Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Végre, lassan vége!

2016. március 21. 20:37
Távozott az 1. Futsal Club Veszprém egyik alapembere – sok egyéb érdekesség mellett ez is kiderül Madarász János blogjából.

Szépen lassan vége az alapszakasz küzdelmeinek, aminek nagyon örülök, mert kegyetlen unalmasra sikerült. Ennyi megszakítással egyszerűen élvezhetetlen volt ez az egész. Természetesen tudom, hogy miért volt ez így, de akkor is. Játszottunk, aztán pihentünk. Újra meccs, újra pihenés. Hol nyertünk, hol kikaptunk. A lényeg viszont az, hogy ismét a legjobbakkal küzdhetünk a rájátszásban.

Túlvagyunk három mérkőzésen: a Vasas, a Göcsej és a Szombathely ellen játszottunk. Két győzelem mellett egy szombathelyi vereség a mérlegünk. Készülünk hol így, hol úgy. Folytonosságról nemigen tudok beszámolni, hiszen olyan ritkán van mérkőzés, hogy istenigazából nem is kell „készülni”.

Legalább annyi izgalom maradt, hogy a hatodik helyért kemény csata folyik. Még három együttes odaérhet a felsőházra: az Aramis, a Nyírgyulaj és a Göcsej. Na, és ugye hozzánk az Aramis látogat, hogy beverekedje magát a legjobbak közé. Ha nálunk nem sikerül nyerniük, akkor valószínűleg marad nekik az alsó régió. Már voltak olyanok, akik megkérdezték, hogy leadjuk-e a pontokat, mert akkor legalább kevesebbet kell utaznunk. Én azonnal nemmel feleltem. Én senkinek nem akarok rosszat, és a csapatom sem. Én hiszek a sport tisztaságában. Nem lenne korrekt más csapatokkal szemben, ha mi akarnánk irányítani azt, hogy ki kerüljön a legjobbak közé. Megtehetnénk, de nem tesszük. Ha netán vereséget szenvednénk (remélem, nem fogunk), akkor az azért van, mert jobb volt aznap este az ellenfél.

Sokan kérdezték, hogy mire számíthatunk a rájátszásban. Nos, tíz döntőre! Mindegyik elképesztően nehéz lesz. Természetesen megvannak a céljaink. Viszont sajnos a többi csapat is így van ezzel. Nagyon kemény csatákra van kilátás remek alakulatok ellen. Nagyon remélem, hogy a sérülések és az eltiltások végre elkerülnek minket, mert akkor szép lehet részünkről a rájátszás. Ha nem, (...). Na, de a lényeg, hogy szurkolóink remek mérkőzéseket láthassanak! Egy biztos, nem fognak unatkozni azok, akik a csarnokban lesznek.

Sajnos Boromisza Dani abbahagyta a játékot, mert Ausztriában olyan állást kapott, amit nem akart visszautasítani. Innen is sok sikert kívánok neki a további életéhez. Tehát a helyzetünk ismét nehezebb lett. Na, de nem siránkozom, mert a hatodik helynél nem lehet rosszabb. :-) Ami biztos, s amit megígérhetek, hogy a játékosaim az utolsó leheletükig küzdeni fognak. Aztán meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Nagyon számítunk rátok, szurkolókra, mert nélkületek nem tudunk jól teljesíteni.

Válogatottunk meg összeméri erejét az olasz együttessel. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy ki a favorit a két csapat közül. Írnék valami biztatót, de nemigen tudok, mert a két válogatott között elképesztő különbségek vannak. Bár az elmondások szerint, ha az olaszok nem szereznek hamar gólt, akkor elkezdenek veszekedni egymással és mindenki elkezd egyénieskedni. Hát legyen így. :-) Felőlem rátekeredhetnek a labdára és össze is veszhetnek, csak verjük ki őket. Bár én erre nagyon kevés esélyt látok. Persze nem sértődnék meg, ha tévednék. Egy biztos, én nagyon szorítok a srácoknak, hogy valami csodát csináljanak!

Hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!

Madarász „Madi” János

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 22:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.