Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Verseny negyed évszázad után

2016. október 16. 21:14
Utolsó fordulójához érkezett a Veszprém megyei tájékozódási futó bajnokságsorozat az október 8-án megrendezett normáltávú versenyszámmal.

Nagy szerencséjük volt a szervezőknek, hogy az egész heti esőzés és kellemetlen, hűvös idő után verőfényes napsütésben rendezhették meg a bajnokságot. De még szerencsésebb volt az a közel kétszáz résztvevő, akiknek így – szinte ideális körülmények között – csupán a Tekeres-völgyben kijelölt hosszú, és szintekben sem szűkölködő pályák teljesítésével kellett megküzdeniük. Ez a legerősebb kategóriákban legalább 6-10 km hosszú és 200-300 méter szintemelkedés feletti távokat jelentett.

– A Veszprémhez közeli terep ugyanis nemcsak a természeti szépségeiről és lenyűgöző sziklaképződményeiről, de a markáns domborzatáról is ismert a futók, kerékpározók és túrázók körében. Tájékozódási futó versenyt azonban az elmúlt huszonöt évben nem rendeztek a környéken, így a legtöbb induló most először szembesült a területtel, mint versenyhelyszínnel – tudtuk meg a Veszprémi Honvéd Sportegyesület (VHSE) tájfutó szakosztályának sajtóreferensétől, Mérő Edittől.

A megmérettetésre bárki nevezhetett. Egy héttel a normáltávú országos bajnokság előtt a verseny felkészülésnek is jó alkalom volt, így sokan éltek is a lehetőséggel, hogy gyakoroljanak, eddzenek a minden szempontból komoly kihívást jelentő ob-ra.

A várakozásoknak megfelelően kimagaslóan jól szerepeltek a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutói, akik tizenkilenc alkalommal állhattak a dobogóra.

Eredmények:

F10: 1. Kovács Jeromos, 2. Bálint Gergő
F12: 2. Bálint Ádám, 3. Barát Miklós
F14: 1. Bálint Benedek, 2. Angyal Dániel
F16: 2. Bácskai Péter
F18: 3. Török Zoltán
F70: 2. Vass Tibor
N10: 1. Gaschler Emma, 2. Etlinger Zsófia
N12: 1. Lantai Lili, 3. Tokai-Kiss Zsófia
N14: 1. Lantai Anna Boróka
N16: 1. Mérő Dominika
N40: 2. Mérő Edit
N50: 1. Kaszásné Boa Ágnes, 2. Böröczkyné Makai Anna
N60: 2. Wieder Ilona

A program végén került sor a 2016. évi összetett eredmények kihirdetésére is. A szabályzat szerint az utánpótlás korosztályú versenyzőknek legalább három, míg az idősebbeknek legalább négy érvényes, Veszprém megyei tájékozódási futó bajnokságon elért eredmény volt szükséges az értékelhetőséghez. A sorrend a versenyeredmények alapján számított pontrendszer szerint alakult ki. Külön kiemelendő, hogy a Veszprémi Honvédból öten úgy lettek összetettben is elsők, hogy csupa megyei bajnoki arany áll a hátuk mögött, így ők kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottak az idei évadban.

Az egyedi emlékplaketteket Molnár Péter, a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség elnöke adta át a díjazottaknak.

Az összetett eredmények:

F10: 1. Kovács Jeromos, 2. Bálint Gergő
F12: 1. Bálint Ádám, 2. Vincze Barnabás, 2. Gaschler Máté
F14: 1. Bálint Benedek, 2. Angyal Dániel
F16: 2. Tokai-Kiss Bálint, 3. Bácskai Péter
F40: 1. Bálint Bence
N10: 1. Gaschler Emma
N12: 1. Lantai Lili , 2. Tokai-Kiss Zsófia
N14: 1. Lantai Anna Boróka
N16: 1. Mérő Dominika
N40: 1. Németh Zsoltné, 2. Mérő Edit, 3. Palumbi Edit
N50: 1. Böröczkyné Makai Anna

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.