Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kapusgól, piros lap, Reveland-bravúrok

2014. október 6. 20:37
Megosztozott a pontokon az 1. Futsal Club Veszprém, s vendége az Aramis az első osztályú bajnokság hétfői meccsén.

A futsal NB I 6. fordulójában az Aramis látogatott Veszprémbe, amely az előző idényben éppen a mieinket megelőzve fért fel a bajnokság dobogójára. A hazai pályán két győzelemmel kezdő Madarász-csapat már a 2. percben hátrányba került, Tatai labdavesztése után ugyanis Hosszú vette be Sárdi kapuját. Nem sokkal később ritkán látható eseménysor zajlott le a játékterén: a vendégek portása, Sikur gondolt egy merészet, s a saját hatosáról a bakonyi kapuba ívelte a játékszert. Sárdi pedig nem tudta védeni a védhetőt (5. perc: 0-2).

A veszprémiek játékából hiányzott a korábbi hazai meccseken mutatott magabiztosság, a rivális azonban fegyelmezetten futsalozott. A 14. percben a mieink is betaláltak. Németh passzát Tatai váltotta gólra. A játékrész hajrájában ismét a válogatottba is bekerült gólvágó került a középpontba. Ám ezúttal nem egy újabb találattal, hanem piros lapjával hívta fel magára a figyelmet, miután a sípszót követően megrúgta ellenfelét. Sikerült azonban kivédekezni az emberhátrányt, a szünetig így már nem változott az állás.

Térfélcsere után azonnal egyenlíthetett volna a vendéglátó, Tar bombája azonban a kapufán csattant, majd Sikur védett többször is bravúrral. A Sárdit váltó Reveland azonban még a gólt szerző és jól is védő vendég portás teljesítményét is elhomályosította klasszis teljesítményével. Ziccerek sorát védte, rendkívül magabiztosan állta a sarat a gólvonal mögött.

Fél óra elteltével aztán a Veszprém tudott egyenlíteni: Németh jobb oldalról érkező passzát Gulyás pofozta közvetlen közelről a hálóba. A hajrában is a fővárosiak támadtak többet, de Revelandnak egyszerűen nem lehetett gólt lőni, így maradt a 2-2.

Futsal NB I, 6. forduló:
1. FC Veszprém–Aramis SE 2-2 (1-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Solymosi, (Moldván, Janitz).
Veszprém: Sárdi – Németh, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Reveland, Bényi, Tar, Bánfalvi, Vas, Finta, László G. Vezetőedző: Madarász János.
Aramis: Sikur – Sámson, Horváth N., Hosszú, Csopaki. Csere: Soós (kapus), Korozmán, Frank, Tóth Sz., Horváth Sz., Pál, Sebestyén. Vezetőedző: Frank Tamás.
Gólszerzők: Tatai (14., Gulyás (31.), ill. Hosszú (2)., Sikur (5).
Piros lap: Tatai (18.).

Másképp látták a mesterek

Madarász János: – Nagyon gyenge mérkőzést játszottunk, nem vagyok elégedett a játékunk iramával, s a magabiztosságot is hiányoltam. A mérkőzés színvonala nagyon gyenge volt, mindkét csapat rengeteget hibázott. Teljesen reális a döntetlen, ilyen játék után egyik csapat sem érdemelt volna három pontot.

Frank Tamás: – Magas iramú és jó színvonalú mérkőzésen vagyunk túl, amely nagy taktikai csatát hozott. A két csapat láthatóan jól felkészült egymásból. Az első játékrészben a hazaiaknak, a másodikban nekünk volt több helyzetünk. Ha Reveland nem fog ki ilyen napot, nyerhettünk volna, de összességében elégedett vagyok a döntetlennel.

A mérkőzés előtt írtuk: A „mumus” érkezik Veszprémbe

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.