Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Tatai mesternégyesével előzött az 1. FCV

2017. május 22. 20:36
Két piros lap, tíz gól – a veszprémi futsalcsapat nagy csatában múlta felül az Aramis együttesét az NB I felsőházi rájátszásában. Bajnok lett a Győr.

A futsal élvonal 1-6. helyért zajló rájátszásának hetedik fordulójában a negyedik helyezett Aramishoz látogatott az ötödik Veszprém. Ellentmondást nem tűrve kezdtek a bakonyiak, Tatai, Bognár Péter és Gulyás találatainak köszönhetően a 7. percben már 0-3 állt az eredményjelzőn. Igaz, Sámson révén azonnal szépített a budaörsiek, majd Pál is betalált a 12. percben. S ezzel még nem volt vége a hazai rohamoknak, öttel a szünet előtt ugyanis Bognár Bence egalizálni tudott. Noha Boromisza Dánielt a 18. percben kiállították, több gól már nem esett a játékrészben, így 3-3-nál vonulhattak pihenőre a felek.

Tatai négyet vágott (archív fotó)Tatai négyet vágott (archív fotó)

A második felvonást is a mieink kezdték jobban, Tatai hat perc alatt kétszer is beköszönt. Fél óra elteltével Roni kapott piros lapot, a vendégek azonban nem tudtak élni az emberelőnnyel. A hajrához közeledve öt a négy elleni játékra váltott az Aramis, aminek meg is lett az eredménye: két perccel a vég előtt Pál szépített (4-5). A hazaiak beszorították saját kapuja elő a Veszprémet, amely azonban hősiesen védekezett. Sőt, egy gyors kontra végén Tatai bevitte a mindent eldöntő találatot. Győzelmének köszönhetően az 1. FCV feljött a tabella negyedik helyére, s megőrizte esélyét a dobogós helyezésre.

A játéknap másik meccsén a címvédő Rába ETO 2-1-re nyert a második helyen álló Dunaújváros vendéglátójaként, így három fordulóval a végelszámolás előtt tíz pontra növelte előnyét az élén, vagyis megszerezte a bajnoki címet.

Madarász János együttese egy hét múlva éppen a Dunaújvároshoz látogat.

Futsal NB I, rájátszás az 1-6. helyért, 7. forduló:
Aramis SE–1. FC Veszprém 4-6 (3-3)
Budaörs, vezette: Szilágyi (Veres, Takács).
Aramis: Boldizsár – Sámson, Szeghy, Pál, Boznánszky. Csere: Hegedűs (kapus), Büki, Héger, Roni, Bognár B., Gál, Cseri, Csopaki, Mányi. Vezetőedző: Frank Tamás.
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Gulyás, Boromisza G., Boromisza D. Csere: Spandler (kapus), Hoffer, Erdősi, Petróczi, Tar, Püspök, Bognár P. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Tatai (4., 21., 26., 40.), Bognár P. (6.), Gulyás (7.), ill. Sámson (7.), Pál (12., 38.), Bognár B. (15.).
Piros lap: Roni (30.), ill. Boromisza D. (18.)

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.