Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rangadó helyett kiütés

2014. január 30. 12:14
Az MKB-MVM Veszprém rendkívül sima sikert aratott a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I szerdai meccsén.

A férfi kézilabda élvonal 9. fordulójában két dobogós találkozott a Veszprém Arénában: a harmadik helyen álló MKB-MVM a második Csurgót fogadta. Az első hallásra furcsának tűnő helyzet annak is köszönhető, hogy a Somogy megyeiek egy mérkőzéssel többet játszottak.

A képre kattintva galéria nyílik!

Három-három gyors találattal kezdődött az összecsapás, ekkor a mieinknek sikerült meglépni, méghozzá – Pesic, Jamali, Ugalde révén – rögtön hárommal (9. perc: 6:3). Fazekas elkapta a fonalat a kapuban, a rutinos hálóőr eszén büntetőből sem tudtak túljárni a vendégek. Az ellenfél védekezése a bajnokikon megszokottnál nagyobb erőbedobásra kényszerítette a bakonyiakat, de így is két-három gól között ingadozott a különbség (15. perc: 8:6).

Grebenár gyorsindítás góljának köszönhetően a félidő derekáig tartotta lépést ellenfelével a Csurgó (10:8), de Ugalde és Ilic vezetésével pillanatok alatt ellépett a magasabb sebességi fokozatba kapcsoló Ortega-csapat. 13:8-nál Imre Vilmos időt kért, de nem tudott segíteni tanítványain, sorozatban ötször landolt a játékszer Wyszomirszki hálójában (25. perc: 18:8). A spanyol jobbszélső, Aguirrezabalaga tízperces gólcsendet tört meg, melyre Iváncsik Gergő válaszolt. Az utolsó percekben már nem esett több találat, így a szünetben 19:9 állt az eredményjelzőn.

Gólzáporral kezdődött a második játékrész, az MKB-MVM előnye pillanatok alatt tizenkettőre nőtt (22:10). Mindkét oldalon a jobbszélsők, Iváncsik Tamás és Aguirrezabalaga villogtak, a különbség a meccs kétharmadánál is megmaradt (26:14). A bajnoki címvédő a folytatásban is felszabadultan, sőt eredményesen kézilabdázott: Rodriguez és Ugalde révén már tizenöt volt közte (45. perc: 30:15).

A labdával alig találkozó Wyszomirszki helyére beálló Pallag védésekkel mutatkozott be, de a későbbiekben ő sem tudott segíteni a társain. Imre Vilmos együtteséből többen is adósak maradtak a jó teljesítménnyel, a válogatott beállós, Szöllősi például nyolccal a vége előtt iratkozott fel a gólszerzők közé (33:20). Iváncsik Gergő vezetésével 4:0-s szériát produkáltak a mienk, de a nagyobb taps a pályára lépő fiataloknak – Gyenének és Szeitlnek – szólt. A végére már csak egyetlen kérdés maradt: elérik-e a negyven gólt Iváncsikék? Erre végül nem került sor, a találkozót 39:23-as állásnál fújták le a játékvezetők.

Férfi kézilabda NB I, 9. forduló:
MKB-MVM Veszprém–Csurgói KK 39:23 (19:9)
Veszprém Aréna, 1800 néző. Vezette: Bacs, Bán.
Veszprém: FAZEKAS – IVÁNCSIK T. 7 (2), Terzic 3, Nagy L. 2, Schuch, Jamali 3, UGALDE 6. Csere: Pesic 2, ILIC 4, GULYÁS 4, IVÁNCSIK G. 5, Ruesga 2, Rodriguez 1, Gyene, Szeitl. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Csurgó: Wyszomirszki – AGUIRREZABALAGA 4, Borsos 3, Szöllősi Sz. 1, PUKHOUSKI 5, Lele 4 (4), Nagy M. 1. Csere: Pallag (kapus), Herbert, Grebenár 2, Vadkerti G., Golubovic 2, Gazdag 1, Országh. Vezetőedző: Imre Vilmos.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4.

Edzői nyilatkozatok

Carlos Ortega: – Fontos volt számunkra, hogy a Szeged elleni vereséget követően jó játékkal rukkoljunk elő. Ezt teljes mértékben sikerült megtennünk a mai napon, abszolút elégedett vagyok a csapatommal.

Imre Vilmos: – Tizenöt percig tudtunk egyenrangú ellenfelei lenni a Veszprémnek, ezt követően nagyobb sebességre kapcsolt a vendéglátó, s ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – Csurgói KK 39:23
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.