Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szombaton és szerdán bajnoki döntő

2017. május 19. 12:14 // Forrás: MTI
Szombaton rendezik a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzését a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged csapatai között, a visszavágóra pedig szerdán kerül sor.

A szegediek ugyanúgy ötven ponttal - 25 győzelemmel és egy vereséggel - zárták az alapszakaszt, mint a címvédő Veszprém, de az egymás elleni összevetésben jobbak, mert hazai pályán 26-23-ra győztek, idegenben pedig 24-22-re kaptak ki, ezért ők játsszák majd hazai pályán a visszavágót.

Archív fotóArchív fotó

A mostani szezonban a Magyar Kupa döntőben is találkozott egymással a két csapat, akkor a Veszprém 23-22-re nyert.

A Veszprém tapasztalt balszélsője, Iváncsik Gergő az M4 Sporton elmondta, biztos benne, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, de természetesen szeretnék megvédeni a címüket. Az elsődleges céljuk, hogy hazai pályán legyőzzék a Szegedet, a következő lépés pedig az lesz, hogy idegenben is nyerni tudjanak. "Az elmúlt egy-két évben a Szeged olyan erőt képvisel, hogy tényleg nagyon nehéz készülni ellene, bizonyította, hogy a Bajnokok Ligájában is megállja a helyét" - nyilatkozta.

Mirsad Terzic a klub honlapján elmondta, hogy ellenfelük legnagyobb erőssége a rendszerük, ezért elsősorban erre kell felkészülniük, és nem a játékosokra egyénileg. "A Szeged nagyon jó csapat, ezért maximálisan összpontosítanunk kell. Tudom, hogy mi vagyunk a jobbak. Remélem, készen állunk majd, sérülések nélkül. Szeretnénk egy jó meccset játszani, és nyerni Veszprémben, de úgy gondolom, a csapat Szegeden is képes lehet győzni. Gőzerővel készülünk, hiszünk magunkban, és úgy gondolom, minden rendben lesz" - tette hozzá a bosnyák balátlövő.

A finálé első találkozója lesz a spanyol Javier Sabaté utolsó mérkőzése Veszprémben, hiszen a visszavágó után már csak a Bajnokok Ligája négyes döntőjének két kölni meccse marad hátra a szezonból. Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a klubhoz, 2015 óta vezetőedzőként dolgozik, 2016 márciusa óta pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is, de idén nyáron mindkét poszton a svéd Ljubomir Vranjes váltja.

A veszprémieket kereken tíz éve nem lehet letaszítani a hazai trónról, hiszen a Szeged legutóbb 2007 tavaszán ünnepelhetett bajnoki címet. Balogh Zsolt az M4 Sporton kijelentette, meg akarják törni riválisuk hegemóniáját. A jobbátlövő szerint nagy jelentősége van, hogy ők lesznek a házigazdák a második meccsen, de amikor az egyik fél második győzelméig tartott a párharc, akkor fontosabb volt, ki és mikor játszik otthon. "Szerintem meg fogunk próbálni egy-két újdonságot bevetni, egy-két meglepetés készülhet, de nagy dolgokat már nem tudunk csinálni, a játékot megváltoztatni nem lehet, ilyenkor túl sok új taktikát már nem érdemes belevinni" - fogalmazott Balogh. Hangsúlyozta, nagyon jól ismeri egymást a két csapat, így nehéz meglepni a másikat.

Hozzáfűzte, mindenki láthatja, nagyon közel van egymáshoz a két együttes, ezért teljesen nyílt párharcra számít a döntőben. Az átlövő úgy véli, a saját árnyékukon kell átlépniük, és akkor meglehet az áhított siker.

Zubai Szabolcs a klub honlapján elmondta, hogy az alapszakasz megnyerésére részsikerként tekintenek, ami erőt ad nekik. "Ez most egy olyan párharc lesz, amilyet a BL-ben a kieséses szakaszban vívtunk. Az mindenképpen kedvező, hogy a második meccs lesz Szegeden. Kőkeményen dolgozunk, minden apró részletre felkészülünk, a célunk az aranyérem megszerzése. A csapat és a közönség is nagyon megérdemli már a sikert" - vélekedett a tapasztalt beálló.

A szombati első meccs 15.45-kor kezdődik Veszprémben, a szegedi visszavágót pedig szerdán 18 órától rendezik.

Az eddigi bajnokok:

24-szer: Veszprém
15-ször: Bp. Honvéd
12-szer: Elektromos
9-szer: Újpest
5-ször: Bp. Spartacus
4-szer: Tatabánya, Munkás TE
3-szor: Győr, Bp. Vörös Meteor, Csepel
2-szer: Szeged, VM Közért, MAFC, VII. ker. Levente Egylet, VAC
1-szer: Dunaferr SE, Debreceni Dózsa, Bp. Vasas, Belvárosi TVK


Pálmarsson nem fél a Szegedtől

A Telekom Veszprém izlandi klasszisa elvárja csapatától, hogy hazai környezetben és idegenben is legyőzze a Mol-Pick Szeged együttesét a bajnoki döntőben.

vehirsport.hu
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.