Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Németh Zsanett kikapott a vigaszágon

2016. augusztus 18. 21:51 // Forrás: MTI/vehirsport.hu
A 75 kilogrammban szereplő – korábban a Veszprémi Dózsát erősítő – Németh Zsanett a vigaszágon is vereséget szenvedett, így búcsúzott csütörtökön, a riói olimpia női birkózóversenyeinek utolsó versenynapján.

Az U23-as Európa-bajnok magyar sportolót a nyolcaddöntőben a kazah Guzel Manyurova győzte le technikai tussal. Mivel a kazah bejutott a fináléba, Németh a vigaszágra került, ahol a kameruni Annabelle Laure Ali várt rá a bronzmérkőzésért.

Az összecsapás hasonlóan kezdődött, mint Németh nyolcaddöntője, ugyanis kevesebb mint egy perccel a kezdés után a magyar sportoló szépen támadott, ellenfele mögé került, s ugyan lent nem tudott már akciót csinálni riválisán, de így is 2-0-ás előnyről folytathatta a meccset. Ali ezt követően kissé aktívabb lett, s egy jó lábra támadás után szőnyegen kívülre vitte Némethet, így egyenlített, s később szerzett pontja miatt vezetett is.

A szünetig nem történt érdemleges dolog a szőnyegen, s azt követően is nagyon óvatosnak tűnt mindkét birkózó. A mérkőzésvezető többször kért tőlük nagyobb aktivitást, látva, hogy az összekapaszkodásig sem mindig jutottak el a felek. Ezt követően Ali lett kicsit határozottabb, s egy sima kivitellel 3-2-es előnyhöz jutott, majd egy levitel után, kevesebb mint másfél perccel a vége előtt már 5-2-re vezetett.

MTI Fotó: Illyés TiborMTI Fotó: Illyés Tibor

A hajrában Gulyás István szövetségi kapitány és Nagy Lajos edző is hangosan űzte előre Némethet, ám az UTE versenyzője lábra nem tudott támadni, és felülről sem tudta feltörni a kamerunit, aki összességében magabiztosan győzött.

"Jól védte a lábát és a karomat sem tudtam az övé alá rakni, nem sikerült. A mezőny nagy része még erősebb mint én" - összegzett Németh Zsanett, aki két vereséggel zárta élete első olimpiáját.

A nap másik magyarja, Sastin Marianna (63 kg) a selejtezőben kapott ki és szintén kiesett.

Péntektől a szabadfogásúak veszik át a csarnokot. A fogásnem két magyarja, Veréb István (86 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) szombaton lép szőnyegre.

MTI Fotó: Kovács TamásMTI Fotó: Kovács Tamás

Veszprém megye büszkesége

Németh Zsanett Berhidán nevelkedett, Mohácsi László és Nesó Sándor kezei alól került Veszprémbe a berhidai klub megszűnését követően. A megyeszékhelyen Izsák Károly és Faragó Zsolt egyengette tovább pályafutását. 2011-ben a Veszprémi Dózsa és a Csepel színeiben kadet Európa-bajnoki bronzérmes lett, majd megszerezte a magyar női birkózás történetének első kadet világbajnoki címét. 2013-ban a junior Európa-bajnokságon második lett, amit egy évvel később meg tudott ismételni. 2015-ben az U23 Európa-bajnokságon bronzérmet, 2016-ban pedig aranyérmet szerzett. A 22 esztendős sportoló jelenleg az Újpest színeit erősíti.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.