Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Pápa sem tudta megállítani a VLS-t

2015. szeptember 20. 18:55
Hat meccs után is hibátlan maradt a veszprémi férfi labdarúgócsapat, amely a duplázó Burcsik főszereplésével magabiztosan verte a vendég Pápát a megyei bajnokságban.

Egykori NB I-es csapatok (jogutódjai) találkoztak a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi meccsén. A listavezető Veszprém és a tavaly még élvonalbeli Pápa csatája szép számú közönséget vonzott az Erdész utcai pályára.

A találkozó elején megmutatta a hazai csapat, miért vezeti hibátlan teljesítménnyel, s mindössze három kapott góllal a bajnokságot. Már a hatodik percben gólnak örült a veszprémi publikum, a játékvezető azonban úgy látta, nem haladt át teljes terjedelmében a labda a gólvonalon, így továbbot intett. A tízedik minutumban aztán a hálót is érintette a labda. Meiczinger szemfüles kiugratását Burcsik váltotta gólra (1-0).

Szabadrúgásból veszélyeztethetett volna a Pápa, a veszprémi hálóőr, Kökény azonban munka nélkül maradt a sorfalban elhaló lövést követően.

Gyorsabban, ötletesebben és keményebben játszott a VLS az első játékrészben, többnyire a vendégek térfelén pattogott a labda, mindössze egy megpattanó labda okozott zavart a hazai hátvéd és kapus között, pápai kapura lövés ekkor sem született.

Az első játékrész utolsó pár percét érezhetően megnyomta a vendéglátó, Horváth Valentin lövése centikkel kerülte el a pápai portát, majd szögletből is veszélyeztetett a hazai gárda.

A fordulást követő első tíz perc ismét a Veszprémé volt. Horváth és Burcsik összjátékából meg is született a régóta érő bakonyi gól (50. perc: 2-0).

A kapott gólt követően magához tért a Perutz, kidolgozott akciót azonban nem tudott felépíteni. „Besegített” azonban a házigazda. Kökény rossz helyezkedését kíméletlenül ki is használta az első kapura lövéséből eredményes rivális. A 65. percben Venczel volt eredményes (2-1).

A talált gól után visszajött a meccsbe a Pápa, amely kis híján egyenlített, ám a csereként beálló Marosvölgyi eldöntötte a találkozót a rendes játékidő vége előtt két perccel.

Kozma Csaba vezetőedző és Rugovics Vendel szakmai igazgató tanítványai a meccs nagy részében kontrollálták a játékot, s magabiztosan múlták felül vendégeiket. A veszprémiek jövő vasárnap (16 óra) az eddig szintén hibátlan Úrkúthoz látogatnak.

Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 6. forduló:
Veszprémi LS–Pápai Perutz FC 3-1 (1-0)
Veszprém, vezette: Lovasi (Holczbauer, Kozma).
Veszprém: Kökény – Tálos, Domján, Bognár, Zachán (Lübkemann, 90.), Simon, Meiczinger (Zömbik, 78.), Burcsik, Horváth V. (Hoffer, 90.), Csordás (Marosvölgyi, 63.), Szűcs (Szabó P., 84.). Vezetőedző: Kozma Csaba.
Pápa: Szíjártó – Palkovics (Páli, 57.), Venczel, Horváth Á. (Grőber, 63.), Ughy (Erdősi, 57.), Szabó Bá. (Kálmán, 78.), Mészáros, Oravecz, Györkös, Badics (Forsthoffer, 84.), Szabó Be. Vezetőedző: Marton Miklós István.
Gólszerzők: Burcsik (10., 50.), Marosvölgyi (88.), ill. Venczel (65.).

Zatkalik Dániel
Domján Attila
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 24 16 5 3 46 23 23 53
2. Practical VSC 24 14 5 5 50 30 20 47
3. BICSKEI TC 24 14 5 5 36 23 13 47
4. III. KER. TVE 24 13 6 5 37 22 15 45
5. DOROGI FC 24 10 7 7 36 29 7 37
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 24 9 8 7 47 48 -1 35
7. KOMÁROM VSE 24 8 11 5 31 28 3 35
8. BUDAÖRS 24 10 4 10 40 41 -1 34
9. CAOLA SC SOPRON 24 9 7 8 35 29 6 34
10. KELEN SC 24 8 5 11 30 42 -12 29
11. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 24 7 8 9 36 33 3 29
12. BALATONFÜREDI FC 24 7 8 9 30 34 -4 29
13. ETO AKADÉMIA 24 7 4 13 33 38 -5 25
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 24 6 4 14 35 49 -14 22
15. ZTE FC II. 24 4 4 16 22 46 -24 16
16. CSORNAI SE 24 3 3 18 26 55 -29 12
Utolsó módosítás: 2024. április 14. 19:38
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.