Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Dicséretes hajrá

2015. január 17. 9:25 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: foto24.hu
A záró negyedben nyújtott pompás teljesítményének köszönhetően magabiztosan nyert a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának tizenegyedik fordulójában.

Azok után, hogy Farkas Attila, a másodosztály egyik legprímább sportolója múlt héten elköszönt a Vetési gimnázium közönségétől, várható volt, hogy a következő körben a MAFC-tól érkezett Szabó Tibor a kezdőcsapat tagjaként lép pályára. A hórihorgas center pontjaival kezdődött a mérkőzés, ám mert újdonsült társai is kellően fel voltak tűzelve, 9-3-as hazai vezetésnél válogatottunk hajdani oszlopa, Czigler László kikérte az első idejét. Ezt követően a felek felváltva találtak be a gyűrűbe. A veszprémiek általában gyors és ami még fontosabb, eredményes támadásokkal jelentkeztek (15-7), de néha levették a lábukat a gázpedálról, mikor is a megszeppent ellenfél kiszabadult a szorításukból.

A folytatásban is gördülékenyebb akcióik voltak a triplákat is elsüllyesztő Kováts Viktoréknak, lendületesebbnek tűntek a védekezésén sokáig javítani nem tudó, kapkodó és sokat hibázó pécsieknél (25-15). Mivelhogy a lepattanó-csatában is a mieinknek állt a zászló (a derbi egészét tekintve 45-24-re nyertek ezen mutatóban), az előny kezdett megnyugtató lenni (31-19). Ekkor a vetélytárs derült égből villámcsapásként elkezdte forszírozni a távoli kísérleteket, ami olyannyira bejött nekik, hogy néhány perc alatt felzárkóztak – miközben a hazaiak időnként túlcifrázták a dolgokat, s kisebb hullámvölgybe is kerültek (31-28).

A vártnál szorosabban zárult az első játékrész, a Mecsek-aljaiak ott lihegtek Kámán Tamásék nyakán, akik a nagyszünet után megrázták magukat és ismét egyenletesebb formát mutattak (45-36). Ebben az időszakban Vertetics Ádám osztotta magára a főszerepet. A karmester megállíthatatlanul száguldott a küzdőtéren, s vagy kihagyhatatlan helyzetbe hozta a társait, vagy szabálytalankodtak ellene (49-39). Aztán ki tudja, miért, újabb megtorpanás „színesítette” az egyetemisták játékát, a harcosabb Czukor Bencéék újra feljöttek, mi több, 57-58-nál már náluk volt az előny. A nézők alig hittek a szemüknek, a rossz dobások és technikai hibák láttán gyakran csóválták a fejüket.

Az utolsó negyedre Szabó is visszatért a parkettre, s ez mint később kiderült: a siker szempontjából kulcsfontosságú volt. A center futószalagon kapkodta a lepattanókat (a lefújásig tizennégyig jutott), s mintha elől és hátul is stabilitást adott volna a többieknek. Nagyban megváltozott a találkozó képe: a hazaiak remekül, míg az erejével elkészült másik oldal csapnivalóan célzott, így a differencia percről-percre nőtt (64-58; 71-58). A már a nézőknek is játszott Nagy Róberték állva hagyták a riválisukat: a végén már csak egy csapat volt a pályán (79-59). A feljavult védekezéssel szolgáló vendéglátók ilyenformán megerősítették helyüket a legjobb négy között.

Férfi kosárlabda NB I/B Nyugati csoport, 11. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Pécsi VSK-Kronosz Kiadó 87-64 (20-11, 17-23, 23-24, 27-6)
Veszprém, 250 néző. Vezette: Kovács, Radnóti, Maár.
Veszprém: Vertetics 12/3, Kováts 10/6, Novák P. 2, Kámán 23/3, Szabó 13. Csere: Sipos 5, Novák B. 9/3, Nagy R. 6, Fekete 3/3, Gáll 2, Nagy G., Oltárczy 2. Vezetőedző: Petőfi Áron.
Pécs: Czukor 27/3, Kőhalmi 4/3, Berkics, Délity 2, Somogyfoki 9. Csere: Földes 14/9, Sümegi 6, Csák, Szentágotai, Krnjajski 2, Galambos. Vezetőedző: Czigler László.

Petőfi Áron: – A csatát előbb is eldönthettük volna a javunkra, de emiatt nem vagyok csalódott. Az új szerzeményeinket immár jobban ki tudtuk használni, ám még tanulniuk kell a játékunkat. Időnként jól védekeztünk, csakhogy a zóna ellen gyengén dobtunk. A jövő heti, oroszlányiak elleni kulcsfontosságú párharcig egy-két játékelemet helyre kell tennünk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.