Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Kiélezett meccsen maradt hibátlan a Veszprém

2014. október 12. 20:39
Fantasztikus küzdelemben, egyetlen góllal nyert a veszprémi kézilabdacsapat a francia Montpellier vendéglátójaként a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A legrangosabb európai kupasorozat „C” jelű csoportjában az eddig hibátlan MKB-MVM Veszprémhez látogatott az egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Montpellier.  A francia együttes az előző idényben a harmadik helyen zárta hazája pontvadászatát, az EHF-kupában pedig a döntőig menetelt, ahol a Pick Szegeddel szemben maradt alul. Az akkori keretből két világklasszis, Thierry Omeyer és William Accambray is Párizsba távozott, az érkezők oldalán pedig ott található a jelenleg sérült Laluska Balázs, aki korábban a bakonyiakat is erősítette.  Hiába gyengült papíron az alakulat, a most futó idényben öt forduló után – a Nantes együttesével pontazonossággal – így is élen állnak a gall bajnokságban.

A meccs első két találatát a 35. születésnapját éppen ma ünneplő Sulic szerezte, a két villanás között pedig Mikler fokozta a publikum örömét azzal, hogy megfogta a szlovén Gajic hetesét. Némi meglepetésre Nagy helyett Zeitz kapott helyet a kezdőben, aki rögtön az első lövésével túljárt a horvát Losert eszén. Felválta estek a találatok, Mikler bravúrjainak köszönhetően azonban a játékrész első harmadának végén a mieinknek sikerült kettővel meglépni (5:3). Mackovsek bombája után Gulyás csak a lécet találta el emberelőnyben, Ilic pedig csúnyán mellédurrantotta a büntetőt. Igaz, átlövésből szinte azonnal korrigált a szerb extraklasszis, s Nilsson is gólra váltotta az első lehetőségét.

Jó védekezésének és Mikler hárításainak köszönhetően lendületbe jött a Veszprém, a 19. percben Zeitz alakította 8:4-re az állást egy gyors ellentámadás végén. Patrice Canayer időkérése után Ugalde növelte a különbséget, válaszként aztán Grebille „ragasztotta” a játékszert a bal felsőbe, majd Borges ejtette át Miklert. Két szlovén válogatott jobbszélső is megvillant, Marguc után Kavticnik is betalált. A félidő hajrájához négygólos veszprémi vezetésnél érkeztek a felek (12:8), ám a franciák emberhátrányban is kettőre zárkóztak. Jókor sült el Nagy keze, Kavticnik hétméterese után pedig Nilsson állította be a 14:11-es félidei állást. Kedvezőtlen előjelnek tűnt, hogy a láthatóan nem teljesen egészséges Nagy után Zeitz is kidőlt a derekát fájlalva.

A szünet előtt látottnál is harcosabban kezdte a második felvonást a Montpellier, amely minden erejét mozgósítva faragott hátrányából (36. perc: 16:15). Számos ziccert kihagyott a magyar bajnok, s Losert is elkapta a fonalat a vendég kapuban. Támadásban Kavticnik vette vállára az övéit, akinek köszönhetően a 39. percben már egál állt az eredményjelzőn (17:17). A közönség parádés bíztatásba kezdett, az MKB-MVM rendre magához is ragadta a vezetést, de a Canayer-csapat azonnal egyenlített (44. perc: 20:20). Ilic bombája után Iváncsik Gergő húzásával vezetett ismét kettővel a vendéglátó, a franciák mestere pedig azonnal időt kért.

A remek fizikai adottságokkal rendelkező Grebille már hatodszor volt eredményes. Mikleren ugyan semmi nem múlt, de az utolsó negyed órában Alilovic kapott lehetőséget. Grebille a horvát hálóőrt is azonnal felavatta, de Gajic löketét már védeni tudta. Ilic bombája után Gaber és Tej is kétperces kisbüntetést kapott, Marguc büntetőjével – tízzel a lefújás előtt – újra három volt a bakonyi fór (25:22). A mieink közül Ruesga gyűjtötte be az első kétperces kiállítást, amit Gajic azonnal góllal büntetett. A meccs finiséhez érve ötezren szurkoltak felállva, de ez sem zavarta a riválist, amely öttel a vége előtt feljött egyetlen gólra (27:26). Egyenlítési sansza is volt a Montpelliernek, de a kapufa a veszprémiekkel volt. Egy perc alatt aztán Ruesga és Ilic is a hálóba lőtt, de hasonlóan tett Grebille és Kavticnik is, így az utolsó percre fordulva csak egy volt közte (29:28). Schuch kisbüntetése miatt ráadásul emberhátrányban vezethettünk az utolsó támadást, melynek végén Ilic szertefoszlotta a vendégek pontszerzés esélyeit. Grebille dudaszó pillanatában szerzett gólja már csak szépségtapasz volt az övéinek (30:29).

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 3. forduló:
MKB-MVM Veszprém–Montpellier Agglomeration HB 30:29 (14:11)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Cohen, Peretz (izraeliek).
Veszprém: MIKLER – Gulyás 2, Zeitz 2, Sulic 3, Rodriguez 1, ILIC 6, Ugalde 2. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Terzic, NILSSON 5, Marguc 2 (2), Ruesga 2, Nagy L. 2, Iváncsik G. 3. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Montpellier: LOSERT – Gajic 2, Dolenec 1, Gaber, Mackovsek 1, Tej 3, Guigou 2. Csere: Siffert (kapus), KAVTICNIK 9 (4), GREBILLE 9, Gutfreund 1, Borges 1. Vezetőedző: Patrice Canayer.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/4.

A csoport másik mai meccsén:
Vardar Szkopje–Rhein-Neckar Löwen 28:25 (13:13)

Csütörtökön játszották:
Csehovszkije Medvegyi–Celje 30:35 (15:17)

Így látták a főszereplők

Carlos Ortega: – Nagyon jó meccset játszottunk a Montpellier gárdájával. Sajnos nehézkesen játszottunk ma. Ennek oka, hogy egész héten nem tudtunk megfelelőn készülni, ugyanis több játékosunk is sérüléssel küszködött. A védekezésünk sem működött igazán jól. Ttámadásban mindkét jobbátlövőnk megsérült, ami gondot okozott, hiszen a kihagyott helyzeteink gyors gólokkal büntette az ellenfél. Még nem tudom, hogy mennyire súlyos Nagy és Zeitz sérülése, s hogy hadra foghatóak lesznek-e a jövő héten.

Andreas Nilsson: – Komoly problémát okoztak az ellenfél gyors játékosai, akik számos indításgólt szereztek ellenünk. A támadójátékunk is hullámzó volt. A héten sérülések nehezítették a dolgunkat.

Patrcie Canayer: – Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez. Ugyanakkor a saját csapatom teljesítményét is dicséret illeti, hiszen remekül helytálltunk. Ezzel együtt némileg csalódott vagyok, amiért nem sikerült pontot szereznünk. Minden elismerésem a hazai közönségé, amely ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtett.

Vid Kavticnik: – Majdnem tökéletes meccset játszottunk, márpedig Veszprémben ere van szükség a pontszerzéshez. Megvolt a lehetőségünk, hogy elcsípjünk egy döntetlent, úgy vélem, meg is érdemeltük volna, de sajnos nem sikerült. Emiatt csalódott vagyok. A teljesítményünkkel ugyanakkor elégedett vagyok, remélem, hogy hazai pályán még jobb eredményre leszünk képesek. Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez, s a szurkolóknak a fantasztikus hangulathoz.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – Montpellier Agglomeration HB 30:29
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.