Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Barabás: egygólos csatavesztés Vácott

2014. január 30. 13:27
A veszprémi női kézilabdacsapat 22:21-re alulmaradt a Vác ellen az első osztályú bajnokság szombati találkozóján.

A Siófok elleni szerdai vereség után Vácra látogatott a Veszprém a női kézilabda NB I-ben.

A találkozót a hazai kezdték jobban, öt perc után már 3:1 állt az eredményjelzőn. Pásztor azonban kiválóan elkapta a fonalat a vendég kapuban, s a mienk védekezése is egye inkább összeállt. A játékrész derekánál így utolérte ellenfelét a VBKC, sőt, öt perccel később már három góllal meg is lépett (20. perc: 5:8). Az utolsó tíz minutumban sajnos ismét hullámvölgybe kerültek Pelczéderék, akik négy váci találattal szemben csak egyet tudtak begyötörni (9:9).

Fordulás után is a Duna-partiak uralták a játékot, a mieink pedig futottak az eredmény után. A meccs háromnegyedénél még három volt közte (17:14), nem sokkal később azonban – Planéta és Takács főszereplésével – egalizált a Róth-csapat. Sajnos a hajrát az ellenfél bírta jobban, amely öttel a vége előtt ismét meglépett hárommal (22:19). Noha a Veszprém a hajrában mindent megtett az egyenlítésért, végül egyetlen góllal alulmaradt.

Női kézilabda NB I, 5. forduló:
Ipress Center Vác–Veszprém Barabás Duna Takarék KC 22:21 (9:9)
Vác, 500 néző. Vezette: Baranyi, Szloska.
Vác: Triffa – Niksics 1, Fülöp 1, Stefanovic 4, Nikcevic 3, Kamper, Szádvári 3. Csere: Bíró (kapus), Farkas 5 (2), Szondi 1, Virág, Katona F., Dakos 4. Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Veszprém: Pásztor – Vesztergombi, Planéta 7 (2), Tóth E., Takács B. 4, Tóth G. 2, Pelczéder 5. Csere: Palotás 1, Hajtai 2, Marincsák, Kokas, Kiskartali. Vezetőedző: Róth Kálmán.
Kiállítások: 6, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 5/2, ill. 2/2.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.