Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Udvariatlan vendégek

2014. október 5. 11:27 // Forrás: veszpremkosar.hu
Értékes idegenbeli győzelmet aratott a Pannon Egyetem Veszprém KK a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának szezonnyitóján.

Ahogy arra számítani lehetett, a hazai szurkolók fergeteges hangulatot varázsoltak a Krajnyik András Sportcsarnokba, ám a hangorkánjuk nem zavarta meg az OSE által bajnokesélyesnek tartott veszprémieket, akik lendületesen kezdték a másodosztályú találkozót (2-7). Később a vendéglátók lábra kaptak, zsinórban tíz pontot dobtak, de az akkor még fegyelmezetlenebb mieink az ellenállhatatlan Farkas révén tartották velük a lépést. A felek a második negyedben is főként a támadás-befejezésekre helyezték a fő hangsúlyt, így az összecsapás valóban közönségszórakoztató volt. Az egyetemisták cseréi jól szálltak be a küzdelembe – különösen Czakó volt elemében –, de így is hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A nagyszünet előtt Kámán két triplát helyezett el a gyűrűbe, aminek eredményeként ötpontosra nőtt csapata előnye.

Fotók: bb1.huFotók: bb1.hu

A hosszabb pihenőt követően Kováts is bevágott két hárompontost, mint ahogy társai is rátettek egy lapáttal az első félidőben mutatott teljesítményükre. Ezzel – az addiginál összeszedettebb produkciójukkal – sok hibára késztették az újoncot (55-69). A sípmesterek jóindulatát is élvező oroszlányiak a záró felvonásban mindennel megpróbálkoztak, ám a remekül védekező Verteticsék nem engedték felzárkózni őket. Örömteli, hogy a veszprémiek régi és új emberei egységes gárdát alkottak a pályán. A slusszpoén a mezőny legjobbjáé, a tizenhárom lepattanót is szerzett Farkasé volt, a center a végén jóval a hárompontos vonalon túlról volt eredményes.

Kosárlabda NB I/B Nyugati-csoport, 1. forduló:
Oroszlányi SE Lions–Pannon Egyetem VKK 82-94 (22-23; 22-26; 15-20; 23-25)
Oroszlány, 300 néző. Vezette: Jurák, Hervay, dr. Szakáll.
Oroszlány: Kiss Kornél 13/3, Burai 19/6, Hajmásy 14/6, Bocsárdi, Tanács 22. Csere: Ughy 2, Gorzsás 7, Keller, Kiss Károly 5, Túri, Kláris. Edző: Kovács Nándor.
Veszprém: Vertetics 11/3, Kámán 18/6, Kelemen 3/3, Takács, Farkas 23/9. Csere: Czakó 15, Sipos 2, Nagy 8, Kováts 6/6, Gáll 6, Novák, Soós Nagy 2. Edző: Petőfi Áron.

Petőfi Áron: – Előzetesen éppen ilyen mérkőzésre számítottunk. Meggyőződésem, hogy több nagycsapat is megszenved, vagy elvérez ebben a katlanban, ezért is tartom fontosnak a sikerünket. A statisztikai számok dacára nem volt rossz a védekezésünk, ám azt a folytatásban még feszesebbé kell tennünk, a támadásainkat pedig pontosabbá. Azon túl, hogy Farkas Attila klasszisteljesítményt nyújtott, csapatként voltunk jók.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.