Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Magabiztos sikerével csoportgyőztes az MKB-MVM Veszprém!

2014. február 16. 13:24
Carlos Ortega együttese 34:27-re nyert a vendég Zagreb ellen a BL-ben, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a sorozat „A” jelű csoportját.

Több mint két hónap elteltével lépett pályára ismét hazai környezetben a veszprémi férfi kézilabdacsapat, amely szombat este a Zágrábbal csapott össze a BL csoportkörének utolsó előtti fordulójában. A tét a mieink számára a csoportgyőzelem – melyhez egyetlen pontra volt szükség –, a vendégeknek pedig a továbbjutás kiharcolása volt. A magyar bajnok soraiból hiányzott a Mannheimben megsérülő Nagy László és Carlos Ruesga, helyükre két fiatal, Gyene Norbert és Ligetvári Patrik került be a keretbe.

Óriási tapsot kapott a csapatok bemutatásakor a horvátok másodedzője, a Veszprém korábbi BL-döntős világklasszisa, Zlatko Saracevic. Az első percekben pedig a női válogatott nemrégiben elhunyt kapitányára, Karl Erik Böhnre emlékezett a B-közép.

Jó veszprémi kezdés után – Gulyás és Iváncsik Gergő lőtte az első gólokat – pillanatok alatt egyenlített a vendégcsapat (5. perc: 3:3). Rodrigeuez találatára emberhátrányban is válaszolni tudott a rivális, ezt követően azonban zsinórban háromszor is Stevanovic hálójában kötött ki a játékszer (10. perc: 7:4). A veszprémiek továbbra is kiválóan védekeztek, így több gyors ellentámadásra is lehetőség nyílt. Hiába forgatta folyamatosan együttesét Boris Dvorsek, nem találtak fogást ellenfelükön, Iváncsik Gergő vezetésével ötre nőtt a különbség (14. perc: 10:5).

Kiválóan zárt a bakonyi „retesz”, s Alilovic is remekül védett. Ilic és Iváncsik Gergő is négy-négy találatnál járt a meccs első harmadában, de jól szállt be Jamali és Ugalde is (19. perc: 13:6). Utóbbiak révén hattal a szünet előtt már nyolc volt közte (16:8), a különbséget pedig meg is őrizte a szünetig a végig magas fordulatszámon pörgő és kitűnően összpontosító MKB-MVM (19:11).

A Balatonfüred együtteséből ismert Sandrk szerezte a második játékrész első gólját, melyre honfitársa, Sulic válaszolt. Ilic újabb bombája után – némileg váratlanul – zsinórban hármat lőtt a horvát bajnok (36. perc: 21:15). Sőt, Josip Valcic révén nem sokkal később ötre csökkent a fór (23:18). Mocsai Tamás beállást követően szinte azonnal betalált, majd Ilic vágta be a megítélt hetest. Schuch kiállítását követően vészkapussal támadott az Ortega-csapat, Sprem a saját kilenceséről lőtt az üres kapuba (25:20). Az Alilovicot váltó Fazekas egyébként jól kezdett: ziccereket és hétméterest is hárított.

A fiatal átlagéletkorú Zagreb küzdőszellemét dicséri, hogy egyetlen perce sem adták fel a küzdelmet. Így a találkozó utolsó negyedében öt, illetve hat gól között ingadozott a különbség (50. perc: 28:22).  A hajrára azonban minden erőtartalékát felélte a kékmezes alakulat, Gulyásék győzelme így egyetlen pillanatra sem forgott veszélyben. Sőt, a finis igazi gálává változott: 29:24 után ugyanis sorozatban négyszer zördült meg Stevanovic hálója. Az utolsó percekre Gyene és Ligetvári is beállt, utóbbi azonnal be is gyűjtötte kétperces kisbüntetését. 34:27-es sikerével csoportgyőztes lett az Veszprém.  

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 9. forduló:
MKB-MVM Veszprém–HC Croatia Osiguranje Zagreb 34:27 (19:11)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Gatelis, Mazeika (litvánok).
Veszprém: Alilovic – Iváncsik T. 4 (2), Gulyás 3, SULIC 4, Rodriguez 1, ILIC 8 (3), IVÁNCSIK G. 4. Csere: Fazekas (kapus), Schuch, Terzic 1, Vilovski, JAMALI 5, Ugalde 3, Mocsai 1, Ligetvári, Gyene. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Zagreb: Stevanovic – HORVAT 5 (4), Sebetic 2, T. Valcic, Sandrk 2, Coric 3, Sprem 1. Csere: Ivic (kapus), J. VALCIC 3, Mandalinic 2, Stepancic 3, Susnja 1, Obranovic 3, Matulic 2, Kovacevic. Vezetőedző: Boris Dvorsek.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/4.

További eredmények a csoportból
Szentpétervár–Rhein-Neckar Löwen 23:32 (10:18)
Celje–Zaporizzsja 30:27 (19:15)
Az állás: 1. Veszprém 17 pont, 2. RN Löwen 14, 3. Celje 9, 4. Zaporizzsja 7, 5. Zagreb 6, 6. Szentpétervár 1.


Nyilatkozatok

Carlos Ortega: – Örülök a mai teljesítményünknek, s annak, hogy bebiztosítottuk a csoportgyőzelmünket. Problémákkal küszködtünk a héten, hiszen két emberünk is kiesett, amely elsősorban a védekezésünkön látszott meg. Ez az egyetlen dolog, amellyel nem vagyok teljesen elégedett, de összességében boldog vagyok. Mostantól a Csurgó ellen készülünk.

Gulyás Péter: – Nagy László kiválásával megbolydult a védekezésünk és a támadójátékunk is. Mocsai Tamással próbáltuk őt helyettesíteni, de ez nem könnyű feladat, hiszen ő egy komplett játékos. Boldogok vagyunk a csoportelsőség miatt. Ukrajnába is győzni megyünk, hiszen minden meccs egy lépcső a négyes döntő felé.

Boris Dvorsek: – Boldogok vagyunk, hogy ez előtt a csodálatos közönség előtt játszhattunk. Kemény mérkőzésen vagyunk túl, de sportszerű győzelmet aratott a Veszprém. Gratulálok ellenfelünknek, amely jobb csapat nálunk. Nagyon fiatal az együttesem, de meccsről meccsre próbálunk közelíteni a veszprémiekhez. Legutóbb negyven, ma ötven percet bírtunk. Remélem, hogy legközelebb hatvan percig partiban leszünk velük. Bízom benne, hogy az utolsó fordulóban nyerünk Szentpéterváron, a Veszprém pedig bejut a négyes döntőbe.

Luka Stepancic: – Csalódottak voltunk a Celje elleni meccs után. A második félidő huszadik percéig nagyon jól játszottunk, de aztán néhány buta hibánknak köszönhetően kidomborodott a két csapat közötti reális különbség. Örülök, hogy a meccs jelentős részében méltó ellenfelei voltunk a Veszprémnek. Nagy élmény volt itt kézilabdázni. 

Galéria
MKB-MVM Veszprém – HC Croatia Osiguranje Zagreb 34:27
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Golovin szerint több fontos területen is nagyot fejlődött a női kéziválogatott női kézilabda-válogatott Golovin szerint több fontos területen is nagyot fejlődött a női kéziválogatott Golovin Vlagyimir szerint kommunikációban, felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években. ma 17:12 Férfi kézilabda Európa-kupa: az FTC döntetlent játszott az elődöntő első meccsén kézilabda Férfi kézilabda Európa-kupa: az FTC döntetlent játszott az elődöntő első meccsén A Ferencváros házigazdaként 28-28-as döntetlent játszott a görög Olimpiakosz csapatával a férfi kézilabda Európa-kupa elődöntőjének első mérkőzésén, szombaton. ma 17:05 Szerződést hosszabbított kapusával a szegedi kézilabdaklub kézilabda Szerződést hosszabbított kapusával a szegedi kézilabdaklub Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub szombaton meghosszabbította Nagy Martin egyszeres válogatott kapus szerződését. ma 16:57 Ligetvári szerint az olimpián sincs félnivalója a férfi kéziválogatottnak férfi kézilabda-válogatott Ligetvári szerint az olimpián sincs félnivalója a férfi kéziválogatottnak Ligetvári Patrik szerint a párizsi olimpián sem lesz félnivalója a januárban Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatottnak. ma 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.