemberi, koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon.

A testület szombati, százhalombattai ülésén fogadta el Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, melynek értelmében huszonhárom férfi és tíz női versenyző alkotja a csapatot.

A két leginkább túlterhelt, a nyarat gyakorlatilag végigversenyző juniorkorú klasszis, a 17 éves Milák Kristóf és a 16 esztendős Késely Ajna pihenőt kapott, illetve a tervek szerint szintén hiányozni fog a medencéből az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel a december 13. és 17. közötti Eb-n.

"A szintidő teljesítésén túl fontos szempont volt, hogy több olyan fiatal is tapasztalatot szerezhessen nemzetközi felnőttversenyen, aki most nő ki a juniorkorból, de előtte még több nagy klasszis áll. Mivel ők jelentik a magyar úszósport jövőjét, megadjuk nekik az indulás lehetőségét" - mondta Sós Csaba. A szövetségi kapitány hozzátette, hogy Milák Kristóffal külön is beszélt. "Jól úszott most az ob-n, de látszik rajta, hogy tényleg nagyon kivan, iszonyú sokat versenyzett a nyáron, jövőre akad fontos esemény bőven, sokkal jobban járunk, ha pihen - és ugyanez igaz Késely Ajnára is" - hangsúlyozta a szakember.

A legtöbb versenyzőt a győri klub adja, szám szerint hetet, az Eger öt, a BVSC négy úszóval képviselteti magát. Két éve, az izraeli Netanyában Magyarország az élen végzett az éremtáblázaton 11 arannyal, három ezüsttel és egy bronzzal, míg két évvel korábban, 2013-ban, a dániai Herningben második volt a csapat (5, 3, 2).

A MÚSZ elnökségi ülésén emellett döntöttek a jövő évi válogatott keretekről, elfogadták az edzőtáborok és nemzetközi versenyek átalakított támogatási rendszerét. A grémium egyhangúlag megszavazta, hogy visszaállítsák a korábbi struktúrát a válogatottak irányításánál, ennek értelmében Sós Csaba a felnőtt medencés csapatért felel, míg ismét Petrov Iván lett az utánpótlás-kapitány, Gellért Gábor pedig újfent a nyíltvízi szakág vezetőjeként dolgozik.


Az Eb-csapat:

férfiak: Barta Márton (Szombathely), Bernek Péter (BVSC), Biczó Bence (FTC), Cseh László (Eger), Dudás Dániel (Iron), Földházi Dávid (Iron), Grátz Benjámin (Százhalombatta), Gyárfás Bence (Győr), Gyurta Gergely (UTE), Holló Balázs (Eger), Horváth Dávid (Kőbánya), Kalmár Ákos (Baja), Kenderesi Tamás (Pécs), Kozma Dominik (BVSC), Lakatos Dávid (Eger), Lobanovszkij Maxim (Győr), Németh Nándor (Eger), Szentes Bence (Győr), Szöllősi Martin (Dunaferr), Takács Krisztián (Győr), Tekauer Márk (DMTK), Telegdy Ádám (Kőbánya), Verrasztó Dávid (FTC)

nők: Bordás Beatrix (Hullám 91), Burián Kata (Eger), Gyurinovics Fanni (Győr), Hosszú Katinka (Iron), Jakabos Zsuzsanna (Győr), Kapás Boglárka (UTE), Nagy Réka (BVSC), Sebestyén Dalma (Győr), Szilágyi Liliána (BHSE), Verrasztó Evelyn (BVSC)

vehirsport.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt Rosta Miklós kedden két, szerdán három gólt lőtt a Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában. 2024. április 17. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.