Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

„Jövőre a final four a minimális cél”

2014. március 17. 6:41
Minden erőmmel azon leszek, hogy a munkámmal és a játékommal megszolgáljam Ortega-mester bizalmát – mondta a vehirsport.hu portálnak az MKB-MVM új szerzeménye, Lékai Máté.

Vasárnap hivatalossá vált, hogy a következő idénytől a magyar válogatott Lékai Máté is az MKB-MVM Veszprém együttesét erősíti. A Celjéből hazatérő irányító – csapattársához, Gasper Marguchoz hasonlóan – három évre kötelezte el magát.

– Abszolút nem bántam meg, hogy két évvel ezelőtt Celjébe igazoltam. Úgy érzem, hogy a pályafutásomban ez egy újabb fontos lépcsőfok volt, hiszen kipróbálhattam magam külföldön, egy új kultúrában – tekintett vissza Lékai Máté. – Ráadásul egyedül érkeztem Szlovéniába, eleinte csak Matkéval (Vladan Matic – a szerk.) kommunikálhattam. Nagyon pozitívan értékelem ezt az időszakot. Sajnos azonban az anyagi gondok a kézilabdára is kihatnak Szlovéniában, ez a váltás egyik oka. De a fejlődésem miatt is úgy érzetem, hogy magasabb szintre kell lépnem – tette hozzá.

Lékai MátéLékai Máté

– Feltételezem, hogy az Ön szempontjából kiválóan sikerült Eb után több klub érdeklődését és felkeltette. Mi döntött végül a Veszprém mellett?
– Több szempontot is mérlegeltem a döntésem előtt. Nos, minden tekintetben a Veszprémé volt a legjobb ajánlat, melyet így nagyon jó szájízzel fogadtam el. Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz.

– Elárulja, hogy honnan keresték még?
– Volt megkeresésem Dániából, Franciaországból és Németországból is.

– Mit vár a következő idényben a Veszprémtől?
– Szeretnénk bajnokságot és Magyar Kupát nyerni, a BL-ben minél tovább jutni. Úgy gondolom, hogy utóbbi sorozatban a minimális cél lehet a final fourba jutás, ott pedig már bármi előfordulhat. De térjünk vissza erre a kérdésre jövőre.

– No és saját magától?
– Magamtól azt várom, hogy beépüljek az együttesbe, elsajátítsam azt a spanyol rendszert, amit a Veszprém, illetve a Szeged is alkalmaz. Remélem, hogy hasznos tagja tudok lenni a csapatnak és segíthetek a célok elérésében.

– Chema Rodriugezzel és Carlos Ruesgával osztozhat a posztján.
–  Minden erőmmel azon leszek, hogy a munkámmal és a játékommal megszolgáljam Ortega-mester bizalmát, s minél jobb teljesítményt nyújtsak abban az időben, amit kapok. Természetesen arra fogok törekedni, hogy ez az idő minél több legyen.

– Korábban a PLER, majd a Szeged játékosaként rendszeresen „vizitált” nálunk, de az elmúlt két évben is megmérkőzött a Veszprémmel. Az ellenfél szemével milyennek látja az itt folyó szakmai munkát?
– Nagyon magas színvonalú munka folyik ennél a klubnál, e nélkül biztosan nem tudnának ilyen fantasztikus eredményeket elérni. A tavaly érkező spanyol szakember új szisztémát hozott a csapat életébe, melyről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Mindezt bizonyítja, hogy majdnem veretlen nyerték meg a csoportunkat a BL-ben.

– A következő hónapokban még Celjben várnak feladatok Önre.
– A kupát már elhódítottuk, azonban előtte egy héttel sajnos kikaptunk Mariborban, így öt pontra nőtt a hátrányunk a Velenjével szemben. Már csak kétszer játszunk ellenük, így nem a mi kezünkben van a sorsunk, valaki másnak is pontot kellene rabolni tőlük. Mindent megteszünk azért, hogy legyőzzük őket és az összes hátralévő meccsünket megnyerjük. A BL-ben jövő héten érkezik hozzánk a Flensburg. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de Celjében mindenkit meg tudunk izzasztani. Felkészülünk belőlük a legjobb tudásunk szerint. Biztos vagyok benne, hogy remek hangulat lesz, s jó mérkőzést fogunk vívni velük.

– A Veszprém idei esélyeit hogy látja?
– Jó csapat a Plock, de a Veszprémnek nem okozhat gondot a következő körbe jutás. Utána már a sorsolástól függnek az esélyek. Nem örülnék, hogyha a Veszprém a Kielcét kapná. Úgy látom ugyanis, hogy Dusebajev remek munkát végez náluk. De összességében azt gondolom, hogy nem jöhet olyan ellenfél, aki ellen ne az MKB-MVM lenne az esélyes. Szerintem idén be fognak jutni a final fourba.

– Ha valaki, hát Ön testközelből ismeri a szlovén kézilabdát. Mindezt csak azért említem, mert a magyar válogatott éppen velük vív majd sorsdöntő vb-selejtezőt.
– Nagyon nem örültem, hogy a szlovénokat kaptuk. Remek válogatott és kézilabda-kultúrát ismertem meg náluk. Gyors irányítóikkal és szélsőikkel nagyon kellemetlen, gyors kézilabdát játszanak, ami nem kifejezetten fekszik nekünk. Ki fogjuk elemezni a játékukat, s felkészülünk belőlük taktikailag. Remélem, hogy mindenki egészségesen és jó formában feszül majd a párharcnak. Muszáj kijutnunk, mert a világbajnokság egy nagyon fontos lépcsőfok az olimpiára való kijutás szempontjából.


Lékai Máté

A magyar válogatott irányítója 1988. június 16-án született Budapesten. A 190 cm magas, 82 kg súlyú kézilabdázó 2004-től 2010-ig szerepelt a PLER együttesében, ahonnan Szegedre igazolt. Két idényt húzott le a Tisza-parti klubnál, mellyel két bajnoki-, illetve egy Magyar Kupa ezüstéremig jutott. 2012 nyarán távozott jelenlegi klubjába, a Celjébe. Itt a 2012/13-es idény végén bajnoki ezüstérmet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, sőt, utóbbi serleget – két héttel ezelőtt – már az idei kiírásban is bezsebelte.

Tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik helyezést elért nemzeti együttesnek. A 2011-es vb-n 7., két esztendővel később pedig  8. lett. Eddigi 77 válogatott fellépésén 172 gólt jegyzett. Címeres mezben pedig az idei kontinenstornán nyújtotta a legemlékezetesebb teljesítményt, hiszen Dániában a gárda igazi húzó emberéve nőtte ki magát.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.