Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elégedett az előkészületekkel a FINA

2017. május 30. 15:58 // Forrás: MTI
Teljes mértékben elégedett a nyári világbajnokság előkészületeivel a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA.

A Budapesten és Balatonfüreden sorra kerül esemény szervezőbizottságának beszámolója szerint mindezt az egyik utolsó helyszíni szemle kapcsán mondta a FINA-adminisztráció vezetője a Duna Arénában. Cornel Marculescu ügyvezető igazgató, Peter Hall televíziós és marketing igazgató, Pavel Medvedev protokollfőnök, Pedro Adrega kommunikációs igazgató, valamint a szövetség marketingügynökségének, a Dentsunak a vezetői járták végig a vb helyszíneit, illetve folytattak egyeztetéseket a szervezőbizottsággal.

MTI Fotó: Koszticsák SzilárdMTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Cornel Marculescu elmondta, a Duna Aréna első eseménye, a vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntője nagy sikert hozott, pontosabban - a vb-rendezés szempontjából ez az igazán fontos - egyetlen komolyabb probléma sem akadt egy több ezer embert megmozgató kiemelt nemzetközi eseményen.

"Természetesen ilyenkor nő az izgalom és a feszültség, hogy mindennel készen lesznek-e időben, de én 1986 óta látom életközelből az egyes világbajnokságok előkészületeit, a legapróbb részleteket is, és nyugodtan mondhatom, semmivel sincsenek elmaradva" - idézte a közlemény Marculescut.

A sportvezető hozzátette, az építők fantasztikus munkát végeztek az óriástoronyugrás helyszínén, és "egészen csodálatosnak" ígérkezik a szinkronúszás is a Városligetben.

"Komolyan mondom, új dimenzióba helyeznek több sportágat is azzal, hogy teljesen egyedi helyszíneket kreáltak nekik. A Duna Arénára pedig tényleg nehéz elég dicsérő szót mondani, hiszen az olimpiákon is ritka, hogy ennyire impozáns létesítményben rendezik az úszóversenyeket."- tette hozzá.

A világbajnokság ugyanakkor nem csupán a sportviadalokról szól: a szervezőknek számtalan egyéb esemény előkészítésében kell segítséget nyújtaniuk a FINA-nak. A vb napjai alatt rendezik valamennyi sportág technikai kongresszusát, valamint a tisztújító kongresszust. Emellett a nemzetközi szövetség grandiózus gálavacsorát is ad, több mint ezer résztvevőnek - ennek helyszíne a Magyar Állami Operaház, melynek igazgatójával, Ókovács Szilveszterrel külön is tárgyalt Cornel Marculescu a július 22-én esedékes rendezvényről.

vehirsport.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt Rosta Miklós kedden két, szerdán három gólt lőtt a Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában. 2024. április 17. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.