Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Zsebben az első pont

2014. január 30. 13:45
A Veszprém FC női labdarúgócsapata 2–0-s vezetés után játszott döntetlent az eddig hibátlan Videoton ellen az NB II szombati ütközetén.

Ellentétes előjelekkel készült a másodosztályú női labdarúgó-bajnokság „szomszédvári” összecsapására a vendéglátó Veszprém és a Fehérvár. A mieink ugyanis eddig két meccsükön még nem szereztek pontot, a Fejér megyeiek azonban mindkétszer nyerni tudtak.

Az első félidőben mindkét háló érintetlen maradt, ám a szünet után felgyorsultak az események. Az 54. percben Faddi Zsuzsanna szerzett vezetést a bakonyiaknak, majd tíz perccel később Varga Dóra duplázta meg az előnyt. Sajnos csak pillanatokig örülhettek a hazaiak, hiszen a 67. minutumban Tagyi szépített, majd öttel később Krár alakította ki a 2–2-es végeredményt. Molnár Zoltán együttese tehát megszerezte első pontját a 2013/14-es pontvadászatban.

Női labdarúgó NB II Nyugati csoport, 3. forduló:
Veszprém FC–Videoton FC 2–2 (0–0)
Veszprém: Hadnagy – Faddi, Polgár, Kikl, Kun, Kéri, Kovács-Fáber, András A., Kalász (Szalai, 75.), Borbély (Tolner, 78.), Varga D. Vezetőedző: Molnár Zoltán.
Videoton: Bódig – Tömör, Németh M., Krár, Gimes, Pataki, Trampler, Vankó, Oppermann, Kiss P., Tagyi. Vezetőedző: Csrepka Tamás.
Gólszerzők: Faddi (54.), Varga D. (65.), ill. Tagyi (67.), Krár (72.).

vehirsport.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.