Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Kiss László szerint a MOB átnyúl a MÚSZ feje fölött

2016. február 11. 15:26 // Forrás: MTI
Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.

A szakvezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában reagált így azok után, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az április országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

"Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..." - írta Kiss László. A szövetségi kapitány hozzátette: "Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke."

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották.

"Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson" - szögezte le a kapitány, majd ezzel folytatta: - A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny."

A szakvezető kitért rá, hogy április 13. és 16. között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben.

"Ám annak érdekében - fogalmazott -, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú, a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban."

Kiss László állásfoglalásának közvetlen előzménye az volt, hogy Hosszú Katinka a MOB-bal tudatta: nem áll rajthoz az áprilisi ob-n, mert Amerikában edzőtáborozik.

"Szakmai egyeztetés zajlott le a Magyar Olimpiai Bizottság, Hosszú Katinka, valamint edzője, Shane Tusup között, amelyről a MOB főtitkára tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt - nyilatkozta Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója a Nemzeti Sportnak. - Az érintett témák egyike volt, hogy a versenyző nem áll rajthoz az országos bajnokságon, mert nem szeretné megszakítani amerikai edzőtáborozását. De a májusi Európa-bajnokságon a válogatott rendelkezésére áll váltóban is" - olvasható a sportnapilap csütörtöki számában.

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt - ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését. Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4x200-as gyorsváltóban - amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek - és a 4x100-as vegyesváltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre. A férfiaknál Kazanyban a 4x100 méteres férfi gyorsváltót - bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta - rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.