Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Villámrajt” a SMASH-en

2016. június 7. 18:11
Vegyes kategóriás versennyel kezdődött meg a hatodik alkalommal megrendezett SMASH strandröplabda bajnokság. Húsz páros, több mint ötven meccs, rendkívül szoros döntő, valamint két zivatar a szombati nap mérlege.

A balatonfüredi Kisfaludy strand adott otthont a SMASH strandröplabda bajnokság első versenynapjának. Az nyitó fordulóban (open) a négy ötös csoportból az első két helyezett jutott a felsőházba, a csoportharmadikaktól lefelé pedig a 9-20. hely valamelyikéért küzdöttek. Meglepetés született bőven, hiszen nem jutott a legjobb nyolcba a tavalyi bajnok, Vidovity Zsófia, Ardon András páros, valamint a 2015-ös év férfi „Balaton legjobbjának” választott Krankovits Tamásnak sem sikerült a legjobbak közé kerülni.

Az egyik elődöntőben két veretlen páros találkozott, de a Szalontai, Szabó kettős nem tudta megnehezíteni az Ördög, Csepregi duó dolgát, végül simán 21:13-as végeredménnyel sétáltak a döntőbe. A másik elődöntő kicsit szorosabban alakult, azonban az Oszlányi-Párkányi kettős, 21:17-es vereséget szenvedett, így Háfra Dominika, Szalai Tamás készülhetett a döntő összecsapásra.

Az első és a harmadik hely sorsáról már kettő nyert szettig tartó mérkőzés döntött. Mindkét összecsapás rendkívül színvonalas, illetve a végletekig kiélezett volt, az első helyet végül Ördög Rita, Csepregi Ádám, a harmadikat pedig Oszlányi Simon, Párkányi Adrienn szerezte meg, mindkét mérkőzés három szettes volt.

Az Open SMASH végeredménye: 1. Ördög Rita - Csepregi Ádám, 2. Háfra Dominika - Szalai Tamás, 3. Oszlányi Simon - Párkányi Adrienn, 4. Szalontai Eszter - Szabó Gábor, 5. Fülöp Ádám - Schmidt Dorottya, Szalontai Petra - Lukács Róbert. 7. Némethné Lőrincz Beáta - Máté Tamás, Eszteró Mercédesz - Marko Ronkainen, 9. Farkas Anita - Oroszi Tamás, Krankovits Tamás - Sinai Tímea, 11. Vidovity Zsófia - Ardon András, Dordzsceren Dádzsó - Szamosvári Barna, 13. Szabó Valéria - Komár Gyula, Szokol-Humay Dea - Béri Zsolt, 15. Boller Anna - Hazuga Soma, Király Eszter - Gergő Zsolt, 17. Hajdara Tamás - Szalczinger Fanni, Farkas Mihály - Csapó Anna Viktória, 19. Dordzsceren Csingisz - Szelle Dóra, Szpisják Bence - Szvath Réka.

A nap krónikájához hozzátartozik, hogy kétszer is meg kellett szakítani a versenyt zivatar miatt, hiszen a játékosok testi épsége az első. Azonban a két félórás szünet után gond nélkül folytatódtak a mérkőzések.

A következő fordulót június 25-26-án tartják Balatonfüreden nyílt, női, férfi, illetve vegyes és amatőr kategóriával. Jó hír az induló profiknak, hogy a SMASH már „B” kategóriás verseny, tehát az országos bajnokságban jóváírják az itt szerzett pontokat.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.