Azért jött Veszprémbe, hogy újra válogatott lehessen

  • 1. Futsal Club Veszprém
  • 2017.08.29
  • 05:00
Kemény edzésmunka és kiváló hangulat fogadta új állomáshelyén, az 1. Futsal Club Veszprémnél a négyszeres felnőtt válogatott Apatini Márkot.

Huszonkét éves, támadószellemű játékossal bővült az élvonalbeli veszprémi futsalcsapat kerete a nyári szünetben. Apatini Márk az NB I-ből kieső Göcsejről érkezett a régi-új játszótárs, Fehér Krisztián hívó szavaira. – Korábban a BME alakulatában játszottunk együtt, s tőle hallottam, hogy érdemes lehet ide igazolni, mivel Veszprémben minden körülmény adott a fejlődéshez. Madarász János személye is komoly húzóerő volt, s már az első hetek tapasztalatai után is azt érzem, hogy jobb játékos válhat belőlem irányítása alatt – összegezte klubváltása körülményeit Apatini Márk.

A jobblábas sportember végigjárta a korosztályos futsal-válogatottakat. Négy alkalommal – felkészülési mérkőzéseken – már a felnőttek között is magára ölthette a címeres mezt. – Az elsődleges célom, hogy felépítsem magam fizikálisan az elhúzódó hátsérülésem után. Aztán szeretnék újra képbe kerülni a válogatottnál is. Hiszek benne, hogy ha eredményesek leszünk a gárdával, akkor újra lehetőséget kapok majd bizonyításra Sito Rivera szövetségi kapitánytól – fogalmazta meg közeli és távlati céljait.

Mint mondta, kellemes benyomást tett rá új klubja, ahol hajtós, de jó hangulatú felkészülési munka zajlik. – Veszprémben sokkal keményebbek az edzések, még szoknom kell az itteni fordulatszámot. Mindenki nagyon kedvesen fogadott, s a pályán kívül is kezdem egyre jobban otthon érezni magam a városban – fűzte hozzá. Az FCV erejét illetően nem kívánt belemenni a jóslatokba, véleménye szerint idő kell, amíg összecsiszolódik a több helyen is kicserélődő egylet játéka.

Tabellák
Futsal NB I, 'B' csoport
1. Rába ETO Győr 25
2. Swietelsky Haladás VSE 22
3. 1. FC Veszprém 12
4. Aramis SE 8
5. Bőny 8
utolsó módosítás 2018. június 01. 19:48
tovább »
Futsal NB I, 2017/18 alapszakasz
1. MVFC Berettyóújfalu 43
2. Rába ETO Győr 38
3. Swietelsky Haladás VSE 35
4. Dunaferr 35
5. Nyírgyulaj KSE 26
6. 1. FC Veszprém 24
7. Ferencvárosi TC 20
8. Aramis SE 14
9. Debreceni Egyetemi AC 12
10. Bőny 12
utolsó módosítás 2018. március 19. 21:19
tovább »