Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

A budapesti vb-re készülnek a jövő úszóbajnokai

2014. február 24. 22:08 // Forrás: MTI
Negyedéve indult el a Jövő Bajnokai úszóprogram, melynek keretében a kiválasztott utánpótlás-korosztályok legjobbjai hét régióban, szervezett körülmények között készülnek, s közülük kerülhetnek ki a Budapesten esedékes 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság magyar indulói.

A sokszáz gyereket érintő program tapasztalatait hétfőn sajtótájékoztatón vonták meg, ahol Simicskó István megerősítette: a magyar kormány 2020-ig mintegy 14 milliárd forinttal támogatja az úszósportot. A sportért és ifjúságért felelős államtitkár hozzátette: az elkövetkezendő időszak célja az is, hogy minden járásban legyen uszoda, s épülnek tan- és versenymedencék országszerte.    

Kósa Lajos a 2021-es vb szervezőbizottságának elnökeként kitért rá, hogy a vb-vel kapcsolatos szervezési munka érdemben a parlamenti választások után, kora nyártól indulhat. Hozzáfűzte: a maga részéről biztos benne, hogy a Dagály strand tőszomszédságában felépülő, a világ egyik legjobbnak és legszebbnek ígérkező úszókomplexumában magyar világbajnokokat is fognak köszönteni. Kitért rá, hogy az új és a már meglévő uszodákat egységes egészként, együtt kell kezelni úgy, hogy mindennapi használatban legyenek, s ne csak az úszók, hanem az utca embere is használhassa a létesítményeket.

Cseh László világbajnok úszó beszél, mellette sporttársa, Verrasztó Dávid A Jövő Bajnokai elnevezésű úszóprogramról tartott sajtótájékoztatón a margitszigeti Thermál szállóban 2014. február 24-én. MTI Fotó: Kovács AttilaCseh László világbajnok úszó beszél, mellette sporttársa, Verrasztó Dávid A Jövő Bajnokai elnevezésű úszóprogramról tartott sajtótájékoztatón a margitszigeti Thermál szállóban 2014. február 24-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára úgy fogalmazott, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) fantasztikus fejlesztési programmal rukkolt elő. Az utánpótlás mellett annak fontosságáról is beszélt, hogy meg legyenek becsülve az itthon dolgozó edzők is. Kiemelte, a MÚSZ úttörő szerepet játszik azzal, hogy külföldről is haza tudott hozni szakembert, jelesül  az utánpótlás szakmai munkáját irányító Törös Károlyt Dél-Afrikából.    

Kiss László szövetségi kapitány annak a véleményének adott hangot, hogy ha a következő években is folytatódik a kormányzati segítség, a sportág óriásit nyer, a akár megnégyszereződhet az úszók száma.    

Deutsch Tamás klubelnöki minőségében bejelentette, hogy az MTK - több évtizednyi szünet után újra - megalakította úszószakosztályát.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.