Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kedvező csoportban a Balatonfüred

2014. december 4. 11:55 // Forrás: MTI
Kedvező csoportba került a Balatonfüred a férfi kézilabda EHF Kupa 16-os főtábláján.

A csütörtöki bécsi sorsoláson kiderült, hogy a magyar csapat a német Melsungen, a svéd Eskilstuna és a horvát RK Nexe együttesével játszik majd.

A Balatonfüred a második kalapba kapott besorolást és a kiemelések alapján kaphatott volna erősebb ellenfeleket is, mint például az első kalapból a Hamburgot, a harmadikból a Füchse Berlint vagy a Szanktpetyerszburgot, a negyedikből pedig a Skjernt. Utóbbi két gárda az előző körben magyar együttest búcsúztatott: az oroszok a Tatabányát, a dánok pedig az Orosházát.    

A sorsolásnál egy nemzetbeliek nem kerülhettek azonos kvartettbe. A csoportokból az első két helyezett jut az áprilisi negyeddöntőbe. A négyesdöntőt május 16-án és 17-én rendezik egy később kijelölendő helyszínen.


A csoportbeosztások:

A csoport: HSV Hamburg (német), Haslum (norvég), Velenje (szlovén), Pfadi Winterthur (svájci)
B csoport: Constanta (román), Granollers (spanyol), Szanktpetyerszburg (orosz), Tvis Holstebro (dán)
C csoport: FC Porto (portugál), Vojvodina (szerb), Füchse Berlin (német), Skjern (dán)
D csoport: Melsungen (német), BALATONFÜRED, Eskilstuna (svéd), RK Nexe (horvát)

A játéknapok:

1. forduló: február 14/15.
2. forduló: február 21/22.
3. forduló: február 28./március 1.
4. forduló: március 7/8.
5. forduló: március 14/15.
6. forduló: március 21/22.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.