Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Bernd Storck: gólt kell szerezni idegenben

2015. november 11. 17:41 // Forrás: MTI
Bernd Storck szövetségi kapitány fontosnak tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott gólt szerezzen Norvégiában, az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén.

Az edző a szerda délelőtti elutazás előtt a ferihegyi repülőtéren elmondta: csapatának sok ideje volt, ezért megfelelően fel tudott készülni a csütörtökön 20.45 órától, Oslóban rendezendő találkozóra.

"Rendkívül elszántak vagyunk, és nagyon várjuk a csütörtök estét. Minden játékosunk a norvégokra koncentrál, mentálisan és taktikailag is jó úton járunk. Mindannyian nagyon optimisták és elszántak, átérzik, hogy történelmi jelentőségű meccsek előtt állnak" - jelentette ki.

Storck szerint mindkét csapat számára nagyszerű hír, hogy Oslóban is telt ház lesz, hiszen ilyen közegben még jobb teljesítményre lehetnek képesek a játékosok.

"Biztosan fantasztikus lesz a hangulat, ahogyan vasárnap Budapesten is. Arra számítunk, hogy a norvégok támadni fognak, igyekeznek nyomás alatt tartani minket, és törekedni fognak a gólszerzésre. De mi tudjuk ezt és készülünk rá. Alaposan meg kell szerveznünk a védekezésünket, eleinte nem szabad kockáztatnunk. Az idegenben szerzett gól duplán számít egy ilyen párharcban, de a legfontosabb az, hogy lehetőleg egyet se kapjunk" - vélekedett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Fiola Attila, a Puskás Akadémia védője, elárulta: a lehető legjobban felkészültek az ellenfélből.

"Mindenki nagyon izgatott, és várja a mérkőzést. Nagyon készülünk, és reméljük, jó eredménnyel fogunk hazatérni, hogy a visszavágóra maradjon esélyünk. Normális kerékvágásban teltek az elmúlt napok, napi egy edzéssel készültünk. Mindenki kapott egy kis könyvet, amiben benne vannak a norvég játékosok, a felállásuk, a pontrúgásaik, tehát alaposan elemeztük őket" - jelentette ki.

A tízszeres válogatott hátvéd szerint a magyar együttesnek csak nagyon zárt csapatjátékkal lehet esélye arra, hogy ne kapjon gólt. "Ez a célunk, illetve ha emellett tudnánk egy-két gólt szerezni, az nagy lehetőséget adna a visszavágóra. Az első 15-20 percben biztosan nekünk fognak jönni, de ez szervezett csapatjátékkal kezelhető" - mondta Fiola.

Keddig elkel az utolsó négy hely az Eb-re

A csütörtökön kezdődő és jövő keddig tartó pótselejtezős szakaszban elkel a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság utolsó négy helye.

Csütörtökön a norvég és a magyar együttes oslói összecsapásával kezdődik a sorozat, s ez a párosítás is zárul leghamarabb vasárnap a budapesti visszavágóval.

Pénteken a bosnyák és az ír csapat mérkőzik meg Zenicában, a visszavágóra pedig hétfőn Dublinban kerül sor.

Az utolsó két helyért az ukrán és a szlovén, illetve a svéd és a dán válogatott csap össze. Az első mérkőzéseket szombaton, a visszavágókat kedden rendezik. E két párosítás győztesével válik teljessé a kontinenstorna 24 csapatos mezőnye.

Az utolsó szakaszban a selejtező nyolc csoportharmadikja lép pályára. A legjobb harmadik helyezett, a török válogatott közvetlenül vívta ki az Eb-részvételi jogot.


A pótselejtező programja (az uefa.com alapján):

első mérkőzések:

csütörtök:
Norvégia-MAGYARORSZÁG, Oslo 20.45
péntek:
Bosznia-Hercegovina - Írország, Zenica 20.45
szombat:
Ukrajna-Szlovénia, Lviv 18.00
Svédország-Dánia, Solna 20.45

visszavágók:

vasárnap:
MAGYARORSZÁG-Norvégia, Budapest, Groupama Aréna 20.45
hétfő:
Írország - Bosznia-Hercegovina, Dublin 20.45
kedd:
Szlovénia-Ukrajna, Maribor 20.45
Dánia-Svédország, Koppenhága 20.45

vehirsport.hu
további cikkek
Mocsai Tamás: az akadémiai rendszer jól működik kézilabda Mocsai Tamás: az akadémiai rendszer jól működik Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ügyvezetője szerint a sportágban az akadémiai rendszer országszerte jól működik, ezt bizonyítja az is, hogy a magyar férfi és női válogatott is kijutott a párizsi olimpiára. tegnap 22:48 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. 2024. április 18. 20:28 Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.