Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fél tucat gólt vágott az 1. FCV

2017. október 26. 21:37
Tatai triplázott, Boromisza kettőt lőtt – a veszprémi futsalcsapat csaknem ezer néző előtt aratott fölényes győzelmet a Nyírgyulaj felett az NB I csütörtöki fordulójában.

A megszokott hétfői időponttól eltérően, csütörtökön játszotta élvonalbeli bajnokiját a veszprémi futsalcsapat, amelyhez a szintén hatpontos Nyírgyulaj látogatott. A hétközi bajnoki szépszámú közönséget vonzott, csaknem ezren látogattak ki a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Óvatos tapogatózással indult a találkozó, így a játékrész első felében egyik kapu előtt sem alakult ki igazán nagy helyzet. Tataié lehetett volna az első gól, azonban a támadó nagy helyzetben pontatlanul célzott.

A folytatásban a Veszprém egyértelműen átvette a mérkőzés irányítását. A 13. percben Fehér a kapufára fejelte a játékszert, majd ordító helyzetben a kapust találta telibe.

A vendégek is megvillantak: a válogatott Nagy Imre szép mozdulattal, tíz méterről csattanós kapufát lőtt. Ezzel együtt is váratlanul jött a nyírségiek találata, amelyet Lovas sarokkal szerzett a 16. percben (0-1).

Egy perc sem telt el, máris jött a hazai válasz. Tatai lökete még kipattant Végsőről, ám a jó ütemben érkező Fehérrel szemben már tehetetlennek bizonyult a portás (1-1).

Az 1. FCV nagy elánnal harcolt, ami újabb gólt eredményezett a szünet előtt: Tatai remek ütemű átadását Boromisza kotorta be közvetlen közelről (2-1).

Tatai helyzettel indult a második felvonás, ám a baloldalon megiramodó játékos éles szögből mellé lőtt. Egy perc sem telt el a következő hasonló helyzetig, de ekkor már kíméletlenül kilőtte a hosszú alsó sarkot a bakonyiak házi gólkirálya. Tatait továbbra sem tudták tartani a vendégek, aki a 24. minutumban ismét a hálóba bombázott (4-1).

A Nyírgyulaj öt a négy elleni játékra váltva sem tudtak szépíteni, a bakonyiak nagyszerűen védekeztek. Fél óra elteltével aztán ismét a mieink villantak: Fehér labdaszerzését és jó átadását Boromisza váltotta gólra.

A Madarász-csapat magabiztosan, dinamikusan futsalozott, minden tekintetben vendége fölé nőtt. Hat perc volt vissza az összecsapásból, amikor Tatai labdát szerzett a vészkapussal „operáló” riválistól, majd a saját térfeléről a kapuba talált (6-1). Többször már nem rezzentek a hálók, a publikum vastapssal honorálta a nagyszerű veszprémi teljesítményt.

Győzelmének köszönhetően a tabella második helyére ugrott a gárda, amely hétfőn a címvédő, jelenleg harmadik Győrhöz utazik.

Futsal NB I, 4. forduló:
1. FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 6-1 (2-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Kovács (Vass, Wittner).
Veszprém: Spandler – Gregus, Fehér, Tar, Bognár. Cserék: Schmidmajer (kapus) Kellner, Tatai, Püspök, Boromisza, Ruzicska, Apatini. Vezetőedző: Madarász János.
Nyírgyulaj: Végső – Faragó, Angyalos, Nagy I., Sánta. Cserék: Opre (kapus), Szabó Á., Hadházi, Tóth B., Lovas, Orosz, Kerti, Sárga. Játékos-edző: Lovas Norbert.
Gólszerzők: Fehér (17.), Boromisza (19., 31.), Tatai (22., 24., 34.), ill. Lovas (16.).

Edzői értékelések

Madarász János: – A játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. Már az első félidőben több góllal vezethettünk volna, de ekkor még nem tudtuk érvényesíteni a fölényünket. Fordulás után aztán kijavítottuk a hibánkat, s remek játékkal megérdemelt győzelmet arattunk.

Lovas Norbert: – A szezon leggyengébb játékával rukkoltunk elő. Gratulálok a Veszprémnek, amely mind akaratban, mind játékban fölénk nőtt. A fontos lélektani pillanatokból ellenfelünk jött ki jobban, ennek oka, hogy ők akarták a sikert, mi pedig nyuszi módjára futsaloztunk. A végeredmény reális, vendéglátónk a mai estén jobban teljesített nálunk.

Galéria
1. FC Veszprém – Nyírgyulaj KSE 6-1
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.