Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Így kell ezt csinálni

2014. december 13. 10:56 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: foto24.hu
Pompás diadallal kívánt a sportbarátoknak kellemes ünnepeket a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, kosárlabdázóink az NB I/B Nyugati-csoportjának megyei rangadóján hamar döntésre vitték a dolgot.

A hazaiak – mondjuk úgy: megszokott – keretéből némi meglepetésre hárman is kimaradtak: Kelemen Bálint, Czakó Tamás és Sipos Ádám helyett Nagy Gergely Martin és Szeifert Zalán melegített a társakkal, ráadásul Petőfi-edzőnek ilyenformán nem kellett azon törni a fejét, hogy kit hagyjon ki a tizenhármas „vázából”. Az elején felváltva találtak be a felek, a pápaiak szokás szerint a hórihorgas Keresztes dupláival tartották a lépést, aki akkortájt mindkét palánk alatt kihasználta a magassági fölényét (6-8). Kisvártatva a mieink védekezése feljavult, agresszívebb lett, az ellenfél centere mind kevesebb levegőhöz jutott, miközben Nagy Róbert hatalmas szívvel tette a dolgát: jól dobott és remekül mozgatta a csapatát (12-8). Novák Bence két triplájával megléptek az egyetemisták (18-8), majd a játékrész végéig a társai további három hárompontost süllyesztettek el a rivális gyűrűjében.

Ebben az időszakban flottul működött Novák Patrikék játéka: feszesen védekeztek, hatékonyan támadtak – majd’ hetven százalékkal dobtak a mezőnyből –, szinte egy negyed alatt döntöttek a pontok sorsáról. A következő ciklus alacsonyabb fordulatszámon folytatódott, a pontgyártás nem ment úgy (36-20), ám a vendéglátók szakvezetője a tekintélyes előny birtokában így is bátran forgathatta a gárdáját. Egy időkérés után a formába lendült, összesen tíz lepattanóig jutott Takács András vezérletével aztán újra ráléptek a gázpedálra. Továbbra is jó százalékkal céloztak a palánkszaggató zsákolásokat is bemutató Farkas Attiláék, s mert a vetélytárs pontatlanul iparkodott – néha alig tudtak egymáshoz passzolni –, a különbség egyre tekintélyesebb lett (43-21). A társaság összteljesítményéhez a maga módján mindenki hozzájárult, a nagyszünetig majdnem annyi pontot hintettek, mint legutóbb negyven perc alatt Sopronban.


Fotók: foto24.hu

A fordulást követően a két nagyágyú, Vertetics Ádám és Kámán Tamás már a kispadot koptatta, nem volt szükség a tudásukra, lévén, a fiatalok éltek a felkínált lehetőséggel (60-29). Időnként macska-egér harc folyt a pályán, Kováts Viktorék magabiztosan tartották fölényüket (66-31). Később az óriási differencia kicsit megnyugtatta a hazaiakat, így hátul szellősebbek lettek, aminek következtében Keresztes ismét elkezdte termelni a pontokat (68-37). A koncentráció hiányával magyarázható, hogy a vendégek húsz ponton belülre jöttek – talán ekkor voltak először olyan pillanatai az összecsapásnak, mikor kosárlabdázóink nem játszottak jól.

A záró periódus elejét újra megnyomták az egyetemisták, közben Farkas egy hatalmas zsákolással megint tapsra ragadtatta a nézőket (78-50). A folytatásban azért Kutasi Gergelyék is jelezték, hogy nem rossz csapat az övék, más kérdés, hogy ezen a találkozón esélyük sem volt a sikerre: legfeljebb a hátrányukon tudtak faragni (81-61). A végén két Kováts-tripla következett, így a hazaiak visszavágtak a pápaiaknak a Hepp-kupa harmadik fordulójában elszenvedett vereségért.

Kosárlabda NB I/B nyugati csoport, 8. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Motax-Concordia KC Pápa 93-71 (31-10, 22-17, 19-21, 21-23)
Veszprém, 350 néző. Vezette: Válé, Sentényi, Vida.
Veszprém: Vertetics 2, Nagy R. 10, Novák B. 8/6, Kámán 7, Farkas 28/3. Csere: Takács 18/6, Kováts 9/9, Novák P. 3/3, Gáll 4/3, Oltárczy 4/3, Nagy G., Szeifert. Edző: Petőfi Áron.
Pápa: Kutasi 11/3, Horváth 10/6, Hadnagy 2, Henrik 6, Keresztes 21. Csere: Szanati 8, Perák 6, Ács, Vajda B. 7/3, Perger, Hole. Edző: Vajda József.

Petőfi Áron: – Mint arra előzetesen számítottam, a presztízsrangadón döntőek voltak a lélektani tényezők. Hovatovább az első negyedben eldöntöttük a mérkőzést. Örülök, hogy ma mindegyik játékosom hozzájárult a sikerhez. Továbbra is tartom: nagy tartalékok vannak még bennünk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.