Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Böhn temetéséig a MKSZ nem foglalkozik a kapitánykérdéssel

2014. február 11. 18:21 // Forrás: MTI
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Karl Erik Böhn jövő keddi temetéséig nem nevez ki új szövetségi kapitányt a női válogatott élére.

 A szövetség a keddi közleményében úgy fogalmaz: "Az MKSZ Karl Erik Böhn temetéséig semmilyen módon nem foglalkozik a norvég szakember utódlásának kérdésével, így értelemszerűen ki sem nevezi az új szövetségi kapitányt".    

Vetési Iván elnök múlt kedden a Digisport Reggeli Start című műsorában azt mondta, négy jelöltjük van, s jelezte, magyar és külföldi szakember is lehet az kapitány. Hozzátette: a két évvel ezelőtti választással szemben ezúttal nem elsődleges szempont, hogy külföldi szakember irányítsa a nemzeti együttest. Két nappal később az MKSZ elnöksége őt és Juhász István szakmai igazgatót hatalmazta fel azzal, hogy megkezdje a tárgyalásokat a kiszemelt jelöltekkel.

A vasárnap 49 éves korában elhunyt Karl Erik Böhn temetésére a norvégiai Sandefjordban kerül sor február 11-én.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.