Guzmics: küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk

  • labdarúgás
  • 2017.09.04
  • 08:12
  • MTI
Guzmics Richárd szerint jelesre vizsgázott küzdeni tudásból a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap este világbajnoki selejtezőn emberhátrányban 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a Groupama Arénában.

A védő elmondta, hogy a portugálok találatánál elcsúszott a védekezés, de összességében megpróbáltak minden egyes lövésbe belelépni, belecsúszni, amit érzése szerint a közönség is értékelt.

"A játékunk így, hogy tíz emberrel maradtunk, kicsit elmaradt az elvárttól. De az Európa-bajnokkal játszottunk, világklasszis játékosok ellen, és felvettük a versenyt velük. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk" - hangsúlyozta Guzmics. Hozzátette, a ráadás perceiben slusszpoén lehetett volna, ha Fiola Attila fejeséből kiegyenlít a házigazda.

MTI Fotó: Illyés Tibor

A Pepe elleni könyöklésért a 30. percben kiállított Priskin Tamás azt nyilatkozta, az esetnél nem látta, hol van az ellenfél védője. "Nem éreztem, hogy mögöttem lenne, azt hittem, hogy a labdát meg tudom csúsztatni" - hangsúlyozta. Hozzátette, meglepődött a kiállításon. "Sosem szoktam a bírókkal foglalkozni, ha a játékvezető így látta, akkor így látta."

Kifejtette, gratulált társainak, akik mindent megtettek, ami bennük volt: tíz emberrel is küzdöttek a második félidőben, így kevés helyzetet alakított ki az ellenfél.

"Sajnálom, hogy így alakult, úgy érzem, hogy ebben a meccsben több lett volna" - mondta Priskin.

"A kiállítás előtt az 1-0-ra azt mondtam volna, hogy nem reális eredmény, hiszen egy döntetlent vagy akár egy győzelmet is ki tudtunk volna hozni ebből a mérkőzésből" - értékelt Korhut Mihály. Mint fogalmazott, létszámhátrányban be kellett állniuk védekezni, amit jól megvalósítottak, így a vendégek többször nem tudtak betalálni. "Emberhátrányban voltunk, többet birtokolta a portugál együttes a labdát. Jó csapatról van szó, nem is lehetett volna fejetlenül kitámadni, hiszen akkor benne van, hogy több gólt kapunk. Sajnos volt egy-két elpuskázott helyzetünk is."

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később itthon a Feröer-szigetek ellen zárja. Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.

Tabella
Férfi labdarúgás, NB III Nyugati csoport, 2017/18
1. Kaposvári Rákóczi FC 70
2. FC Ajka 64
3. Érdi VSE 57
4. Puskás Akadémia FC II. 53
5. III. Ker. TVE 50
6. Tarr Andráshida SC 48
7. Pápai Perutz FC 46
8. BKV Előre 45
9. Csepel FC 42
10. Videoton FC II. 39
11. Dunaharaszti MTK 33
12. Pénzügyőr SE 29
13. THSE-Szabadkikötő 27
14. Csornai SE 26
15. Gyirmót FC Győr II. 23
16. VLS Veszprém 22
utolsó módosítás 2018. június 03. 22:53
tovább »