Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sabaténak csak a tavalyi BL-döntő miatt van hiányérzete

2017. június 19. 21:46 // Forrás: MTI
Javier Sabaténak, a Telekom Veszprém távozó vezetőedzőjének csak azért van hiányérzete, mert csapata elveszítette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája tavalyi döntőjét.

"Az elmúlt két évben sikerült elérnünk céljainkat, csak egy dolog miatt van rossz érzésem, mert nem tudtuk megnyernünk a BL-t. Ott volt a kezünkben, de sajnos nem sikerült, ez nagyon fáj, mert a szurkolótábor és a klub megérdemelte volna" - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn a spanyol szakvezető.

A tavalyi kölni négyes döntőben a veszprémiek a fináléba jutottak, ott pedig a 46. percben már kilenc góllal vezettek a lengyel Kielce csapatával szemben, végül hosszabbítás után hétméteresekkel mégis elveszítették a találkozót.

Javier Sabaté csak februárban dönt a folytatásrólJavier Sabaté csak februárban dönt a folytatásról

Sabaté kifejtette, tökéletes volt a felkészülésük, és 46 percen keresztül a játékuk is. "Jobban kézilabdáztunk, mint a Kielce, de utána jött egy mentális blokk. Szerintem arra gondoltunk, hogy bajnokok vagyunk, és már nem sikerült megfelelően felpörögnünk. Ezen kívül szerintem minden rendben volt ebben a két szezonban, jól játszottunk" - tette hozzá.

Irányításával a Telekom Veszprém a BL-ben tavaly második, idén pedig harmadik lett, a SEHA Ligában egy évvel ezelőtt győzött, és idén is döntőt játszhatott, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte.

A 40 éves Sabaté a szintén spanyol Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a klubhoz, 2015 óta vezetőedzőként dolgozott, tavaly március óta pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt, de idén nyáron mindkét poszton a svéd Ljubomir Vranjes váltja.

"A válogatottat nagyon nehéz pillanatban vettem át, hiszen nem sikerült jól a lengyelországi Európa-bajnokság, és ezzel együtt az olimpiai kvalifikáció. Először csak a Szerbia elleni párharcra szólt a megbízatásom, végül 21 találkozó lett belőle" - emlékezett az edző, akinek irányításával 13 győzelmet és egy döntetlent ért el a magyar válogatott, hétszer pedig kikapott.

A nemzeti együttes a vezetésével kijutott a januári francia világbajnokságra - ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával a negyeddöntőig jutott -, majd a jövő évi horvátországi Európa-bajnokságra is.

A távozó tréner elmondta, mindig jó volt a kapcsolata a játékosaival, akikről csak jót mondhat, mert az első naptól az utolsóig segítették a munkáját.

"A legsikeresebb időszakban voltam Veszprémben, sokat tanultam, tapasztalt edzővé váltam. Vannak, akik húsz-huszonöt év alatt sem jutnak el két Bajnokok Ligája négyes döntőbe és egy világbajnokságra vezetőedzőként, nekem pedig ez két idény alatt megadatott. Ha két évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy ilyen eredményeket érek el, senki nem hitte volna" - nyilatkozta.

Javier Sabaté hangsúlyozta, tiszteletben tartja a vezetők döntését, amely szerint nem folytathatja munkáit. "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok csalódott, ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy a szövetség bízott bennem, nagy öröm volt kapitánynak lenni. Csak az eredmények számítanak, és azokkal kapcsolatban szerintem senkinek nem lehet kifogása" - vélekedett.

A pályafutása folytatásáról elárulta, hogy már februárban eldöntötte, a szezon után pihenni fog. "Szükségem van rá, mert embertelen volt, amit csináltunk. Óriási szezonon vagyunk túl, sikerült elérnünk a célunkat. Ezzel nagyon elégedett vagyok, de kilencven mérkőzésünk volt" - tette hozzá.

Kifejtette, mindig száz százalékot szeretne nyújtani, de tudja, ha azonnal munkát vállalna, erre nem lenne képes. "Újra energiát kell gyűjtenem. Természetesen imádom a munkámat, szeretnék a későbbiekben is olyan szinten dolgozni, mint a Veszprémnél és a magyar válogatottnál. Voltak is megkereséseim, de szerintem a következő szezont kihagyom" - fűzte hozzá Javier Sabaté.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.